Képviselőházi napló, 1878. VI. kötet • 1879. május 7–május 27.

Ülésnapok - 1878-126

I jg|4, 126. országos ü pontból is Erzsébetvárosnak esik. {Igaz! ügy van! bal/elől.) Egy másik igen fontos indokot mondottak azon képviselő urak, a kik a törvényjavaslatot védelmezték és ez az érdeklettek nyilatkozata. És e tekintetben Tisza Lajos ur, a mit én igen nagy örömmel constatálok, mert nincs ugyan szerencsém egészen közelről ismerni a t. képviselő urat, de nem tartózkodom bevallani, hogy én nem tartottam őt a municipális jogok valami rendkívül nagy védelmezőjének és ime most kénytelen vagyok azon kellemes vallomást tenni a képviselőház szine előtt, hogy nagyon csalatkoztam a képviselő úrban, a ki most itt a municipális jogok határozott védelmezőjeként, hogy ne mondjam, előbajnokaként tűnt fel; én meg fogom magamnak jegyezni a képviselő ur nyilatkozatát akkora, midőn majd valósággal a municipiumok jogai s a municipiumok attribútumairól lesz szó és akkor fogom kérni a képviselő urat, hogy váltsa be ma tett igéretét. (Helyeslés balfelbl.) De hát azt mondja a képviselő ur, hogy a megyének többsége óhajtja. Én nem vitatkozom a fölött, hogy ha a közgyűlés Dicső-Szent-Mártonban, vagy Erzsébetvárosban tartatik meg, hogyan alakul meg a többség. Én elfogadom a helyzetet úgy, a mint állíttatik és magam is hiszem, hogy úgy van, hogy a megyének többsége Dicső-Szent-Márton mellett van. De engedelmet kérek, akkor kövessünk egyenes utat és ne tegyünk kivételt és ugrást a logikában. Én a municipiumok jogainak őszintén barátja vagyok, vagy legalább is annyira barátja, mint Tisza Lajos képv. ur és hogy ha arról volna szó, hogy a municipiumok, a mennyiben helyhatósági administratiót végeznek, magok határozzák meg székhelyeiket, én megmerem •jósolni, hogy én hamarabb szavaznék ezen javaslatra, mint a t. képviselő ur. De ha már a törvényhozás maga avatkozott a székhelyek megállapításába, mit éu szintén helyeslek, mert a megyék nemcsak helyhatósági administratiót végeznek, hanem állami administratiót is közvetítenek és az administratió mai állapota szerint főképen az állami administratió közvetítésével és végrehajtásával foglalkoznak, a mint ez a mai közigazgatási törvények szerint a megyék kiuyomata és jellege. Akkor, ha már egy törvényünk van, a hol a székhelyek megállapítva vannak és ha a törvényhozás azon szempontból indult ki, hogy igenis az administratió tekintetéből helyesnek tartja, hogy a törvényhozás belenyúljon azon jogba, a mely századok óta fennállott, hogy t. i. a megyék maguk állapítsák meg székhelyöket, akkor legyünk igazságosak és akkor mindazon megyékre nézve, a melyek határozottan ellenezték, hogy a székhely ugy legyen megállapítva, mint azaz 1876. törvényben megás májas 16. 18T0. hozatott, taríassék meg azon székhely, de ne tegyünk kivételt. Hiszen a három év előtt lefolyt tárgyalás után, például Hajdumegye, kérelmezett azért, hogy a székhely Böszörménybe és ne Debreezenbe tétessék, a jászok s nagykunok kérelmezték, hogy a székhely ne helyeztessék Szolnokba és Hajdumegye, valamint a jászok s kunok eltűrték, meghajoltak a törvény előtt, tisztelettel viseltettek a törvény intézkedései iránt, habár nehezükre esett is elviselni. De mit fog ez eredményezni? Azt, hogy fel fognak bátorittatni mindazok ezen eljárás folytán, a kik ama törvénynyel, de többet mondok, a kik bármely törvénynyel megelégedve nincsenek és akkor egy nagy elvet látok veszélyeztetve, a mely nélkül a törvényhozás nem építhet felébb és felébb, állandóan és szilárdan, és ez: az állandóság elve. Ha mi kitesszük a közügyek rendezését annak, hogy minden évben azon törvényeket, a melyeket hoszszabb időre hoztunk, megváltoztassuk, akkor a consolidált állapotot sem ezen, sem más téren elérni nem fogjuk. Én azt hiszem, hogy a törvényhozásnak oda kell törekedni, hogy ne legyen a közügyekben folytonos hullámzás, habozás, hanem legyenek végre valahára Magyarországon consolidált állapotok. De végre, t. ház, egyre szintén felhívom a t. ház figyelmét. Nem tehetek róla, de ha én kivül állok a törvényhozáson és látom magam előtt, hogy mi történik, bocsánatot kérek, legnagyobb tisztelettel fejezem ki, de bennem kételyek támadnak a törvényhozási határozatok komolysága iránt. (Ugy van! balfelöl.) Szabad-e ezt megengedni, szabad-e ilyen indokolással megengedni akkor, midőn senki olyan indokot és érvet felhozni nem tud, sem a minister a törvényjavaslat indokolásakor, a mely előttünk nyomtatásban fekszik, sem azok, a kik a törvényjavaslatot védelmezték, hogy akkor rést nyissunk azon feltevésnek, hogy a törvényhozás kebelében nem kellő megfontolással, nem kellően előkészítve, nem minden oldalról való ismerettel, hanem mint Tisza Lajos képviselő ur mondta és szó szerint idézem, téves alapon intézkedtünk. Azt hiszem, hogy iZ ciZ egyetlenegy indok is akkor, mikor a törvény végrehajtása ellen nem szól semmi ok, elégséges, hogy visszautasítsuk ezen törvényjavaslatot. Elégséges, mert én semmit sem látok nagyobb fontosságúnak, mint azt, hogy az ország lakóinak ne legyen okuk, de alkalmuk sem arra, hogy bennük a törvényhozás elhatározásainak megfontoltsága és komolysága iránt ily indokokból kételyek támadhassanak. Ennyit voltam bátor ezen kérdésre vonatkozólag elmondani, még a t. ház becses enge-