Képviselőházi napló, 1878. VII. kötet • 1879. május 28–november 5.

Ülésnapok - 1878-142

142. országos ülés jnnins 7. 1879. 187 a melylyel a becsületét védelmezheti olyankor, , mikor a törvény azt nem védelmezheti meg. j (Helyeslés több oldalról.) Vannak régi törvényeink, még Mátyás király idejéből, melyek a duellumot szabályoztak, melyek a duellumra nézve kimondották, hogy oly sére]mek esetében, melyek nyilvánosság elé nem hoznátok, megvan az illetőnek ama joga, hogy 8 magának duellum utján szerezhessen igazságot. Ekkor értették már azt, hogy mit tesz a kényes becsület, a melyet nem lehet helyrehozni azzal, hogyha a bíróság 100 frtot fizettet a sérelem elkövetőjével. [Tetszés több oldalról.) És most, midőn a sérelmek elkövetése anynyira kifinomítva, a társadalmi igények az embernek korlátozására annyira megszorítva vannak ; mikor lehetetlen egy embernek, a ki becsületét nem védelmezi, többé férfiasan a társadalomban existálni; midőn itt a képviselőházban magában hallottunk olyan szót, hogy a kinek nem tetszik az én sértésemet eltűrni, jöjjön el hozzám, odahaza megtalálhat engem: ily körülmények köztt, a képviselőnek kezéből kivenni azt az egyetlen eszközt, a melylyel sok esetben magát rehabilitálhassa, én nem tartom lelkiismeretemmel megegyeztethetőnek, és a legsúlyosabb következményeket maga után vonó párbaj esetében is, az illető képviselőt felmenteném és mentelmi jogát fel nem függeszteném. [Tetszés egyfelől, másfelől ellenmondás.) Hasonló esetet találok itt, s azért pártolom a mentelmi bizottság véleményét. (Helyeslés.) Helfy Ignácz: T. ház ! Épen az előttem szólt képviselőtársamnak érvei győznek meg engem arról, hogy Teleszky t. képviselőtársamnak igaza van, s azért a magam részéről az 8 indítványához csatlakozom. Mindazon esetek, a melyeket Jókait, barátom felhozott, hogy még a képviselők között is előfordulnak ilyen dolgok, nem arra birnak engem, hogy rányomjam a pecsétet és mint törvényhozó kimondjam, hogy a ki ezen büntetőtörvénykönyv által bűnnek jelzett cselekvénybe esik, azt felmentem; hanem ellenkezőleg azt mondom, hogy ha létezik a társadalomban egy absurdum, mert bármit mondjanak is, én ezt a magam részéről egy nagy társadalmi absurdumnak tekintem, — az előtt egyénenként sok ember kénytelen meghajolni, és én elismerem, hogy mig ezen társadalmi absurdum létezik, még az is, a ki absurdumnak tartja, sokszor jön oly körülmények közé, a melyek közt ezen absurdum előtt meghajolni kénytelen: de hogy a törvényhozás ezt mintegy sanctionálja, és kimondja, hogy a ki párbajt viv, azzal nem foglalkozunk, azt felmenthetjük; én ezt a törvényhozás részéről igen nagy hibának tartanám, nagy hibának és következetlenségnek különösen azután, miután a büntetőtörvénykönyvet már meghoztuk, a melyben ezt bűnnek qualifikáltuk. Ha azt az elvet akartuk volna követni, a melyet Jókai t. barátom hangoztatott, ugy annak a büntető törvénykönyvben kellett volna kifejezést adni, vagy legalább említést kellett volna tenni róla. Azonkívül én azt hiszem, hogy a képviselőház mentelmi bizottságának nem az a feladata, hogy a bepanaszolt bűnös cselekedetnek természetét vizsgálja. A mentelmi bizottságnak a törvényhozás intentiója szerint egyedüli feladata: megvizsgálni, vájjon politikai, vagy egyáltalában zaklatási szándék-e az, a mi végett az illető képviselőt ki akarják kérni a háztól. Ezt kell constatálni; ez az eset pedig itt világosan nem forog fenn. A párbaj megtörtént, az nekem mindegy. Azt mondta a i előadó ur, hogy az illető elismerte a párbajt, de nem mondta meg, hogy kivel vívott. Alihoz nekem semmi közöm. Be van panaszolva párbaj miatt; hogy bűnös-e vagy nem, a felett a bíróság fog ítélni. Nekünk kötelességünk, hogy miután meg vagyunk róla győződve, hogy zaklatás nem forog fen; miután az ellenkezőnek kimondása annnyit jelentene, mint törvényhozásilag sanctionálni a párbajt: mondom, nekünk kötelességünk a mentelmi jogot felfüggeszteni. Ennélfogva elfogadom Teleszky t. képviselőtársam indítványát, és a mentelmi jognak felfüggesztését kérem. [Helyeslés.) Szalay lmre: T, ház! Igen sajnálom, hogy az előttem szólt t. barátommal, Helfy képviselőtársammal nem lehetek egy véleményen, még pedig azért nem, mert nézetem szerint 8 igen roszul fogja fel a dolgot. Hogy ha egy törvényszéki teremben ülnénk, mint birák, a kik előtt a holt betli, a törvénykönyv lehet egyedül irányadó, akkor érteném az ő fölfogását. De én jelenleg ugy tekintem a t. házat, s ugy vélekedem, hogy ez a helyes álláspont, mint, egy esküdtszéket, mint egy juryt, a melynek egyedül lelkiismeretére kell hivatkozni, egyedül lelkiismeretétői kell tanácsot kérni és a törvénykönyvet akként méltányolni, mint esküdtszéki bíróság, a melynél már számtalanszor megtörtént az, hogy fölmentette még a gyilkosság elkövetőjét is, ha a tett indokai olyanok voltak, hogy az esküdtszéket ily elhatározásra bírhatták. En mindaddig, mig a társadalomban ezen kinövés létezik, — magam is annak tartom a párbajt — szükségesnek tartom épen ezen kinövés következtében megakadályozni azt, hogy zaklatás követtessék el egy képviselő ellen azért, mert az becsületét védelmezte. Mindaddig, mig nem látom azt, hogy az egész világon a becsületbíróságok alakításával a párbaj kikerülhető, én ily esetben egy képviselőnek mentelmi jogát sem függesztem fel. Pártolom a mentelmi bízottság véleményét. (Helyeslések.)