Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-161

161. orssösos öes novrmfepr 6. 1879. 13 pítás, hogy az állandó legyen, felemelték azt eg3

? millió forinttal; sőt még vísszahatólag is kimondatott, hogy a 73-ban elfogadott összeg roég az előbbi évre is áll. (Ellenmondás jobbról.) Tessék megnézni a törvényt. Tehát Önök magák nem biznak abban, hogy ezen állandósítás elejét veszi az udvartartási költségek megvitatásának. De nem is veheti, hiszen megmutatta a következés, mert minden évben felszólaltunk e tárgyban és hogy csak a legközelebbit említsem. 1875-ben márczius 10-én, Mocsáry Lajos barátom azt indítványozta, hogy utasitassek a kormány törvényjavaslat beterjesztésére, mely ellenkezőleg a meghozott törvénynyel, a királynak 10 évre megállapított udvartartási költségeit, kisebb összegben állapítsa meg. Önök tehát elejét nem vehetik annak, hogy minden évben, a költségvetés tárgyalása alkalmával, az udvartartás költségei vita tárgyává ne tétessenek. Azon elvre nézve, a melyeket a ministerelnök ur 1S70. és 73-iki beszédét illetőleg előhozott, nem kívánok megjegyzést tenni. Az igaz, hogy kérdés gyanánt vetette fel a ministerelnök ur, de vallja meg, hogy a felvetett kérdés következtében jogosan kérdezhette Urányi t. képviselőtársam, — ha nem felemeléséről van is most szó, hanem megtartásáról azon összegnek, melyet a ministerelnök ur akkor, mint képviselő igen nagynak mondott, — hogy vájjon, midőn a többség csakugyan azt teszi, a mit a ministerelnök ur jónak lát, miért nem akarja leszállítani ezt az összeget? Azt sem tagadhatja, hogy, ha ő Felségének előadva a nemzet súlyos helyzetét, azt tanácsolná, hogy engedje meg, hogy kisebb összeggel hozassék javaslatba, habár 10 évre, ez esetben nem volna semmi akadály. Most csak arra kívánok még megjegyzést tenni, a mit a t. ministerelnök ur nyilatkoztatott, — hogy ha már odaáll nem az osztrák-magyar monarchiával, de osztrák monarchiával, — mert ezt az eln vezést, ismét az új vívmányok közé sorozhatják — az 1867 : XII. t. ez. hazánkra nézve egy nevezetes rósz alapot magában foglaló törvény, de azt az egyet kénytelen vagyok beismerni, hogy az „osztrák-magyar monarchia" czímű kifejezést és, a miként önök a napokban akarták, az osztrák-magyar monarchia határait teremteni nem akarja. Az 1867: XII. t. ez. világos nevén nevezi meg gyermekét, megnevezi az országot is nevén: Magyarország és ő Felségének birodalmi tanácsban képviselt egyéb országai, — tehát ez a neve, alkotmányos neve Magyarországnak. Most a t. ministerelnök ur azt mondja, hogy ha odaát, tehát a birodalmi tanácsban képviselt országok törvényhozása által, egy bizonyos összeg már ajánltatik, sem erkölcsileg, sem politikailag nem volna tanácsos, majdnem lehetetlen volna, hogy Magyarország ugyanazt az összeget ne ajánlja meg. Tagadom ezen állításnak helyességét és igazságát. Egy nemzet erkölcsileg soha sincs kényszerítve arra, hogy erején felül adózzék, még a királynak sem. Mert ennek következése az, hogy királyát rósz tanácsával altatja, hogy ez az ország megbírja ám épúgy, ha nyomorultabb is, roszabb helyzetben van is, mint egy más, gazdagabb, jobb helyzetben lévő állam. Politikailag pedig, az alkotmány tekintetében azt állítom, hogy az, az ország önállása és függetlensége tekintetében, semmi szin alatt sera volna tanácsos és nem is politikai dolog, ugyanazt az összeget megajánlani; mert, higyjék meg önök, jól tudom, önök a büntető-törvénykönyvben, a polgári csőd- stb. stb. törvénykönyvben mindenben azon a lábon, ugyanazon akarnak menni, a mint oda át elvégezték. De nézetem szerint épen az a körülmény, hogy az osztrák birodalmi tanácsban képviselt országok külön monarchiában, monarchiájuknak, császárjuknak megszavaznak bizonyos összeget, épen ez azt követelné, hogy Magyarország mint önálló állam, a magyar királynak egészen más összeget és semmi esetre sem ugyanazt szavazzon meg. Ha nem volnának, kik minden lépten-nyomon a közösséghez, egységhez közelebb akarják hozni az országot, akkor ez volna az eljárás. Ezek aztán t. ház, kötelességemnek tartom azon ellenindítványt, melyet magam és elvtársaim nevében a ház asztalára leteendő vagyok, felolvasni : „A királyi udvariasra nézve beadott törvényjavaslat s az azt ajánló bizottsági jelentés mellőztetvén, határozza el a t. ház, hogy az erre nézve felajánlandó összeg a költségvetés tárgyalásakor állapittassék meg." Gr. Apponyi Albert: T. ház! Midőn a magam részéről a törvényjavaslatot elfogadom, szükségesnek látom a több oldalról felhozottakkal szemben, ezen szavazatomat indokolni; szükségesnek látom pedig annál inkább, mert úgy azokkal, miket Urányi t. képviselő ur mondott, a ministerelnök urnák e részben követett eljárására nézve, mint azokkal, miket Urányi t. képviselő ur, az összegnek magas voltára nézve felhozott, igen nagy részben egyetértek. Az indok, mely engem arra vezérel, hogy ennek daczára a törvényjavaslatot megszavazom nem az, melyre a ministerelnök ur ellenzéki korában hivatkozott, nehogy t. i. illoyalisnak tartassam; az indok, mely itt reám nézve irányadó, a monarchicus elvnek minden, bár legkisebb sérelem elleni megóvása. (Halljuk! jobb felöl.) Hegedűs Sándor: Hisz ez is loyalitás ! Gróf Apponyi Albert: Ez — megengedem a félbeszakítást eszközlött képviselő urnák — igenis loyalitás a szónak igazi értelmében, de nem loyalitás a szónak azon értei-