Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-158

15$. országos ülés november 8. 1870. 359 A második bekezdésnél azon módosítvány tétetett, hogy ezen szavak: „A 30. §-ban valamint" hagyassanak ki, ez utáu pedig „A" betű tétessék. Azt hiszem, a t. ház ezen módosítványt elfogadja, minthogy a 30 §. kihagyatott és ennélfogva az arra való hivatkozás is elesik. (Helyeslés.) Mocsáry Lajos képviselő ur indítványa elesik. Baross Gábor jegyző (olvassa a 32. %-t). Simonyi Ernő: Nem tudom, hogy ezen §. a bizottsági szövegezés szerint olvastatott-e föl; mert én néztem ugyan a szöveget, de nem találtam egyetlenegy szót sem, kivéve az utolsó szót. (Derültség.) A 32. §. összes törvényeink szellemével ellentétben áll, de ellentétben áll egy helyes honosítási törvény szellemével is. Nem arról van szó, hogy mi módon kell honpolgári jogaiktól megfosztani, hanem arról, hogy mi módon kell idegeneket magyar honosokká tenni. Ezen §. pedig intézkedik arról, hogy azon magyar állampolgár, a ki engedély nélkül 10 évig megszakítatlanul az ország határain kivül tartózkodik, ez által elveszti a magyar állampolgárságot. Megvallom, sokkal helyesebbnek tartom azon törvényhozási intézkedést, mely elődeinknél állott fenn és melyre a ministeri indokolás is hivatkozik s azt mondja, hogy az állampolgárság elvesztéséről hazai törvényeink nem intézkednek. A gyakorlat szerint a magvar állampolgárság egy módon volt elveszthető, az által t. i., hogy magyar nő idegen férfihoz ment férjhez; az ily nő addig, mig házassága tartott, nem tekintetett magyar állampolgárnak. Egyébiránt azon jognézet uralkodott, hogy a magyar állampolgárság sem törvényesítés, sem kiköltözés, sem külföldön való hosszabb idejű tartózkodás, sem idegen államkötelékben való felvétel által nem veszíttetett el. Ez nézetem szerint helyes felfogás, mert hogy akár a törvényhozás, akár a kormány, vagy akárki a világon elhatározhassa azt, hogy a ki margyarnak született, az nem magyar, az, méltóztassék megengedni, képzelhetlen, ez valóságos képtelenség. Fenn kell tartani azon intézkedést, hogyha valaki kívánja az államkötelékből való elbocsátást, hogy az utóbbi években más államok által hozott törvényekkel összeütközésbe, ne jöjjünk, hogy ez az ő kívánságára megadassák s e tekintetben nincs kifogásom az ellen, hogyha a honosítási törvényben az iránt is intézkedés történik, hogy valaki saját kérelmére is elbocsátható. Ez hát természetes. Ujabb időben az amerikai köztársaság néhány esztendő előtt kijelentette, hogy az európai államoknak azon törvényeihez, melyek szerint az egyes, náluk született honpolgárokat elbocsátani nem akarják KÉPVH.KAPLÓ 1878—81. VII. KÖTET. és mindig saját honpolgárainak tekintik, nem alkalmazkodnak és az ő általuk honosított polgárokat, saját polgárainak fogják tekinteni. Ennek következtében több állam megváltoztatta a honosításról s különösen a honosítás elvesztéséről szóló törvényeit és alkalmazkodott az amerikai köztársaság kiváuatához ; először azért, mert belátták czélszerüségét és igazságosságát és másodszor, mert az északamerikai államokkal összeütközni nem akarnak. E részben tehát, nekem sincs az ellen kifogásom, hogy ha valaki elbocsáttatni kíván az állam kötelékéből, ennek igenis megadassák az elbocsátás. De semmi nehézség ne tétessék az ellen, hogy azon perezben, mikor ismét vissza akar térni a haza kebelébe, ismét visszatérjen és az állampolgárságkötelékébe felvétessék. Nem arról van szó, hogy mi, mint mostoha anya büntessük a gyermeket, hanem arról, hogy mindenütt és mindenhol, a hol saját akaratával ellenkezésbe nem jövünk, védelmünk alá vegyük. Tehát, ha a honpolgárok ki akarnak vándorolni akármi oknál fogva és elbocsáttatásukat kívánják, meg lehet adni, de hogy valaki akaratán kivül ettől megfosztassák, kivándorolt oly honpolgárra nézve, a ki idebenn született, ez nézetem szerint legalább is képtelenség. Méltóztassanak tekintetbe venni azt is, hogy egész történelmünk mutatja, de saját tapasztalásunk is bizonyítja, hogy vannak történelmünkben oly politikai fordulatok, melyek arra kényszerítik az alattvalókat, hogy külföldre meneküljenek. E §-nak, a mint itt van, más czélja és más szándéka nem is lehet, minthogy a politikai menekültekre nézve lehetetlenné tegye azt, hogy magukat magyaroknak vallják. (Ügy van! a szélső halon.) Hisz kérem, azon politikai menekültek, a kik kimennek a külföldre, nem kérik és nem is kérhetik az elbocsátást, mert ők a fennálló hatóságokat el nem ismerik; ok nem fordulhatnak az osztrák-magyar consulatusokhoz, vagy követségekhez, hogy nekik tartózkodási engedélyt adjanak, vagy utlevelök meghosszabbíttassák; mert ezeket, mint államközegeket nem ismerik el. S ezért mi kizárjuk okét, mi decretáljuk azt, hogy ők nem magyarok? Ma-holnap oly fordulat állhat be, melyet ismét mi nem ismerünk el s akkor mi fogunk kivándorolni s akkor azok, a kik a kormányon ülnek, béliünket törvény szerint száműzhetnek ép annyi joggal, mint önök ma akarják száműzni Kossuth Lajost. (Éljenzés a szélső balon.) Ugyan kinek fog eszébe jutni, magyarnak el nem ismerni egy Tököly Imrét, Zrínyi Ilonát, egy Rákóczy t; pedig azok több, mint tíz érig tartózkodtak a külföldön és nem jelentették magukat semmiféle osztrák eonsulnál tartózko46