Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-172

266 172. orsrágos ülés BOTfmler 22. 187J». isten segítségével az óta egy milliárd, annak sólya is nyomja a nemzetet. S Németország az akkori ellenség, azt mondják, most szövetségesünk. Mire való hát a szövetkezés, ha nem arra, hogy a súlyos helyzetünkön segítsünk vele? Azt mondják a túloldalon, hogy ha nagy hadsereget nem tartunk, senki sem fog bennünket szövetséges társul keresni. Meg lehet ezt fordítani is, t. képviselőház. Azért keressünk szövetségest mi, hogy ne kelljen oly nagy hadsereget tartanunk. Mindezek oly argumentumok, t. ház, melyek egyáltalában nem arra valók, hogy valakit capacitálhassanak arra, hogy a törvényjavaslatot elfogadja. Tisztán áll a dolog, t. ház, hogy nagy hadsereg fenntartása, nagy erőfeszítés nélkül nem lehetséges s kétségtelen, hogy más államok is nagyon érzik e teher súlyos voltát, szivesen szabadulnának meg attól, hogy ha lehetne a menekülésre módot találniok. Ha absolut uralom alatt volnának Európa államai, akkor még megvolna a népeknek azon reményük, hogy talán még egy megadandó alkotmány, meg fogja nekik hozni, a mit az absolut kormánytól hiába várnának. De hiszen az egy Oroszországon kiviil most már minden európai államnak van alkotmánya. Ez hát nem új orvosszer, mely még nem használtatott. S mit látunk"? Azt, hogy az alkotmányos országok parlamentjeiben devalválni a nagy haderőt lehetetlenségnek látszik, mert a többség azt a szerepet játsza az alkotmányban, mit az absolutismus. Megtámadjuk, szidjuk, kifogásoljuk a hadügyi roppant budgetet és — megszavazzuk.De hát mit is tehet egyes államok parlamentje e tekintetben? Hiszen mind el vannak szigetelve egymástól, nincs semmi érintkezés egyik parlament és a másik között nem ugy, mint az ipar, a kereskedelem, a művészet, tudomány stb. Ezek egyenkint mind megtalálják a maguk európai központját, csupán a népek közvéleménye az, mely ily érintkezési pontot nem talál. Egy jeles hazánkfia vetette föl azt az eszmét, fájdalom, hogy eddig minden játható siker nélkül, hogy a parlamentek alkossák meg nemzetközi conferentiájukat, a hol minden nemzetközi nagy kérdés megvitattatnék. Ily confereutián, t. ház, sorba lehetne vonni e kérdéseket s habár e conferentia megállapodásai nem volnának ugyan kötelező erejűek, de volna mégis nyomatékuk, mert az ott képviselt parlamentek egymással érintkezve, megtudhatnák, hogy a másik mit akar s vájjon azt a kezdeményt más ország közvéleménye hajlandó volna-e elfogadni. A mostani elszigeteltség mellett, t. ház, én azt merem állítani, hogy e háznak igen nagy része, e bennünket most annyira érdeklő kérdésben is aligha tudja, mit csinálnak a hozzánk oly közel eső bécsi parlamentben. A diplomatáinak volna feladata e tekintetben a kedvezményt megtenni. De a diplomatiai körökben nem érnek rá azzal foglalkozni, hogy megértsék a szegény ember nehéz küzdelmét az élettel, nyomorúságát, nyomasztó, súlyos helyzetét Ott minderről mit sem tudnak ; ott nem tudják, mi annak az embernek az a két adó forint, a mely miatt elhajtják a teheneit. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ott csak a luxus, csak a ragyogás iránt vau meg a kifejlett érzék és sem a diplomatáktól s még kevésbé a koronás fejektől nem várható, hogy a hadi teher könnyítésére valamit saját intentiójokból kezdjenek. Talán nem sértem meg az uralkodókat, ha egy tekintetben I. Napóleonhoz hasonlítom őket, a ki azt monda egy izben: „azt hiszitek, hogy én afféle ember vagyok, a kinek egy-két millió ember élete valami?" A diplomatiától e tekintetben tehát nem várható sok. Utóvégre is a parlament az a hely, a hol a népek véleményének, követelményeinek, szükségleteinek kifejezést kell adni és ha egyszerre nem érünk is sikert, felszólalásainkkal, el lesz legalább hintve a mag. mely később talán kikel és meglesz az enuntiatió, mely hasonló törekvések támogatására bennünket készeknek mutat be a világnak, sőt kötelez. Felette sajnálom, t. ház, hogy azon munkálat, melyet Erölich^t. képviselőtársam indítványára, a zárszámadási bizottság és az állami főszámvevőszéknek ki kellett volna dolgozni és beterjeszteni a házhoz, t. i. az államháztartás 10 évi kimutatása, nincsen kezünkben. Ha ez a kezünkben volna, ez szolgáltatná a legnyomatékosabb adatokat és legvilágosabb tájékoztatást arra nézve, hogy vájjon azon hadsereg, a melynek létszámát megállapittatni kívánják most velünk, arányban áll-e, az állam benső erejével. Szerintem nem áll és erre nézve talán elég nyomatékos argumentum lesz az, ha Bécsre hivatkozom. (Halljuk!) Ha a nagy hadseregnek valaki hasznát is veszi, az bizonyosan egy nagy város, különösen egy olyan Kaiser-Stadt, a milyen Bécs. Ott vannak a legmagasabb katonai hivatalok, ott vannak a magas állású katonatisztek, ott vannak az udvartartó tábornokok, főherczegek, laktanyák stb. nagy száma. Milliók és milliók folynak be e réven az ily nagy városba, melyre nézve tehát a nagy hadsereg ily utón igen hasznos is lehet. És ez a Bécs, t. ház, 1875-ben egy kérvónynyel járult az osztrák képviselőház elé, a melyből egyes részleteket legyen szabad magyar fordításban felolvasnom: „Senki sem tagadhatja, hogy ez a béke, minden áldás nélkül való béke. A félelemnek, az aggodalomnak bizonyos érzete