Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-173

376 173. országos ülé8 november 24. 1879. zárszavában a t. előadó ur ez iránt felvilágosítást fog adni. Pártolom Ugrón barátom határozati javaslatát. (Kiérik helyeslés a széhö halon.) Jókai Mór: T. ház! (Halljuk!) Mikor ez előtt tíz esztendővel ez a törvényjavaslat a részletes tárgyalás után, másodszori megszavaztatás alá került, az akkori képviselőház részéről, 1?2 szazattal 83 ellenében lett elfogadva. Azon 192 szavazat adói közül, jelenleg csak 26-an vannak e házban jelen; 14-éu ülnek most is a kormánypárt padjain, 12-en pedig az ellenzék padjain foglalnak helyet. Megfordítva, azon 83 képviselő közül, ki akkor nem-mel szavazott e törvényjavaslatra, ülnek jelenleg az ellenzék padjain öten, a mi megmagyarázható abból, hogy a szélső bal kinyilatkoztatta, hogy ő a részletes tárgyalásban nem vesz részt és azért csak néhány tagja szavazott nemmel; 14-en pedig, az akkor nemmel szavazók közül ülnek jelenleg a jobboldalon. (Mozgás a ! baloldalon, 'Halljuk!) T. ház! Ez nem akar invectiva lenni azon t. képviselőtársaim irányában, kik akkor megszavazták ezen törvényjavaslatot és annak most tárgyalás alá levő szakaszait, most pedig készek ellene szavazni. Én azon jogát minden képviselőnek fenntartom és meghagyom, hogy magát kapacitáltatni engedje és ha argumentumokat, ha adatokat hoztak neki elő: egyik napról a másikra megváltoztathassa azon meggyőződését, melyet egy erősebb meggyőződés leküzdött. Hát még tiz esztendei tapasztalat után! Azért, mint mondám, azon képviselőtársaim ellenében, semmiféle polémiát provocálni nem akarok, kik akkor igen-nel szavaztak, most pedig nem-mel szavaznak; magam azonban nem akarok ezen kérdés elől kitérni. En helyt akarok állani azon kérdésnek, hogy ..ugyan mondd meg, ezen két szakasz oly nagyon megjavult-e^ azóta? vagy a helyzet roszszult? az akkori aggodalmaid, melyeket súlyosaknak neveztél, elvesztették-e súlyokat? vagy pedig támadtak azóta sokkal súlyosabb aggodalmak, melyek azokat elnyomják! de azt, hogy a ,,nem"-böl „igen"-retértél át, valamivel igazold." T. képviselőház! Akkor, —-jmint köztudomású, — nekünk volt egy principialis kérdésünk, mely bennünket elválasztott ezen törvényjavaslat eredeti benyújtóitól. Nem politikai princípium volt az ; mert hiszen abban mi is megegyeztünk, hogy a monarchia két felének egymást védelmeznie kötelessége. Elismertük ennél fogva a vezénylet egységének szükségét. Azonban lehetőnek, sőt tanácsosnak tartottuk, hogy először nemzetiségi, aztán pénzügyi, harmadszor pedig technikai okoknál fogva a hadsereg két része, egymástól elválasztassék. Már most azt kérdezhetik tőlem, hogy hát oly nagy javulások álltak-e be mind a három tekintetben, hogy megváltozott a véleményem ? Nemzetiségi tekintetben valami kis javulást constatálnom kell. Részint az egy évi önkénytesség alapján, mégis valamivel nagyobb a jelenlegi tisztikarban a magyarok száma, mint volt az akkori, nagyon is mostoha arányhoz képest De a mit különösen meg kell említeni, a mostani hadügyminister alatt minden, a magyar ezredeknél szolgáló idegen ajkú tisztnek szigorúan meg lett hagyva, hogy a magyar nyelvet magának elsajátítsa (Mozgás a szélső balon). Ez ugyan nagyon publicitással nem lett kihirdetve, igen megfogható okoknál fogva, de végre lett hajtva, ez iránt mindenki meggyőződhetik. Azóta jött létre és működik a Ludovica Akadémia. Azóta sikerült kivívnunk a közös hadügyministeriumtól, hogy a főváros szűnjék meg vár lenni. (Felkiáltások a szélső balon: Hát a citadella!) Mindez ugyan nem valami óriási vívmány, nem is szándékozom ezen apró fénypontokból, valami különös tűzijátékot csinálni; nem valami nagy neki futamodás biz ez a kitűzött czélnak, de legalább| egy néhány határozott lépés, az általunk kívánt irány felé. (Tetszés a jobboldalon.) A pénzügyi kérdésre nézve kell néhány dolgot constatálnom. Igaz ugyan, hogy az akkori és a mostani hadügyi kiadásokhoz képest némi emelkedést constatálhatunk és igy számadatilag javulás nem mutatkozik; de azt is constatálnom kell, hogy azóta évről-évre, a közös hadügyi kormány 10—15 millióval többet kivánt felvétetni a közös budgetbe, mint a mennyit azután a mi kormányunk fellépése folytán le lehetett disputálni az Ő projectumaikból s még azután került ez a két delegatió elé, a hol ismét sokat lefaragtak belőle. A mi delegatiónk kitörölte azon positiókat, melyek az osztrákoknak talán kedvenczei voltak, az osztrák delegatió aztán szívességből megtette, hogy azokat törölte, melyeket mi kívántunk és igy kölcsönös barátságoskodás utján, egynehány millióval mégis megkönnyebbült a közös hadiügyek terhe. És nagyon gyauús, vájjon, ha a két külön parlament elé jött volna a kérdés, a két külön hadügyminister szép szemeiért, nem szavazták-e volna meg a két parlamentben a kért kiadásokat. Az is tény, hogy az idén épen a magyar kormány kezdeményezése folytán történnek azon nagyobb mérvű szabadságolások, melyek több millióval apaszták a közös kiadásokat s ez is egy adat arra, hogy a közös hadügyre érvényesítem tudjuk befolyásunkat. Ezek tények, a melyeket szabad volt, kötelesség volt felemlíteni, de megvallom őszintén, hogy ezek még magukban nem birnának azzal