Képviselőházi napló, 1878. VIII. kötet • 1879. november 6–deczember 2.

Ülésnapok - 1878-166

166. országos ülés noTember IS. 1879. 123 értüuk teljes autonómiát, a melyet mi adunk és a hol csak barátság»>ö befolyásunkat érvényesítjük. És itt mellesleg megjegyzem, hogy beérném olyannal is, mint a mennyit nyert Oroszország Bulgáriára nézve. Bausznern t. képviselőtársam nagy öndicsekvéssel mondta, hogy mi kidiplomatizáltuk Oroszországot a Balkán félszigetről. Hogyan lehet ilyesmit állítani? Kidiplomatizáltuk? Hát Bulgáriában vájjon nem Oroszország uralkodik? Hiszen ha tízszeresen kezünkbe vesszük, BoszniaHerczegovina, biztosítom a t. kormányt, annyira sohasem lesz kezünkben, mint a mennyire most kezében van Oroszországnak, a Balkán félsziget. Tehát van mód elegendő, hanem ezen módokat nem akarja a kormány alkalmazni. Persze azt nem mondhatja, hogy nem ő állapítja meg azokat, hanem Philippovics és tábornoktársai a fejedelem elnöklete alatt. Ez az igazság s én azt hiszem, t. ház, bár mennyit beszélnék is, még sem tudnék többet bebizonyítani, mint, a mit bebizonyítottam , hogy t. i. ezen egész törvényjavaslat annyira falsifikatió, hogy még egyes részletei is meghazudtolják egymást. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Emlékszem rá, midőn 1859-ben Cavour kezdett összeköttetésbe lépni a forradalmi elemekkel, egy alkalommal megjelent Mazzininál s azon kérdést intézte hozzá, hogy mielőtt nyilatkoznék az iránt, hogy segédkezet akar-e nyújtani, mondaná meg neki, milyen szervezetet akar adni Olaszországnak. Erre Cavour elővett egy darabka papirt, melyre oda volt vetve az Olaszországnak szánt szervezet vázlata. Mazzini végig olvasván, azt mondotta Cavournak: „Uram, ez kalitka." „„Igaza van,"" monda Cavour, „„ez kalitka, de a melyben egy oroszlán fog lakni: az alkotmány. "" Ugy látszik, hogy a t. kormányelnök ur olvasta ezt s fő ezélul tűzte magának, hogy nem az oroszlánt erősíti, nem az oroszlán erejét fejleszti, hanem csak a kalitkát fogja nagyobbítani. A kormány most is csak arra figyel, hogy a parlamenti forma meg legyen őrizve, de hiányozzék belőle az oroszlán, ne legyen benne a nemzet akarata, az igazi alkotmányosság. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbalon.) Én, t. ház, ezen törvényjavaslatot ugy tekintem, mint azon épületet, melyről a biblia mondja, hogy midőn az emberek mindenhatóságukban elbizakodtak, azon gondolatra vetemedtek, hogy oly magas épületet építsenek, mely az egekig érjen s építették a Bábel tornyát. Én azt mondom, hogy ezen új épület, mely most emeltetik a közösügyes épület felé, össze fogja roskasztani magát az alapépületet. Azt mondhatná erre valaki, hogy hiszen, miután én úgyis óhajtom az egész épület összeroskadását, tehát ne iparkodjam megakadályozni az új épület felrakását, annál hamarább össze fog roskadni az egész. így is járnék én el, t. ház, ha csak arról volna szó, hogy a közös-ügyes épület romboltassák le. Rögtön ráadnám szavazatomat, de azt is tudom, hogy a romok helyébe oda állítanók az önálló független magyar államot. De azzal, hogy ezen áj emeletet akarják rá rakni ezen roskadozó épületre, ki vagyunk téve annak, hogy összeomlik az egész és vele együtt Magyarország. Miután pedig én nem vagyok erre hajlandó azon Boszniáért és Herczegovináért, melyet Éber Nándor t. képviselő ur koporsónak nevezett, miután én nem vagyok hajlandó ezen koporsóba Magyarország függetlenségét, talán magát Magyarországot halottként belefektetni, én a törvényjavaslatot el nem fogadhatom s pártolom Simonyi Ernő t. képviselőtársam határozati javaslatát. (Helyeslés a szélsb'baloldalon.) Dárday Sándor: T. ház! A szőnyegen levő törvényjavaslat sem nem rendezi, sem nem szervezi Bosznia és Herczegovina administratióját, sem nem oldja meg ezen két tartománynak közjogi állását monarchiánkkal szemben, hanem csak modus vivendi-t állapít meg közjogi törvényeink keretéi belül. Én nem akarok ezen törvényjavaslat fejtegetésébe belebocsátkozni, hanem szorítkozom annak (Zaj. Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) kijelentésére, hogy bármiként gondolkodjék valaki a kérdésnek ilyetén megoldásáról, az kétségtelen, hogy abban a kormány hatalomkörének igeu lényeges kiterjesztése foglaltatik. A kérdés tehát az, vájjon szükséges-e, helyes-e ez és nem lehet-e ezt törvényszerű korlátok közé szorítani, vagyis nem lehet-e szűkebb korlátok köztt parlamenti ellenőrzés alá helyezni? Szerintem igenis lehetne és pedig lehetne a delegatió hatáskörének kiterjesztése által. Azonban, a mint eddig is tapasztaltam, c házban bizonyára senkinek sincs kedve Bosznia és Herczegovina végett közjogi alaptörvényeinket bolygatni és pedig annál kevésbbé, mert akkor még mindig fennmarad azon kérdés nehézsége, vájjon miként lehetne Bosznia és Herczegovina részére a delegatió utján 30% magyar és 70% osztrák törvényt alkotni. Szerintem a kormánynak két mód közit lehetett és kellett választani: t. i., vagy a delegatióknak hatáskörét, vagy a közös kormánynak hatáskörét kiterjeszteni. És szerintem az előttünk fekvő törvényjavaslatban igen helyesen ezen két iránynak combiuálása foglaltatik, a mennyiben t. i. a közös kormánynak, — elismerem, — úgyszólván absolut hatalomköre kiterjesztetik Bosznia és Herczegovinára, de a mennyire ezen hatalomkör kiterjesztése minket is érint, t. i. főkép anyagilag, alárendeli ágy a delegatiók, mint a parlamentek döntő, elhatározó befolyása alá. A kérdés ilyen megoldása kétségtelenül legkevésbé Ili*