Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-130

282 130. országos ülés májas 21. 1S79. senek a kisebb vasutak és néhány nagy társulat birja azokat. Lehet helyes az egyik, lehet helyes a másik. De én a kormány részéről nem látok egységes irányt sem egyik, sem másik módra nézve, h inem látom azt, hogy alig neháuy napja megvettük a vágvölgyi vasutat, hozzájárultunk mi is, mert elvünknek megfelel, hogy az állam vegye birtokába e vasutakat. De mikor azt kívántuk, hogy e megvétel ezélja iktattassák törvénybe, hogy ne maradjon zsákpálya, építtessék ki egyfelől Zsolnáig, másfelől a Dunáig, már abba nem méltóztattak beleegyezni. Itt megint a vágvölgyi vasútnál sokkal fontosabb kassaoderbergi pályánál a kormány beéri a csoportosítással, de a megvételről hallani sem akar. Azt mondta a t. bizottsági előadó ur, s azt mondják a jelentések is, hogy a megvételről beszélni nehéz, mert az osztrák kormány abba nem egyeznék, hogy magyar administratió legyen az ő területén. Én erre nem iátok okot. Egy vasút nemzetközi objeotum, s van pl. Bajorországban egy kis pálya, — neve nem jut eszembe, — mely egy más államé, a nélkül, hogy a legkisebb bajt okozná. De a t. miaister ur nem is kísérletté meg, — legalább az összes előterjesztett iratokból egyetlen szóval sem látszik, — hogy a t. kormány csak kísérletet tett volna is, hogy az osztrák kormányt ezen átadásra rábírja. Az osztrák államvasutnak osztrák államvasút a neve, s az államnak is nagy befolyása volt rá, — ne méltóztassék jegyezni t. ministerelnök ur, nem idézem én ezt, mint komoly érvet — {Élénk derültség) talán Ausztria sem fog megijedni a magyar állam névtől, ép ugy, mint mi megbarátkoztunk az osztrák államvasút nevével. Mondom, t. ház, azon intézkedések iránt, melyek e törvényjavaslatban vannak, alig lehet eltérés közöttünk. Lehet eltérés a czélra nézve, melyet önök ez intézkedésekkel el akarnak érni. Nem lehet eltérés először azért, mert a mit e törvény kivan, az tulajdonkép már előbbi törvények által meg van parancsolva. Hogy a kamatbiztosítási teher megosztassék, meg van parancsolva a 67-iki törvény által; hogy a függő ügyek rendeztessenek, meg van parancsolva a 75-iki törvény által. De ha ez nem volna is igy, kétséget nem szenved, hogy a magyar állam hitele megkívánja, hogy ezen, már régóta mindinkább bonyoluló ügyek a föld színéről elenyésztessenek. De nem látom a főczélt elérve, mely az volna, hogy egy magyar vasúthálózatot lehessen egyszer létrehozni, a mi csak az által történhetnék, ha e vasút államivá tétetnék. Nem szándékozom nagyon ellenezni azt, hogy az eperjes-tarnowi vasút magyarországi része egyesittessék a kassa-oderbergi vasúttal, mert igy egy kis administratióval kevesebb lesz, ámbár nem látom okát annak, hogy ez most történjék, midőn a tapasztalás azt mutatja, hogy e vasút, mióta magyar állami kezelés alá jött, igen kevésbe került. Nem látom szükségét annak, miért történjék épen most az egyesítés, a mikor nincs kellő garantia, vájjon a vasút nem fog-e más kézbe átmenni, s akkor az eperjes-tarnowi részt is elvesztenők. De van némely más kifogásom is ezen törvényjavaslat ellen, és ez az, hogy az 1876-iki törvény megparancsolja, hogy a kamatbiztosítások osztassanak meg. Természetes, hogy ha a terhet megosztjuk, ha valaha volt alkalom, ez mindenesetre a legjobb alkalom volt arra, hogy a közös activákat megoszszuk. Hogy ez miért nem történt, arra nézve kellő fölvilágosítást soha nem kaptam. Egyáltalán nem tehetem, hogy föl ne említsem azon titokszerűséget, melybe ezen ügy nemcsak a jelen kormány alatt, hanem tiz év óta mindig burkolva van. Akárhányszor kértük a kormányokat, hogy hozza rendbe ezen ügyeket; Ígéreteket kaptunk, de a czélt elérve soha sem láttuk. Mondom, mi szívesen megnyugszunk abban, hogy ezen proportio fogadtassék el a kamatbiztosítás megosztására nézve. Nem mintha a múltra nézve helyesnek tartanok. Mert azt hiszem, hogy akkor, midőn ezen vasút engedélyeztetett és midőn az osztrák birodalom elvállalta ezt a terhet, akkor osztrák-magyar birodalom nem létezett; hanem létezett egy Ausztria, az tömegesen vállalta el és arány szerint kellene megosztani. De szívesen megnyugszunk ebben azért, mert valamint nem akarjuk megengedni, hogy Magyarország károsodjék Ausztria javára, ugy nem kívánjuk, hogy Ausztria fizesse meg azon jót, melyet Magyarország élvez. Azonban, mint conditio sine qua nont kívánjuk, hogy a t. kormány törvényjavaslatot terjesszen be a vasút teljes megvétele iránt. Ha az ország áldozatot hoz, tudja, hogy miért hozza azt és tudja, hogy ez által megszerzi az eszközöket egy egységes vasúthálózat létrehozására. Bátor leszek ez irányban egy határozati javaslatot benyújtani. Még csak egy megjegyzést legyen szabad tennem. {Halljuk!) Kijelentettem bevezetőleg, hogy a részletekbe nem bocsátkozom; megtette ezt kimerítően Lichtenstein t. képviselőtársam. Abba sem akarok bocsátkozni, a mit t. barátom érintett, t. i. ezen vasút történetébe. Megvallom őszintén, hogy miért. Először, mert annyit írtak már e dologról pro és contra, és az utolsó hetekben és napokban annyira el lettünk halmozva — hihetőleg nemcsak én, hanem t. képviselőtársaim is —- nyomtatványokkal, hogy egy egész életkor kellene azoknak áttanulmányozására. De azon kívül, azok az állítólagos vagy tényleges visszaélések csak