Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-168

j g() 188. országos ölés telt előadó urnák, de nem ez az. a mit én megróttam, hanem az, hogy egy ily törvényjavaslat, a mely annyi kérdést mozgat meg, a mely ily fontos határozatokat tartalmaz, a mit a t. előadó ur sem tagadhat, mert ezt Éles Henrik képviselő ur sem tagadta, ily meg nem felelő módon van szerkesztve és hogy az ily fontos javaslatnál a a bizottság, a styláris módosítások közül is csak azt az egyet tartotta elfogadhatónak, a mit a ministerelnök ártatlannak nevezett, (Hgy van! balfelöl.) Ez az, t. előadó ur, a miben oly valami vau, a mi kifogásra méltánjjnyujt alapot a bizottság ellen. Nézze meg csak, hogy egy másik államban és egy másik parlamentben, miként bánnak el ezen törvényjavaslattal? (Halljuk.! Halljuk!) A ministerelnök ur más nótát penget ma már, mert a bizottságban még Taray képviselő ur styláris módosítványát sem akarta elfogadni, sőt én mondhatom, hogy volt a bizottságnak n'm egy független — mert bevallom, hogy mind független volt, — hanem egy nyugtalan tagja, Ráez Athanáz képviselő ur, (Derültség) a ki egyik §-on azt a módosítást akarta tenni, hogy a csatornákat a rendkívüli beruházások köztt minden áron föl akarta említeni. És mi történt t. ház *? A ministerelnök urnák kellő időben való és erélyes föllépése gátolta csak azt meg, hogy e veszélyes indítvány el ne fogadtassék. (Élénk derültség.) Ily álláspontot foglalt el a javaslat módosítására nézve a ministerelnök ur és ma mégis másként nyilatkozik; de miért? ennek is megmondhatom az okát. Nem hiszem, hog\" az ezen oldalról felhozottak győzték meg a minister urat a módosítás szükségességéről, hanem időközben megtörtént az, hogy a Lajthán túl a monarchia másik államában a bizottság módosítani fogja ezt a javaslatot és emlékezzenek önök arra, hogy az ottani ministerelnök mivel sürgette a bizottság mííködését. Azt mondta: a magyar parlament gyorsan halad, el fogja fogadni változatlanul a javaslatot, siessenek tehát önök a módosítással. Ily módon állott elő lehetősége a „megbeszélésnek." Hanem, t. ház, milyen állapot az (Felkiáltások bal felni: Szomorú!) mily állapotba hozta a magyar törvényhozást, saját többségét a ministerelnök ur! Bizonyítgatja velők a bizottságban, a lapokban, a házban a módosítások feleslegességét, de majd ha mások meggyőződnek azoknak szükségességéről, nekik is be kell iátniok azon módosítás szükségét. T. ház! Én nem űzök tréfát e dologból; fájdalom, éu ebben a jelenségben, alkotmányos szellemünknek e kormány vezetése alatt, feltűnő sorvadását látom. Méltóztassék csak meggondolni, hogy mily szerepbe noveraber 17. 1S79. jutunk azon parlamenttel szemben, mely a monarchia másik felében fennáll? A régi politikai kultúra a miénk. A szabadságszeretet s az alkotmányos szellemre nézve az elsőséget, egy darabig ők sem vitatták tőlünk s ha volt valami dicsősége a magyar országgyűlésnek, az abban állott, hogy azon kevés parlamentek közé számították, a melyekben közszabadság, az alkotmányosság iránti érzék oly erős, az akarat oly törhetetlen, hogy a kormányok az előtt meghajolni kényszerültek. És mi történik most ? Szerepet cseréltünk, t. ház. Valahányszor egy törvényjavaslatot, a mely absolutistikus, a mely tartalmára rósz, a melyet ott nem is mernek változatlan elfogadásra ajánlani, keresztül kell vinni, elől megy mindig a ministerelnök ur. {Zajos helyeslés és taps balfelöl.) Elnök: T. ház ! A képviselő ur traditióról beszél. A régi időkben a tetszésnyilvánítások köztt a taps nrm volt szokás. (Ellenmondás a balon.) Nem tudom, mi a t. háznak ízlése e tekintetben. (Élénk helyeslés jobbfelöl. Zaj balfelöl.) En ebben természetesen alárendelem magamat a háznak, csak azt vagyok bátor megemlíteni, hogy ezen szokás csak a legutolsó időben kapott lábra méltóztassanak talán a tapsolást elhagyni. {Élénk helyeslés jobbfelöl.) Szilágyi Dezső: Nemcsak ennél a javaslatnál, de már a berlini szerződés tárgyalása alkalmával tapasztaltuk, hogy ha egy oly javaslatot, mely absolutistikus irányzatnak kedvező, valahol keresztül kell vinni, elsőnek mindig a ministerelnök ur vállalkozik. Már ott tapasztaltuk azt, hogy nem az ő akaratával, nem az ő követelésével, hanem fájdalom, máshonnan jövő kényszer alatt kellett, ezen ház jogának elismertetnie. És t. ház, ez a szellem az, a mely lüktet ebben a törvényjavaslatban. Én nem tudom, t. többség, érzik-e önök, méltányolják-e kellő érdeme szerint azon helyzetet, a melyet a ministerelnök ur változatlanul elfogadandó javaslatával önöknek szerez? És, azt kérdezem, nem érkezett-e el az idő', hogy a kormányt saját engedékenysége, saját gyengesége ellen megvédeni az önök kötelessége. Nem érkezett-e el az idő azt mondani, hogy van határ, a meddig lehet menni. De ha egy törvényjavaslat előterjesztésében már még az alkotmányos tekintetek határai is meg vannak bontva, akkor önök előtt, nézetem szerint csak egy ut van: felállani és egy egyértelmű határozattal gátat vetni mind az e törvényjavaslatban lefektetett elveknek, mint azon bátorításnak, mit abból a dualismus ellenségei meríthetnek, mind azon alkotmánysorvasztó szellemnek, melyet onnan annyiszor kisugározni látunk. Ez azon meleg szellő, mire ébredni kezd az absolutismus és az önök feladata, mert nem pártkérdés ez, mert az