Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-170

170. országos ülé* november 19. 1878. sog József képviselő ur engem apostrophált, a t. ház kegyes engedelmével kénytelen vagyok pár szót szólani. Én teljes mértékben osztozom a t. kép­viselő ur felfogásában, a törvénynek értelmezését illetőleg s én részemről azt legkisebb mértékben üiem kívántam megsérteni. Midőn én kineveztettem, akkor nézetem szerint, a törvény nekem megengedte, hogy a kormánybiztosi állást elfogadjam. Az egy év lejárta után mindjárt közvetlenül, — a mint méltóztatnak tudni, — új képviselőválasztás jött közbe, tehát mandátumom akkor megszűnt (Helyeslés jobbfelöl) és jött az új választás. Ennek következtében nem tartom helyesnek Madarász József ur felfogását, hogy az én kép­viselői működésem in continuo folyt {Helyeslés jobb felöl) tovább; az új képviselőválasztás után pár hónapra — méltóztatnak az aetákból látni, — lejárt a határidő, a két év. Akkor hivat kozom a t. minister úrra, igazat fognak nékem adni az acták is, hogy én igenis lemondtam, kormánybiztosi állásomról. A minister uínak a törvény szerint joga volt ismét kormánybiztost kinevezni és megint engem nevezett ki. Én ez iránti jelentésemet beadtam a t. háznak, hivat­kozom a t. elnökségre, melynél ez iránti jelen­tésem van. Ezeket akartam személyemre vonatkozólag megjegyezni. (Helyedé* jobb felöl.) Szalay Imre: T. ház! Miután a t. minister ur két szempontot említett fel, én is két szem­pontból akarok reflectálui azokra, a miket a t, minister ur mondott. Én úgy fogom fel a dolgot, hogy a törvény, ha megalkottatott, köte­lező mindenkire egyaránt, épúgy egyes magán­személyre, mint a ministerre nézve; és nagyon sajátságosnak találom, hogy épen a ministeri padokról hallom azt, hogy ők a törvényt nem akarják megtartani, azért, mert a megye részé­ről sürgősen vagy nem sürgősen, kérték, hogy jöjjön kormánybiztos. Nagyon sajátságosnak tartom azt, hogy a minister ur törvény ellenére is fel fogja tartani a kormánybiztosságot. (Köz­beszólások jobb felöl: Nem azt mondta a minister!) Én, mint mondám, a törvény szigorú megtartá­iäát kívánom és azért csatlakozom Madarász József t. képviselőtársam nézetéhez. A mi azon argumentatiót illeti, hogy mert sürgősen kérték a kormánybiztosságot, tehát a minister ur fenn akarja tartani még most is a kormánybiztosságot: erre azt jegyzem meg, fiogy hiszen épen olyan sürgősen kérik most a kormánybiztos eltávolítását, mert nem akarják, hogy ott legyen, mert nincs szükség reá. A mi azt illeti, hogy azért van szükség kormány­biztosra ms ; g most is, mert vízben úsznak, hi­szen tudja a minister ur, hogy úsztak Szegeden KÉPYH. NAPLÓ 1878—81. Vili. KÖTET. is, daczára, hogy kormánybiztos volt ott; továbbá tudjuk, hogy a Balaton mellett. Siófok alatt is úsznak, van ugyan kormánybiztos ott, de azért mindig úsznak, a kormánybiztos nem segít ott semmit e bajon, A másik szempont, melyet a legfontosabb­nak tartok, az, hogy én nem szeretném a ministeri omnipotentiát még tágabbra kiterjesz­teni, én meg akarom a megyék csonka jogai közül tartani azt, hogy ők intézkedhessenek, vagy legalább tanácskozhassanak oly dolgokban, a melyek a megyéket illetik. A megye felirt egy­szer, hogy kormánybiztos kell neki. Jól van, kapott kormánybiztost. Most pedig az iránt irt fel, hogy nem kell neki kormánybiztos. Már én illetékesebbnek tartom a megyét a saját dolgá­ban való Ítélethozatalra, mint a ministert s azért e szempontból sem osztozhatom a minister ur nézetében. A mi azt illeti, hogy az ellenzék tagjai közül nevezett ki a minister ur kormánybiztost, erre csak az a megjegyzésem van, hogy itt párttekintetek nem vétethetnek figyelembe; ha egyszer az illető ellenzéki képviselő elfogadta a kormánybiztosságot, ez az ő dolga volt. En mindezeknél fogva nem fogadhatom el a kérvényi bizottság véleményét, hanem párto­lom a megye kérvényét. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) Péchy Tamás közmunka- és közlekedés­ügyi minister: Csak pár szóval kívánok fe­lelni az előttem szólt képviselő urnák. A t. kép­viselő ur — nem tudom, hogy honnan vette — de azt állírja, hogy én a törvényt nem akar­nám megtartani. Én ugyan impraeticusnak tar­tom a törvény merev intézkedését, de én mindig a törvény keretén belül intézkedtem, mert én a törvényt mindig, minden viszonyok köztt meg­tartottam. Szalay Imre: Akkor hát roszul értettem. Madarász József: A házszabályokra hivat­kozva, kérek szót. Legyen meggyőződve Meczner Gyula t. képviselő ur, hogy én általánosságban szóltam ez ügyre vonatkozólag. Nem tehetek róla, ha egyik-másik képviselőtársam, vagy én is aláesem ennek. Most a miért felszólalok, az a házszabályok 124. §-a. A házszabályok 124. szakasza világo­san mondja, hogy midőn összeférhotlenségi eset jelentetett be. vita nélkül a bizottsághoz utasí­tandó, En kijelentem, örülni fogok rajta, ha az összefértetlenségi bizottság jelentése következ­keztében a képviselő ur. ki most már maga fel­szólalt, igazolni fogja, hogy a törvény követel­ményeinek elégtétetett, a mint az az 1875 : I. törvényezikkben kimondva van. Magához a tárgy érdeméhez én sem kívá­nok szólani, hamun felkérem a t. ház tagjait. 27

Next

/
Thumbnails
Contents