Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-159

368 153. országos ülés november 4. 1879. Nem hiszem, hogy valaki akarná ezt állítani, hogy ezt megtenni bárkit méltósága tiltana; inert az annyit jelentene, hogy vagy méltósága alattinak tartja bevallani, hogy magyar polgár akar maradni jövőre is, vagy abban talál lealázást, hogy ezt hazai hatósághoz intézett nyilatkozatban teszi, a mi mindkettő elfogadhatatlan. Önök uraim ugy beszélnek e §-ról, mintha ennek tartalma, az állampolgárjog folytonos hosszú ideig külföldön tartózkodás általi elvesztése,^ valami hallatlan, vagy példátlan dolog volna. Én megmutatom a legbüszkébb, a legönérzetesebb nemzetek törvényeiből, hogy ehhez hasonló analóg természetű intézkedések vannak; ki merem mutatni, hogy azon nemzetek nem nyújtanak oly egyszerű, könnyű, biztos módot az állampolgári jognak fenntartására. Kérdem : mi oka annak, hogy Francziaország. mely bizonnyára nagyon büszke nemzetiségére, mely könnyedén nem akarja polgárait szélnek ereszteni, mi oka annak, hogy a eontinens államainak legnagyobbjai ismerik az állampolgárság ily módon való elvesztését? Helfy Ignácz (közbeszól): Legnagyobb része! Szilágyi Dezső: Igenis legnagyobb része ismeri ; ismeri Németország, Franeziaország, Spanyolország; nem ismeri Anglia. De abban aztán Hegyessy ur nagyon téved, ha azt hiszi, hogy Anglia példájára ezen törvényjavaslatnál hivatkozni lehet Ez a javaslat az angol jogtól merőben különböző alapra van építve. Anglia az 1870. törvény daczára, legalább részben még mindig középkori állásponton áll, mert a benszületett angol akármit csináljon, még ma sem léphet ki az angol állani kapcsából. Lehetőség arra, hogy az angol polgári kapocsból kilépni lehessen, csak azokra az angolokra van, a kik külföldön angol szülőktől születtek, vagy pedig Angliában idegen állampolgár-szülőktől születtek. Ez a területi, ez részben középkori elv. Erre nézve tehát analógiát keresni ne méltóztassék. Hanem a kik ama nagy elvet, mely a franczia forradalom óta elfogadva lett a eontinensen majd mindenütt, törvényczikkbe iktatják: értem, az egyénnek teljes szabadságát, hogy államot változtasson: azoknál indokolva van, ha gondoskodnak annak corellatiójáról is. Mi oka annak, hogy az államok azt mondták, hogy a ki letelepedik máshová, a ki visszatérési szándékát semmivel sem tanúsítja, a kiről a franczia azt mondja, hogy visszatérési szándokát elvesztette; mi az oka, hogy a legönérzetesebb, legbüszkébb nemzetek kimondták az állampolgárság elvesztéseit? Ennek oka abban rejlik, mert az ily egyén összes szellemi és anyagi erejével idegen nép közösségében élvén, éíetczéljaival el van válva hazájától: de azon állam, a mely valakit kötelékében tart, arról, hozzátartozóiról szegénysége esetére gondot viselni köteles és neki miut önnön tagjának bel- és külföldön védelmet nyújtani tartozik. És ennek az államnak joga van egyet megkívánni és ha megengedi azt, hogy tőle teljesen elválva éljen, legalább megszabhatja azt, hogy időről időre kijelentse, hogy meg akar azon állam kötelékében maradni. Ezt kívánja Franeziaország, Németország, ezt kívánják a kontinens számos államai, a melyek a szabad költözködés elvét föltétlenül elfogadták, az egy Svajczot kivéve. Már most van-e abban valami igazságtalanság? S a mód, a melyen az állampolgárságot fenntartani lehet a lehető legkönnyebb; mi oka van az államnak azt az állampolgárt, a ki kiköltözik és állandóan máshová telepedik, 10—15 évig megszakítás nélkül kinnt tartózkodik és a ki egyszerű intentióját sem akarja elárulni, hogy a magyar államhoz tartozik, mi oka van a magyar államnak a maga kötelékében megtartani? hiszen ezen ténye által az el van idegenedve ezen államtól, tényleg meghűlt, tényleg elszakadt ezen államtól. Már most kérdem, hogy van-e oka a magyar államnak őt védelmezni, esetleg érte háborút kezdeni a külfölddel, őt vagy elszegényedett családját tartani? Azt hiszem, hogy a szabad költözködésnek, a mely elv általánosan el van fogadva, természetes, ha nem is elkerülhetlen corellatiója az, hogy az állam könnyű és biztos módokat szabjon meg és külföldön letelepedett alattvalóit kötelezze, hogy faozzátartózandóságuk iránt időrőlidőre nyilatkozzanak. Ez a minimum, a mit az állam megkívánhat. És mikor ezt kívánja, akkor azon tekintetnek felei meg, a mely alól egy állam sem vonhatja el magát, a mely önnönkötelékét, önnön állampolgárságát valamire becsüli, a mely a kiköltözködés szabad elvét elfogadta, súlyt helyez arra, hogy időről-időre tiszta, biztos jele legyen annak^ hogy a külföldön lakó honfitársaink közzül kik tartoznak még a mi kötelékünkbe, kik nem. Azt mondja Hegyessy Márton t. képviselő ur: „Hogyan lehet egy magyar állampolgárt kitenni annak, hogy hazája ne legyen ?" „Hisz ha tiz év lefolyása alatt elmulasztja ezen cselekvényeket, elveszti magyar állampolgári jogát, de mi biztosítja azt, hogy már szerzett egy másikat ?" Ugyan kérem, ki veszi el tőle a magyar állampolgárságot ? nem-e önön cselekvényei által játsza el azt? Hisz neki csak egyszerű, kis dolgot kellett volna tennie, oly egyszerű kis dolgot, melyet minden ember megtehet és ő még sem teszi meg; azf elvesztés neme az ő mulasztásának, az ő teljes közönyének hazája és annak köteléke iránt, következménye? És azután kérdem: Azt gondolja a képviselő ur,hogy egyébként magyar állampolgár nem jöhet oly