Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.
Ülésnapok - 1878-159
36ő ezen elvet, mi felállítjuk azt, hogy meg lehessen szüntetni a magyar polgárságot, ki lehessen vetni a magyar polgári kötelékből azokat, kik nem tartoznak más állam kötelékébe. Ezt én elfogadhatónak egyáltalában nem tartom. Érteném t. barátom indokait, ha ő kikötötte volna még azt is, hogy távollét által csak akkor veszíthető el a magyar állampolgárság, ha már előzetesen más állam polgárává lett az illető magyar állampolgár. De így, azon kívül, hogy mi elveszítjük egyikét állampolgárainknak, kitesszük azt azon esélynek is, hogy egyáltalában egyetlen állam polgára sem lesz. Magyar embert teszünk ki azon esélynek, hogy idegen legyen széles e világon. Ide vezet következményeiben^ azon elv, melyet t. képviselőtársam felállított. Én tehát a jelen paragraphust elvileg ellenzem és azt hiszem, hogy azon aggályokkal szemben, melyek ugy a hazában, mint itt a képviselőházban felmerültek, a t. többség legopportunusabban tenné, ha ezen paragraphus egyszerű kihagyásába beleegyeznék. Tagadhatatlan az, hogy kinos hatást tett e hazában pártkülönbség nélkül e szakasz. Én elhiszem, nem akarok kételkedni felette, mit a t. ministerelnök ur tegnap nyilvánítani méltóztatott, hogy t. i. e szakasznak czélja nem volt a politikai menekülteknek, különösen Kossuth Lajosnak kizárása a magyar állampolgári kötelékbői. Hanem azt hiszem, különbséget nem tesz, mi volt a czél, azzal szemben, hogy mi lesz az eredmény. Az eredmény okvetlenül az lesz, hogy azok, kik í 849-ben kimenekültek és máig is külföldön vannak, e törvény alapján elveszítik a magyar állampolgári jogot. Szabad legyen itt refiectálnom ismét t. képviselőtársam Gullner előbb mondott szavaira. Azon kezdte t. barátom, hogy nagy zavarban van, midőn Simonyi képviselőtársam szavaira refleetálni kivan. Midőn azt hallottam, azon meggyőződésben voltam, hogy zavarban a miatt van, mert a saját pártja által beterjesztett kisebbségi véleménynyel van ellenmondásban. A miatt, a mit Simonyi Ernő képviselőtársam mondott, a t. képviselő ur zavarban egyáltalában nem lehet. Sem Simonyi t. képviselőtársam, sem ezen párt legkevésbé sem akarja monopolisálni, sem a Kossuth iránti tiszteletet, sem a Kossuth nevét; sőt mi ellenkezőleg oda törekszünk, hogy azt universalizáljuk. Sajnálatra méltó azonban, hogy vannak jelenségek, melyek miatt e törekvéseinkben nem érünk czélt. Simonyi t. képviselőtársam nem állította azt, hogy e törvényjavaslat által Kossuthot magyarságától tekinti megfosztottnak, az ő beszédének szelleme az volt, hogy e törvényjavaslat által Kossuthot a magyar állampolgári kötelékből tekinti kivetettnek. Azt hiszem, ezek után megnyugtattam az ő aggályait és lecsillapítottam zavarát. rembtr í. 1879. Visszatérve a tárgyra, a ministeri indokolás azt mondja: oda kell törekednünk a honosítási törvény megalkotásánál, hogy eddigi jogunkkal ne szakítsunk, vagyis mint a tör vényjavaslat indokolása szórol-szóra kifejezi: A jelen törvényt ne idegen alapra fektessük, hanem legyen ez fejlesztése az állampolgárság iránt fennálló hazai jognak. Ha ezen indokolást figyelembe vesszük, akkor e §-nak a jelen törvényjavaslatban helye nincsen, mert maga a ministeri indokolás is beismeri azt, hogy eddigi hazai joggyakorlatunk a magyar állampolgárság elvesztésének más nemét, mint az idegen állampolgárhoz férjhezmenetelt, nem ismerte; ha tehát a honosítási törvényt eddigi jogalapunkon akarjuk tovább fejleszteni, akkor a kizárás indokául a távollétet nem lehet felvenni és én feljogosítva érzem magam épen a ministeri indokolás alapján e §. kihagyását kérelmezni, a mit ezennel indítványozok is s ajánlom a t. háznak ezen indítványomat figyelmébe. (Helyeslés balfelöl). Mednyánszky Árpád b. jegyző: (Olvas.) .Indítvány, a 32. §. hagyassák ki." Degré Alajos: T. ház! Az igen t. túloldal igazán szerencséről beszélhet, nem azért, hogy az ellenzék egyik vezérférfia oly hódolattal közelített ma hozzá, hanem azért, mert ha ezen törvéijj 7 javaslat, melyet az előadó ur annyi lelkesedéssel ajánlott és néhány túloldali képviselő oly melegséggel pártolt, véletlenül 30 évvel ezelőtt törvény lett volna, akkor meg lettek volna önök fosztva azon boldogságtól, azon providentionális nagy férfiút a magyar-osztrák külügyek élén ünnepelni, a ki sok vér és pénzáldozattal, egy csomó adóssággal egy kis boszniai közösügyet hagyott a nyakukban; nem élvezhették volna azon szerencsét, hogy a ministeri padokon üdvözöljék azon nagy alkotó szellemet, ki Budapest legszűkebb utczáit kikeresve, ott monumentumot emeltetett magának ; sőt soraikban két püspök sem díszlett volna, a kik pártjuknak igen nagy szolgálatot tettek. Megvallom, hogy ezekkel szemben, méltóztassék a kifejezésért megengedni, de én ezen javaslatot egy pasquilnak tartom. Van azonban e törvényjavaslatnak egy komolyabb oldala is. (Halljuk! Halljuk!) Ez történelmünk egyik szent lapját akarja megszentségteleníteni. (Élénk ellenmondás jobbfelöl. Ugy van! balfelöl.) II. Rákóczy Ferenczet, a ki ifjú életét, magas állását és nagy vagyonát a hazának szentelte, a ki, midőn hadiszerencséje rósz fordulatot kezdett venni és két korona lett neki felajánlva, ezeket visszautasította, mert nemzete élén híveivel akart jóban és roszban osztozni és a harczot végig küzdeni, — ezen Rákóczy Ferenczet a törpék, a gyávák elárulták, proscribálták. Azt lo». országos ülés n<
