Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-157

326 157. országos ülés október 31. i87#. 1873-ban mindazon kérdésekben, melyeket magukra nézve fontosaknak tartottak és pedig nemcsak a törvényhozásra, hanem még azon törvények végrehajtására vonatkozólag is, melynek közösségét maguk elismerték; például, hogy többet ne említsek, a pénzügyi törvényekre vonatkozólag, követelvén a központi kormány kinevezési jogának bizonyos korlátok közé szorítását. Hogy itt, t. ház, — a mit egyébiránt a tisztelt ministerelnök ur is részben beismert — nem egyébről van szó, mint a közös parliament bölcsessége által itt megalkotott törvénynek horvátszlavón közegek által való végrehajtásáról, mutatja maga a törvénynek 43. §-a, a mely igy szól: „Mindazon ügyekre nézve, a melyek az 1867: XII. t. ez.-ben s a jelen egyezményben a magyar korona összes országait illetőleg, közöseknek vannak kijelölve, a 10. §-ban foglalt tárgyak kivételével, a végrehajtó hatalmat Horvát-, Sziavon- és Dalmátországokban is a Budapesten székelő központi kormány gyakorolja, saját közegei által". Világos, hogy mig azon törvények végrehajtásáról, a melyekben mind a törvényhozás, mind a végrehajtás közös, a budapesti központi kormány intézkedik saját közege által, a 10. §-ban emiitett törvények végrehajtása — kivéve a tengerészeti jogot — nem a központi kormány közegei, hanem Horvátország saját autonóm közege által eszközöltessék. Ebben rejlik a kérdés kulcsa, ebben foglaltatik azon kitétel magyarázata, hogy a végrehajtás Horvátországnak tartatik föu. Ellenfeleink tévedése abban van, hogy ők azt, hogy a horvát bán adja meg a honossági engedélyt, már a priori a végrehajtó hatalom attribútumának tekintik és e jogot ugy tüntetik fel, mint a horvát autonómiának reservált végrehajtás egyik szükségszerű folyományát. Ez pedig tévedés. A végrehajtás nem jelent egyebet, mint a szabadon megalkotott törvénynek végrehajtását, a mennyiben egyes intézkedései végrehajtást igényelnek. A végrehajtó hatalom nem terjedhet azon korlátokon túl, a melyet a törvényhozás megszab. En azt hiszem, hogy abból, a mint eddig előadni szerencsém volt, világosan kitűnik az, hogy mi, a kik a többség véleményét támogatjuk, egyáltalában nem helyezzük magunkat ellentétes álláspontra az egyezséggel, egyáltalában nem magyarázzuk azt félre, mint a t. belügyminister ur mondta, hanem a helyes magyarázatát adjuk meg a törvénynek, a mint az a szerkezetből és a szavak összefüggéséből világosan kitűnik. De, hogy még jobban meggyőzzem a t. házat — és voltaképen ez képezte felszólalásom tárgyát — kötelességemnek tartom, hogy némelyeket ezen törvény genesiséről előadjak. (Halljuk f) Már csak ketten vagyunk e házban azon képviselők közül, a kik a horvát küldöttségnek 1868-ban tagjai valának. Csengery Antal képviselő ur és én, a többi részint meghalt, részint már nem tagja a háznak. En részt vettem a tárgyalások minden stádiumában és birom az erre vonatkozó adatokat, a melyeket készségesen átszolgáltatok minden képviselő urnak, a mennyiben azt igénybe venni kívánná. Kötelességemnek tartom tehát az egyezmény genesiséről, különösen azok után, a miket itt a belügyminister ur és legközelebb Irányi Dániel t. barátom előadtak, némelyeket elmondani: [Halljuk!) A horvát-magyar küldöttség megkezdvén működését, a magyar bizottság a horvát t. tagoknak engedte oda az initiativát, reájok bízván azt, hogy töltsék be azon fehér lapot, a melyet Magyarország a horvát testvériségnek oly készséggel felajánlott. A horvát küídöttségi tagok éltek is ezen joggal, hosszasan tanácskoztak és egybeállították kívánalmaikat s közölték velünk azon német nyelven szerkesztett „Antrag-ban", a mely itt kezeim közt van. Ezen Antrag 9. §-a hű fordításban igy hangzik: „Közös végre a törvényhozás a tengerészeti-, kereskede.mi-, váltó- és bánya-jogra nézve, mint szintén a biztosítási és egyesületi ügyekben s az útlevél rendszert, az idegenek fölött gyakorlandó rendőrséget, az állampolgárságot és honosítást illetőleg, azon megszorítással mindazonáltal, hogy a közös országgyűlésen megalkotandó ezen törvényekre nézve a végrehajtás Horvát-, Sziavon-, Dalmátországoknak világosan fenntartassék, mert ezek az országos autonómiának fenntartott igazságügyi szakokat érintik; eredetiben : „vreil solche in das, für die Landesautonomie vorbehaltene Justizfach einsehlagen." A magyar küldöttség ezen Antragot tanácskozás alá vette és megtette annak összegére, és megtette a felolvasott 9. §-ra a maga észrevételeit, melyek később közös szóbeli eszmecsere tárgyát képezték. A magyar küldöttség észrevételeiben ezen §-ra vonatkozólag ez mondatik: „Azon tárgyak közé, melyeknek, mint az igazságügy körébe tartozóknak, végrehajtása a külön horvát országos autonómiának van fentartva, se az ő Felsége többi országaivar kötött vámés kereskedési szerződménynél, se a tárgy nemzetközi jellegénél fogva nem tartozhatik a tengerészeti jog. A posta-ügy körül fordulhatnak ugyan elő esetek, melyekre nézve az autonóm országos igazságszolgáltatás vétetik igénybe; e tárgy politikai és pénzügyi igazgatása azonban csak a közös ministerium köréhez tartozhatik."