Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-156

302 150. országos ülés olitóber 80. 1879. képviselő ur hozott fel. Az egyik az, hogy ő azt kérdi, hogy mi annak czélja és voltaképeu oka, hogy a 17. §-ban foglalt intézkedés ajánltatik? Erre t. ház, egyszerűen lehet válaszolni és ez csak abban áll: hogy azoknak, a kik e haza, vagyis Magyarország iránt nagy érdemeket szereztek maguknak, a törvény adjon-e kedvezményeket, vagy sem? Azok, a kik azt mondják, hogy Magyarország érdekében áll, hogy azoknak, a kik e haza iránt maguknak nagy érdemeket szereztek, a honfiusítás megkönnyittessék, e §-t el fogják fogadni ; holott azok, a kik a kérdésre azzal felelnek, hogy ne tegyünk különbséget érdemet nem szerzettek köztt, hanem legyen egyformaság, azok e §-t feleslegesnek tartják. Eu részemről most e kérdésre, úgy a bizottságban, mint itteni nyilatkozataimban, igenlőleg feleltem, ezen §-t fenntartandónak és a tett módosííványokat el nem fogadandónak tartom. A mi pedig az angol törvényhozásnak erre vonatkozó intézkedéseit illeti, én — habár meglehet, hogy tévedek, — ezekről másképen vagyok informálva. Én úgy tudom, hogy e tekintetben a legújabb törvényhozási intézkedés 1870-ben történt és, hogy az új törvény a régi intézkedéseket teljesen megváltoztatta; mert — ha jól emlékszem, — annak 8. §.-a kimondja, hogy a honosított külföldiek a született angollal, illetőleg britt alattvalóval, minden tekintetben egyenjogúak, azon esetre, hogy ha a külföld, a honnan ők származtak, az őbrittalattvalóságukat elismeri. így állván a dolog, az ellenkező állítások, a melyek valók ugyan, csakhogy a múltra vonatkoznak, jeleideg fenn nem állanak. Ennélfogva nem áll az ezek alapján tett ama ellenvetés, hogy a 17. §. valami unicum, sohasem látott és hallott dolog. Mindezeknél fogva ismétlem, hogy a tett módosítványhoz nem járulhatok, hanem elfogadom a bizottság szövegezését. (Helyeslés a jobboldalon.) Molnár Aladár: T. ház! Én részemről államéletünk egészséges kifejlődése érdekében nagyon szükségesnek tartom, hogy alkotmányos traditióinkhoz, régi törvényeinkhez és szokásainkhoz ragaszkodjunk s azokat csak annyiban változtassuk, a mennyiben a viszonyok folytán szükségképen változni ok kell. Épen azért, a mennyiben itt alkotmányos régi tradit'ónak, melyet törvények is szentesítettek, megváltoztatásáról van szó, azt vártam volna, hogy a ministerelnök ezen változtatás szükségét indokolni fogja. Igenis, szükséges több új intézkedés behozatala, több régi dispositio megváltoztatása, melyeket a civilisatio, a haladott kor érdekében meg kellett volna már tenni s ezeket szabadelvű kormány és párt, napról napra halogatja; mig szívesen és könnyedén változtat mégoly régi intézkedéseket, melyek megmásítása egyszersmind a nemzeti vagy parlamenti jogok megszorítása. Oly könnyen bánik el a corpus jurissal, mintha nem is léteznék. Ujabb és újabb törvényjavaslatok készülnek, melyekből az látszik, mintha szerkesztőik talán tankönyvben sem ismernék régi törvényeinket. Tessék elolvasni az 1755 : LXXVII. törvényczikket, a hol a rendek panaszt emelnek az iránt, hogy a király az országgyűlésen kivül adományozott honfiságokat s a király megígéri ünnepélyesen, hogy miután kiderült régi királyok okleveleiből, hogy a királyok a honfiság adományozásánál mindig a magyar tanácsosok és gyűlések tanácsával éltek, ezentúl is csak ez utón fog a honfiság adomáuyoztatni és országgyűlés együttléte idején a rendek hozzájárulásával. Az országgyűlés együtt nem látében adott honfiusítás pedig, azután az országgyűlés együtt létekor inarticuláltatni szokott. Vájjon mi szükség ezen hagyományos szokást a jelen esetben megváltoztatni? Erre nézve sem a ministerelnök, sem a törvényjavaslat szövegét pártolók egy szóval sem nyilatkoztak s én annyival inkább ragaszkodom ezen régi szokások törvényben való fen tartásához, mert az egyszersmind •—• mintgr. Apponyi előadta— egyik praerogativáját képezi az országgyűlésnek. Egy okot mondott a miuistereluök ur, hogy azért nem volna szükséges az országgyűlés általi honosítás, mivel, a hol törvényhez vau kötve a honfiság megadása, ott nincs helye annak, hogy e jog ismét discussio tárgyául szolgáljon az országgyűlésnek. Igenis, ez nem szükséges ott, a hol törvényes feltételekhez van kötve, mint pl. a rendes honosítás, mely 5 évi víiffv 10 évi bennlakás feltételéhez van kötve. De azon eset, a melyről a 17. §. intézkedik, épen olyan, a hol csak bizonyos érdemek folytán, minden egyéb feltétel nélkül adományoztatik. Itt tehát a kormány belátására és jóakaratára van bízva, hogy kinek adassék meg minden egyéb feltétel és kötelezettség nélkül a honfiúság. Ormay képviselő ur azt mondja: „a kérdés az, hogy vájjon azokra nézve, kik kiváló érdemeket szereztek maguknak e haza iránt, adassék-e bizonyos kedvezmény az által, hogy ők fel legyenek mentve bizonyos ideig az itt lakástól, a letelepedéstől stb." De nem ez a kérdés. Hiszen gr. Apponyi indítványa is megadja e kedvezményt. Hanem a kérdés az, ki ítéli meg, vájjon az illetők csakugyan oly -kiváló érdemeket szereztek a haza iránt, hogy ezt a kedvezményt megérdemlik? A törvényjavaslat szerint a kormány itéli ezt meg, — mert hiszen a fejedelemtől nem várhatjuk, hogy ne a ministerektől szerezzen informátiót; gr. Apponyi t. képviselő ur szerint megítéli ezt a magyar országgyűlés. A kérdés tehát, ismétlem, az, hogy ezen kedvezményt, mely az érdemekért nyujtatik, ki