Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-155

156, országos ülés októlier 2t>. 1879. 277 No, t. képviselő ur, én azt hiszem, hogy azt, hogy hűséges fia legyen a hazának, nemcsak a honosítottól lehet megvárni, hanem attól is, a ki itt született, mert a honosítottól szorosabb ragaszkodást kívánni a hazához, mint attól, a ki itt született, nem helyes, sem nem igazságos. {Helyeslés jobbfelöl.) Méltóztassanak most megengedni, hogy csak igen röviden tiltakozzam azon közbelökött insinuatio ellen, mintha itt isten tudja miféle politikai menekültek szándékoltatnának a jelenben, vagy a jövőben sújtatni. Itt egyesegyedül azon eszme vezérelte a javaslat készítőjét, hogy a magyar állampolgárság nemcsak jog, hanem kötelesség; nem is mondja semmi viszonyok között, hogy az emberek mindenesetre elvesztik azt; igen könnyű módokat állapít meg arra nézve, hogy el ne veszítsék és ha mégis elveszítették,' visszaszerezhessék. De egyébiránt maga ez is oly kérdés, mely a részleteknél tüzetesen megvitatható és ha hibás, ki is javítható. Ez tehát ismét nem ok arra, hogy a törvényjavaslat az általános tárgyalás alapjául el ne fogadtassék. De t. ház, épen azért, mert miként mondám, mindazon eszmék, melyeket Szederkényi t. képviselő ur felhozott, a részleteknél megvitathatok és ha szükséges a törvényjavaslat — ha kiderülne, hogy némi tételei hibásak — ki is javíthatók s, mert a jogügyi bizottsághoz való utasítást, az általam elmondott okoknál fogva, hasonlólag nem tartom sem czélszerűnek, sem szükségesnek, kérem, hogy a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. {Helyeslés jobbfelöl.) Mocsáry Lajos: Tiszt, ház! Méltóztassék megengedni, hogy azoknak, a miket Szederkényi t. barátom előadott, bővebb magyarázatára, talán kiegészítésére, a magam nézeteit is e tárgyban előadhassam. (Halljuk! Halljuk!) Én nem fogadom el a részletes tárgyalás alapjául a szőnyegen forgó törvényjavaslatot, különösen azon szempontból, mert ezen törvényjavaslat oly dolgokat tartalmaz, a melyek által én az önálló magyar államiság eszméjét újabban és pedig nem egy tekintetben és nem is kis tekintetekben, látom megtámadva. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Látom azt. mindenekelőtt azon tényben is, hogy ezen törvényiavaslat eltér azon jogi fölfogástól, a mely pedig hazánkban az állampolgári viszonyokra, mint a honosításra nézve életben és gyakorlatban volt. Legnevezetesebb e tekintetben, hogy mind Mdig a magyar polgárt, polgári jogaitól megfosztani nem lehet, mig azt ő maga nem kérte. Ez az egyik lényeges charakteristikája a magyar fölfogásnak. A másik pedig az, hogy a honosítás nem a fejedelemnek, hanem az országgyűlésnek reservált joga; az országgyűlés, a nemzet magának tartotta fönn a jogot, megadni az idegennek a qualifieatiót a törvényhozói állásra, részint közvetlenül az által, hogy a honosítás által a honosított nemes emberré vált, a mennyiben t. i. korábban csakis a nemesek képviselhették a megyét, részint pedig felsőházi szólási és szavazási joggal ruházta föl a honosítottat; de a törvényhozói jognak gyakorlatára csak az országgyűlés maga képesíthette az illetőt. Ezen két lényeges elvtői teljesen eltér a szőnyegen forgó törvényjavaslat és én megvallom nagyon csodálkoztam, hogy az igen tiszt, előadó ur mindemellett is nem átallötta azt mondani, hogy itt a speciális magyar jelleg meg van óva és erre igen nagy súlyt fektetett. De nem egyedül a t. előadó ur mondta ezt, mert a belügyminister indokolásában is ugyanez foglaltatik. Az mondatik ugyanis a negyedik lapon, midőn megmondatik, hogy micsoda szempontból kell megalkotni a honosítási törvényt: „Kell, hogy a jelen törvény ne idegen alapra építtessék, hanem fejlesztése legyen az állampolgárság iránt fennálló hazai jogunknak, hogy ebből induljon ki s csupán azon változtatásokat tegye rajta, a melyeket fenntebb előadott érdekeink követelnek." Már, hogy miként lehet ilyen, a tényekkel homlokegyeuesen ellenkező dolgot állítani, a fölött valóban bámulni kellene, ha régóta hozzá nem szoktatott volna már az effélékhez a belügyminister. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Hanem talán azt méltóztatnak mondani, hogy mi köze ehhez ama ténynek, hogy nem a régi speciális magyar alapra fektettetik ezen törvényjavaslat, Magyarország önállóságának. En azt hiszem, hogy igenis van különbség. Arról vagyok ugyanis meggyőződve, hogy minél előbb megszüntetjük saját törvényhozásunk, saját institutióinknak azt a sajátszerűségét, azt az önállóságát és minél közelebb hozzuk a mi viszonyainkat, általában, és pedig, ugy a politikai, mint különösen a magánjogi tekintetben, másokéhoz, különösen az osztrák intézményekhez: annál inkább előkészítjük az uniíicatiót Ausztriával s annál inkább megkönnyítjük azok törekvését, a kik soha meg nem szűnő törekvéssel akarják Magyarországot Ausztriával egyesíteni. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De t. képviselőház, ezen kivül én magam is ugy látom és teljesen osztom t. barátom Szederkényi Nándor nézetét, hogy itt bizonyos új találmány, a közös osztrák-magyar állampolgárság eszméje üti fel fejét és lép előtérbe. Nyilatkozik ez nevezetesen e törvényjavaslatnak mindjárt 14. §-ában. Méltóztassanak megengedni, hogy egyes szakaszokra már most reflectáljak. (Halljuk!) A 14. §. szól, a honpolgárok által leteendő