Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-159

15"). országos üíés hézkes, zaklató vagy hosszadalmas eljáráshoz kötni azt, hogy valaki az állampolgárság fenntartását jelezze, nem tartanám nemcsak ezélszerűnek, de megengedhetőnek sem. Azonban, ha a törvényhozásnak sikerül oly módokat kijelölni, a melyek könnyűvé teszik az illetőre nézve — a minél többet kívánni én sem akarok, de alig is lehet, — hogy legalább az ország tudja azt, miszerint az illető, a ki távol van e hazától, súlyt fektet arra, hogy ő magyar állampolgárnak tekintessék és ő maga adja jelét annak, miszerint a magyar állampolgárság kötelékében megmaradni óhajt: ennyit mindenesetre lehet kívánni az országnak. Azt méltóztatik közbevetőleg megjegyezni, hogy igenis bár háramlik. Bocsánatot kérek, én merem állítani, azon állampolgárokra, a kik nem tartják hazájokat, — hogy ugy mondjam — érdemesnek arra, hogy, felteszem egy illetékes hazai hatóságnál, — mint ezt beadandó módosítványom körülírja, — egyszerűen kijelentsék azt, hogy magyar polgári jogaikat fenntartani óhajtják, vagy ha ez nekik talán terhökre esik, nem tartják érdemesnek az országot, hogy esetleg ott a konzulátusnál bejelentsék, hogy ők fentartják a magyar állampolgárságot: engedelmet kérek, én az ilyen állampolgárokra, általában véve rendszeres viszonyokat tekintve, nem tartom helyesnek, hogy az ország jogvédelme egész a végső fokig kiterjesztessék, ha nem is akarok kiterjeszkedni arra, miszerint esetleg pénzügyi áltozatba kerülhetnek, mint pl. betegápolási költségekbe, sőt egyes esetekben más államokkal való confíictusok is előállhatnak az olyan polgára miatt az államnak, a ki nem megy annyira, hogy jelezze, miszerint ő magyar állampolgár, akar, lenni. De, t. ház, ha e szakasz egyáltalán kihagyatik — mi azután annyit tenne, hogy a távollét által nem veszthető el a magyar állampolgárság, — akkor, — bocsánat e kifejezésért, — de valósággal másik hibába esünk, melytől óvakodni akar a törvényhozás és melynek irányában a ház minden oldaláról történt fölszólalás: t. i. a kettős állampolgárság hibájába. Akkor azt, hogy valaki kettős állampolgárság kötelékébe jusson, nemcsak meg nem akadályozhatjuk, de nyakig is lehetüak a kettős állampolgárságban. (Felkiáltások a szélső haloldalon: Ugy is megvan!) Megengedem, hogy megvan, de miért van meg? Meg van azért, mert teljesen megszüntetni nem lehet. De ha már egyszer, t. képviselőház, mindenki belátja azt, hogy az az állam előnyére nem lehet, hogy mentől több oly fia legyen, a ki kettős állampolgárság kötelékében van; akkor igyekezzünk legalább a minimumra leszállítani ezek számát, mert azt elismerte mindenki, hogy ez az országra nézve nem előnyös. iiOTKHibsr -!. 1379. 363 En, t, ház, ezen szakasz szerkezetét ugy, a mint van — s a mint felszólalásom elején jeleztem is, — el nem fogadom. Először is, előttem feltűnik ezen szakasznak azon szerkezete, hogy „azon magyar állampolgár, a ki engedély, vagy az osztrák-magyar közös ministerek megbízása nélkül tíz évig megszakítatlanul az osztrák-magyar monarchia határain kívül tartózkodik, ez által elveszti magyar állampolgárságát". így elfogadva és értelmezve a szakaszt, a mint szövegezve van, reám legalább azon impressiót gyakorolná, mintha csak engedélyivel lehetne az ország határaiból kimenni. Ez egy nagy elvbe ütközik: a szabad költözködés elvébe, a melyet szerintem csak annyiban lehet korlátozni, a mennyiben a védkötelezettségről szóló törvényeket érintik. De ily szerkezetben annyiban is hiányos ezen szakasz, mert csak azt mondja, hogy az osztrák-magyar közös rainisterek megbízása nélkül". Én nem látom a lehetőségét kizárva annak, hogy magyar állampolgár esetleg nem az osztrák magyar közös ministerek megbízásából legyen távol, habár mellékesen megjegyzem, hogy jól tudom, kikre voltak tekintettel a szövegezésnél: a konsulokra, katonai attachékra stb. De nem látom át, hogy magyar állampolgár épen a magyar kormány speciális megbízásából ne tartózkodhassak a külföldön. Lehet, hogy talán épen erre. vonatkozik az „engedély* szó. De a megbízásban eo ipso benne van az engedély is, vagy megfordítva. Én tehát, tisztelt ház, azt, hogy ezen „engedély" szó benfoglaltassék, épen a téves magyarázatok miatt ellenzem, mert épen e szakasz azt látszik tenni, — ha talán tulajdonképen nem is azt teszi, — hogy a szabad kiköltözködés elvét akarjuk korlátozni és a kiköltözködést hatósági engedélytől akarjuk függővé tenni; a mi, ugy hiszem, a kormány szándékai közé nem is tartozhatott akkor, mikor ezen törvényjavaslatot beterjesztette. A másik kifogásom és talán a lényegesebb az, hogy itt az osztrák-magyar monarchia határa említtetik. En honossági tekintetből csak egyetlenegy batárt ismerek és az elvégződik a magyar korona országainak határainál, a Lajthánál épen ugy, mint bármely más szomszéd állam határánál. Azon viszonyból, melyben Magyarország ma Ausztriához tényleg, az 1867. törvény szerint áll, korántsem kövétkezhetik az, hogy az állampolgárság és a honosság tekintetében kivételt képezzen az, hogy vájjon az illető Ausztriában tartózkodik-e, vagy pedig tartózkodik más államban, a mely esetleg az országgal szomszédos. Én félek, t. ház, hogy lassan-lassan mindig közelebb megyünk ahhoz, a mit nyíltan be nem vall közülünk senki. Miért a honosítási törvénybe felvenni, melynek keretébe egyáltalán nem tartozik, hogy teremtsünk egy szűkebb