Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.
Ülésnapok - 1878-133
378 13S * «rszágos ülés május 26. 1879. orvos a törvény által nem köteleztethetik min- , denkinek szolgálatára állani. Igen természetes, hogy mindig a magánorvosokról van szó. Az emberiességből és hivatásából eredő erkölcsi kötelességek kétségen kivül kötelezik az orvost arra, hogy tudománya segélyét ne tagadja meg azoktól, a kiknek arra szükségük lehet; de ezen kötelesség nem teljesítése nem vonhat maga után büntetést." Ez a frauczia törvényhozás álláspontja e kérdésben. Még tovább áll tőlünk a belga álláspont, a mely szerint a szülésznő, a ki megtagadja segítségét a szülőnőtől, ezen tényeért, habár az a legkomolyabb megrovást érdemli is meg, nem vonható büntetés alá, még az esetben sem, ha a nő meghalálozott. {Ellenmondás.) Ezeket azért láttam szükségesnek elmondani, mert felfogásomat és álláspontomat vélem általuk igazolni, noha ugy veszem észre a körülöttem történő nyilatkozatokból, hogy nem számíthatok azon szerencsére, hogy módosításom elfogadására bírhassam a t. házat. Sajátságos helyzet is az, ugy társadalmi, mint magánjogi tekintetben, hogy egy magán ember, a ki semmivel sem tartozik az államnak, bizonyos mértékig az állam szolgájává tétessék; mert nem lehet tagadni, hogy ha nekem, mint magánorvosnak, helyt kell állanom, még pedig büntetés terhe alatt; az államnak vagy az állam által pártfogolt egyesek érdekében, akkor az állammal szemben szolgálati viszonyban állok. Azon állításomat, hogy oly egyén, a ki semmivel sem tartozik az államnak, meg fogom magyarázni. Sok vitára és egymással ellenkező vélemény kifejtésére szolgáltatott az alkalmat, hogy mig az orvost némely helyütt a közönség, vagy annak egy része nem tartja az állam irányában semmi tekintetben sem kötelezettnek; addig vannak kormányok, törvényhozások és egyes emberek, a kik azt mondják, hogy a magán orvos is lekötelezettje az államnak, mert az állam módot szolgáltat neki, hogy e pályán magát kiképezhesse, és mert az állam védi az orvosokat a kuruzslás ellen hozott törvény által attól, hogy mások az állam területén nem gyógyíthatnak. Ez utóbbit ugyan mellesleg mondva, a t. ház közvetlenül most czáfolta meg. Én azok álláspontján nem állok, a kik ez utóbbi nézetben vannak; mert azt hiszem, hogy sem a tudomány, sem az ipar mezején, sem más bizonyos szakismeretet igénylő téren, nem helyesen vélekedik az állam, ha azt hiszi, hogy a szabadság korlátozása annak az egyesnek van javára és nem főképen magának az államnak. Szabadság korlátozása alatt e tekintetben, azt hiszem, ha pl. egy szakértelmet, képességet és ügyességet kivánó téren megengedtetik a foglalkozás azzal nem biró egyéneknek is. így pl. én a most fennálló ipartörvényeket nem tartom helyeseknek; és a magyar ipar előmozdítása által a magyar fogyasztók érdekének megfelelőnek, mert felfogásom szerint oltalma alá vette a kontárokat s a szédelgőket, mig másfelől megnehezítette a szorgalmas értelmes és szakképzett iparos állását. De, hogy ez nincs másképen az orvosoknál sem, erre példát ad maga a történelem is. Í79f-ben a franczia törvényhozás, azon nagy időkben, midőn az emberi gondolat szabadságáért és az egyéni szabadságért harczolva, összezavarta a helyest a helytelennel, az igazat a nem igazzal, — a szabadság ily tág értelmezése alapján kimondotta azt, hogy az orvosi gyakorlat frauczia területen mindenkinek megengedtetik, a ki erre kedvet érez s a kihez a közönség orvosi segélynyújtásért fordul; nem sok idő kellett, hogy a törvényhozás belássa, hogy a szabadság ily tágköríí felfogása, a tudomány gyakorlásának az állam védelme alól ily kivonása nem helyes, s kevés idő kellett, hogy belássa, hogy ez a franczia állampolgár legféltettebb kincsét, Francziaország közegészségi érdekeit veszélyeztető iutézkedés, és csakugyan néhány évre a franczia törvényhozás letért ez álláspontról és ismét behozta azon intézkedéseket, melyek az orvosi gyakorlatra vonatkozólag ott és itt is ma is fennállanak. Ha ez igy áll, akkor — ismét vissza kell mennem oda — nemcsak az orvos tartozik köszönettel az államnak azért, hogy őt védelmezi a kontároktól és nyegléktől; hanem az államnak, nekünk mindnyájunknak magánknak polgároknak j van szükségünk arra, hogy tisztába jöjjünk az j iránt, kihez kell fordulnunk veszély idején, kiben lehet bizalmunk és kitől kell félnünk. Ha ez igy áll : akkor azt hiszem, a t. ház engem legalább is méltányosnak tart, ha én nem I helyezkedem a franczia álláspontra, mely azt mondja, hogy a magán orvos szabad ember, és nem kötelezhető büntetés alatt arra, hogy oda is járuljon segítségével, a hol nem akar. Én ezt nem kérem a háztól, nem kérem pedig azért, mert akkor már a fennálló közegészségi törvénynek egyik szakaszába, a 46. §-ba ütköző dolgot kérnék. Hanem először is azt kérem, méltóztassék különbséget tenni a két dolog köztt és nem ugy összeolvasztani, mint itt van. A szakasz azt mondja, hogy azon gyakorló orvos és sebész, a ki veszély idejében az első orvosi segélynyújtást megtagadja; tehát veszély idejében és nem járvány idejében ; továbbá azt mondja a törvény, a ki járvány idejében az orvosi segélyt megtagadja, az 100 frtig büntettetik. Én a járvány idejét megkülönböztetem a
