Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-158

158. országos ülé* november S. 1819. 345 clelkezéseiben s nem osztja Apponyi gróf e tárgy­beli aggodalmait, mert hiszen itt a parlamenta­rismus, a melyben elég garantia fekszik az iránt, hogy a felelős ministerium ő Felségének hon­fmsííásra nem ajánlhat senkit, a ki arra nem valóban érdemes. Ámde, t. ház, ha mindjárt megengedjük is, hogy a ministerium valaki rendkívüli érdemeinek megbirálására csakugyan competens, hogy a ministerium az illető idegenek törvényhozói sze­mélyes képességét is mérlegezze és megállapítsa, ellenkeznék azon függetlenséggel, a melylyel kellene, hogy minden törvényhozó feltétlenül ren­delkezzék, mert igy a honfiusított idegen már a priori hálásan lekötelezettje volna a kormánynak. Hogy a kir. honfiusítás eo ipso megadja a törvényhozói képességet, ellenkezik a közjoggal is, mert ha mindjárt a kir. kegyelemmel való honosítást az előbbeni beezikkelyezési eljárásnak mintegy pótlásául a ház többsége elfogadta is: tudjuk az 1840-ki törvényekből, hogy a honfiu­sítás magában véve még beezikkelyezés esetén sem adta meg a törvényhozói képességet, hanem hogy erre minden egyes esetben a törvénynek küiön dispositiója szükségeltetett. Mi tehát, minden szükség és okszerűség nélkül, közjogunknak még egj másik elvét is feladnók, ha a 15. §-nak 2. bekezdését a törvényjavaslat jelenlegi szövege szerint elfogadnék. Mondom, t. ház, szükség és okszerűség nélkül, mert hiszen a valódi érdem fogalmának corolla­riuma nem lehet más, mint az elismerés vagy kitüntetés. Hogy az érdem ezenkívül más pol­gárok rovására még előnyökkel is megjutalmaz­tassék, ellenkezik a valódi érdem fogalmával, mely beéri az Öntudattal, vagy a nyert kitünte­téssel. Legyen annak, a ki magának hazánk körül érdemeket szerzett, elég az, hogy ő Felsége a király azokat elismerte s őt a magyar állam­polgárság megadásával is kitüntette, de a polgárok egyenlőségének rovására ne tartson igényt még olyan személyes qualificatióra is, melynek netáni hiányát a királyi kegyelem ugy sem pótolhatná. S miután ez által nincsen kizárva, hogy királyi kegyelemmel honfiusított idegen a törvényhozói képességet magának ép ugy megszerezhesse, mint az, a ki a törvény közönséges utján szerzi meg, kérem a t. házat, hogy a 15. §. második be­kezdésének azon szavait: „kivévea 17. §. esetét", egyszerűen törölni s a szakaszból egészen kihagyni kegyeskedjék. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Baross Gábor jegyző (olvassa): „Indítvány, .beadja Veszter Imre. A 15. §. második bekez­désének azon szavaid: „kivéve a 17. §. esetét* törlendők." Tisza Kálmán minister elnök: T. ház! Mindenek előtt azt kívánom megjegyezni, hogy az előttem szólott t. képviselő ur, az igazságügy ­minister urnak minapi nyilatkozatát nem jól értette. Ugyanis az igazságügyminister ur a múlt alkalommal azt mondotta, hogy a törvénybe ikta­tás által megnyert honpolgárság vagy indigenatus, szemben az ország polgáraival előjogot is adott, inig ellenben most arról nincsen szó és ebben pedig, azt hiszem, az igazságügyminister urnak tökéletesen igazsága van; mert akkor azon beezik­kelyezés nemesi előjogot adott s ez által adta meg azon jogot is, hogy valaki a törvényhozás tagja lehessen, oly jogot, melylyel akkor az ország bennszülött polgárainak is tetemes része nem bírt; most pedig az előterjesztett fogalmaz­vány szerint is csak oly jog lehető megadásáról van szó, melylyel nem bírnak ugyan rögtön a rendes utón honosítottak, de melylyel minden bennszülött magyar honpolgár bir. Tehát nem lehet mondani, hogy itt is előjog adatik úgy, mint adatott az akkori beezikkelyezés által. A t. képviselő urat különben még egyre keli hogy figyelmeztessem ezen törvénynyel szemben, tekintettel arra, hogy ő az 1840. pél­dára hivatkozott. Tudom én is, hogy azon jogot, mely szerint valaki a főrendiháznak tagja legyen, ezen utóbbi időben az egyszerű beezikkelyezés nem adta meg; de ezt a jogot megadni és a választ­hatóságon túl menni, ezen törvényjavaslatnak is sem nem czélja, sem az benne nem foglaltatik, mert hiszen a 18. §. a honosítottak minden részére nézve kimondja, hogy a honosítás nemesi előjogot nem ad. Mit tesz tehát az, hogy az illető a tör­vényhozás tagja lehet, miután előjog nem adatik? Azt teszi, hogy a 10 év bevallása nélkül is meg­választható s a törvényhozás tagjává lehet. Tehát az 1840-el való szembeállítás ti öli dolognak, azt hiszem, hasonlólag tévedésen alapszik. A mi pedig magát a dolog lényegét illeti, nem abban keresendő annak indoka, hogy ezekre nézve kivéiel szándékoltatik tétetni, hogy a hono­sítás mi úton történik; de keresendő abban, a mit én részemről helyesnek tartok, hogy annak, a ki azért honosittatik, mert már előzetesen a magyar korona országai irányában rendkivüli és kitűnő érdemeket szerzett, lehet indokolt helyes, hamarabb is megadni a politikai jogok élvezetét, mint azok­nak, a kik honosíttatnak azért, mert törvényes kifogás ellenük nem tehető, de a kik a haza irányá­ban semmi néven nevezendő érdemet felmutatni nem tudnak. És én részemről nem gondolom, hogy a, magyar korona országai iránt szerzett érdemre nézve az, mint a képviselő ur mondani méltózta­tott, mintegy meggyalázó vagy kisebbítő lenne, ha jutalmul a szerzett érdemért, az illető nem czí­met, nem vagyont, de nyeri azt, hogy e hazában, a mely iránt érdemeket szerzett, politikai jogokat gyakorolhat. Ez, azt gondolom, az érdemnek nem kisebbí-

Next

/
Thumbnails
Contents