Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-137

1S7. országos ülés május 30. 1879. 70 mennyiben kifejtette, hogy az kívánalmat fejezhet ki, de nem jogot. Azonban a ministerelnök ur okoskodása merőben ellenkezik a régi országgyűlési praxissal és mindazzal, a mi az okmányok jelentőségére vonatkozólag az irók által minden időben elfogadtatott a szólásjogra nézve. Az országgyűlési bizottságok feliratai nemcsak kivánatokat, hanem jogmeggyőződéseket is bizonyítanak; jogmeggyőződéseket különösen akkor, midőn nem egyedül az alsó tábla kívánalmairól, midőn nem egyedül az akkori követek táblájának, a karok és rendek bizottságinak operatumáTÓI van szó, hanem szó van egy országos operatmnról, melyet az akkori tárnok- és nádori itéló'mester, tehát az akkori kormányzat két előkelő hivatalnoka és két igen nagy ügykört betöltő tisztviselő irt alá. Az ily országos operaiam, melyet ilyen egyének irtak alá, mutatja, hogy abban nem pusztán kívánalomtól, hanem egyenes jogmeggyőződésről és oly jogról volt szó, mely az akkori királyi propositiókban sem eontroversáltatott. Azt hiszem, hogy a minister ur igen jól tudta, hogy miért controvertálta általánosságban az országgyűlési bizottságok tanúságának erejét a nélkül, hogy azon speciális kivánatokról is nyilatkozott volna, a melyeket abban kifejezve talált és a melyeket annak alapján követelünk. Nézetem szerint, hogy ha a ministerelnök ur egyenkinti czáfolatába bocsátkozott volna ezen kérdéseknek, ha ellenkezőjét akarta volna állítani annak, a mit az országgyűlési operatam tartalmaz, akkor még a többség kebeléből is támasztattak volna legalább az interpretatió helyessége tekintetéből, mert van-e a többség kebelében oly képviselő, a ki tagadná, hogy az országnak joga van tudomást szerezni és a határozatban részt venni, hogy mennyi legyen az országra hárítandó teher azon alakban, hogy mennyi katonaság szállásoltassék el. Hogy az elhelyezés szóban és fogalmában ez bennfoglaltatik, azt a ministerelnök ur sem vonta kétségbe. Egyéb országokban ez a kérdés elő nem kerül, azon egyszerű oknál fogva, mert annyi katona szállásoltatik el, a mennyi az illető ország körülményei szerint az ottani béke-létszám, vagyis a mennyi újonczot az illető ország állít. Franczia- és Olaszországban annyi a békelétszám, a mennyi az egész hadsereg. Nálunk azonban másként áll a dolog, mivel a monarchia dualisticus szervezeténél fogva, más a hadsereg összes béke-létszáma és azon arány, a melyben ujonczjutalékban az egyes országok a monarchia hadseregéhez és más az, a melyben az illető országok területein elhelyeztetnek, és e tekintetben eddigi törvényeink 1878 előtt csupán azon egyhangú, országgyűlésről országgyűlésre átment €s soha tagadásba nem vett jogot, bár mindig ; gyakorlati szempontokból csupán módosítva elismert jogot tüntetik fel, hogy az ország területén idegen csapatok állandóan ne legyenek. S mit kívánunk most? Nem. kivánuok annyit, mint a ministerelnök ur éveken át a magyar hadsereg képében sürgetett. Ez csak annak mellékes következménye volna. Nem kívánunk annyit, mint a miről monda a ministerelnök ur, hogy élete utolsó napjáig és utolsó lehelletéig hangoztatni fogja. Éhez képest igen csekély dolgot kívánunk. Kívánjuk, hogy módja legyen az országgyűlésnek beleelegyedni azon kérdés megállapításába, mennyi katonaság legyen itt állandóan — nem ideiglenesen egyes pillanatokra — elhelyezve, hogy a hadseregnek mi 36, 42, 50 vagy 90 százalékát tartozunk-e Magyarországon eltartani? Mert ezen szakasz alapján senki, de senki nem képes az országot biztosítani az iráni, — kivévén azon bizalom, melylyel a fejedelem iránt mindenkor viseltetünk, mely azonban ott, hol alkotmányos jogról van szó, alkotmányos jogmegóvását a törvényhozás részéről nem gátolhatja, már azért sem, mivel fel sem tehetjük, hogy ily alkotmányos jog gyakorlata által e bizalommal ellenkezésbe jöhetünk, — (Helyeslés balfelöl) mondom, senki sem biztosíthatja a magyar országgyűlést arról, hogy Magyarország holnap nem fog-e kétszeresével megterheltetni azon beszállásolásuak, a mely jelenleg fennáll. Európa többi államaiban mindezen kérdésekre nézve a törvényhozás joga sokkal világosabb ; természetes, hogy a kérdés megoldása sokkal könnyebb. Nem félek azokra hivatkozni, a kik az európai törvényhozások tekintetében ismerősek. A mióta az általános védkötelezettségen alapuló hadseregek szerveztettek és elfogadtatott Európaszerte azon rendszer, mely a békelétszám és a hadilétszám köztt oly nagy különbséget statuál ; ezzel parallel elfogadtatott az is, hogy a békeszer vezetnek fővonásaiban és ennek következtében a béke-elhelyezésben a hadival egyezni kell, elfogadtatott a békére nézve a territoriális rendszer ; elfogadtatott oly terjedelemben, hogy pl. a német birodalomban azon 15 Armee-Corpsból, melyek a német birodalom hadseregét képezik, 14 azon körben van elhelyezve, melyből az ujonczait veszi; csak a 15-dik van ElsaszLotharingiában, a többiekből átkölcsönzés utján megalakítva. Es pedig azért van így megalakítva és azért ragaszkodott Poroszország és a németbirodalom ezen rendszerhez, mert meg van győződve, hogy gyors mobilisatió keresztülvitelének lehetősége ezen rendszertől függ; meg van győződve, hogy a kész hadsereg gyors odaállítása csakis ezen elv érvényesítése mellett lehetséges. Tudom, hogy nálunk ezt nem lehet oly j mértékben keresztülvinni, a hogy Németország-