Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-120

120. országos ülés májns 8. 1879. 55 alá foglaltassanak. Az 1871: LIII. t. ez. 40. §_a világosan megmondja, hogy: „A hol a gyeplegelő hiánya vagy elégtelensége miatt a volt jobbágyok a legeltetést az urasági erdőben is gyakorolták, a legelső illetmény az erdei legelőből is kiadandó vagy pótlandó. Az erdőkből kihasított legeló'rész a volt úrbéresek erdő-illetményéből külön jelölendő ki, de csupán legelőül kijelölt téren találtató fák, ha a felek ez iránt máskép nem egyeztek, a volt jobbágyokat nem illetik." Világos tehát, hogy a tagosítás alkalmával felosztott erdőlegelő, akár marad rajta fa, akár nem, semmi esetre sem tartozik azon erdők közé, melyeket a községek erdőilletőség fejében kaptak. En tehát nem oszthatom azon aggodalmakat, melyeket sokan itt előterjesztettek. Azonban nem ellenzem részemről, hogy a világosabb szerkezet kedvéért ezen §-ban e szavak utáu „úrbéri rendezés alkalmával" tétessék „mint erdő." Akkor el van oszlatva azon aggodalom, hogy ezen erdőben a legelőilletőség benfoglaltassék. Ez volna az egyik észrevétel. A másik vonatkozik a minimumra. Részemről nem tudnám elfogadni b. Simonyi képviselő ur indítványát, hogy itt bármily minimumra vétessék fel. Sok helyen, igy Hevesmegyében is alig vau község, mely 300 holdat kapott volna erdőben. Mi lett belőle ? Megkapták erdeiket, most már alig létezik itt-ott néhán)^ szál fa, mert nem kezeltetett ágy, a miut kellett volna kezeltetnie. En tehát a minimum meghatározását épen nem kívánom, hanem kívánom általában azt, hogy az erdő fenntartassák, bármely kiterjedésben legyen az. Részemről csak azt kívánom, hogy általában az 1807: XXL t. ez. azon intézkedése, mely az erdőt nemzeti vagyonnak mondta ki, és melyet b. Simonyi képviselőtársam is helyeselt, kiterjesztessék valamennyi erdőre nézve. Hogy azt akarjuk, hogy az erdő más gazdászati ág számára is biztosittassék, ezt a 20. §. tárgyalása alkalmával oly módosítás által lehet elérni, hogy a 20. §-ban ezen szavak helyébe „megváltoztatását fontos okok kívánják", oda lehetne tenni: „melyeknek megváltoztatását vagy más iparágra való fordítását". Ez által el lenne oszlatva azon aggodalom, melynek gömöri Szontágh Pál és többen kifejezést adtak, mintha t. i. káros volna, hogy ha az erdő továbbra is maradna más gazdászati iparág rovására. Ezt a módosítást a 20. §-nál tartom előtérj esztendőnek. Egyébiránt pedig a második alineát úgy, a mint van, azon kis módosítással, hogy „de nem legelő" én részemről helybenhagyandónak tartom. Baross Gábor jegyző (olvas): „MódosítTány a XVII. szakasz első bekezdéséhez. E szavak után „mint erdő" tétessék „de nem legelő." Stoll Károly: T. ház! (Bálijuk!) Hogy a magyar fémbánya-ipar ezredév alatt annyi viszontagság, harcz és küzdelem közepette a jelenkornak fenntartatott, azt tisztán azon körülménynek köszönjük, hogy a bányászok az erdők nagy horderejét ismerve, azokat mindig bizonyos üzemterv szerint kezelték. E tekintetben tehát köszönettel fogadom a törvényes intézkedést, mert a jövőt még jobban biztosítja s azt gondolom, hogy e tekintetben Szontágh Pál t. képviselő urnak sincs kifogása. De igenis, egy nagy és fontos kérdés az, melyet Szontágh Pál t. képviselő ur megemlített. Rendes körülmények között ugyanis azon erdők által, melyek egy vagy más nagy vasgyárnak biztosítására szolgálnak, azon czél, mely eléretni kívántatik, el fog éretni, ha rendes üzemtervet követnek. Ez rendes időkre szól. Vannak azonban a mostani nagy világ-mozzanatok közt esetek, a hol némi eltérés okadatolva van; például egy gyárnak versenyezni kell Európa vagy a világ valamely nagy gyárával. Akkor azon erdők, melyeket azon gyár bír, nem elégségesek arra, hogy azt, a mi a gyár fenntartására okvetlenül szükséges, szolgáltassák. Mit tesz akkor e vállalkozó'? Kénytelen egy másiktól egy erdőrészt megvásárolni a czélból, hogy a beállott nagy szükségletet ép most annak letarlásával pótolhassa. Kitől veheti ezt? Veheti egy nagybirtokostól, a ki a jelen törvény értelmében is azon erdők felett szabadon rendelkezik; de ha e javaslat egészen igy marad, a mint vau, akkor ezen erdők minősítvényöket veszítik, és az, a ki azokat megvette, nem volna képes velők szabadon rendelkezni. Azt gondolom, hogy ez iparunk tekintetében valósággal oly körülmény, melyre figyelemmel kellene lennünk és valami módot találnunk, hogy midőn a jelzett szükség beáll, az pótolható legyen. Én azt gondolom, hogy valamint a már eddig bírt erdőkre nézve ki van mondva a megszorítás nem alkalmazása, úgy ki lehetne ezt mondani az új erdőkre nézve is, t. i. hogy ha azok letaroltattak, ismét csakis mint erdők kezelendők. Hogy ha tehát valaki ily erdőt csak azon czélból vesz, hogy a jelen szükséglet pótlására azonnal felhasználhassa — mondom, e tekintetben kivételt kellene tenni, hogy ne legyenek kénytelenek az erdőket bizonyos turnus szerint, Üzemterv szerint kezeim, hanem hogy ők azokat felhasználhassák arra a czélra, a mely czél mint imminens eszközt követeli, hogy Európának és a világnak gyáraival lépést tarthassanak. Ha tehát ezen kivételes esetre nézve rendelkezés e törvényben nem találtatik, akkor itt vagy ott erre nézve rendelkeznünk kellene, mert a dolog sokkal fontosabb, hogy azt mellőzni lehetne. Szontágh Pál t. képviselő ur szavai reám azt a hatást gyakorolták,