Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-96

50 í>6. országol ülés mitrezins 26. 1879. lanul kell, hogy minden alkotmányos országban elismertessék. Hogy e magyarázat hiteles lesz-e, hogy törvényerőre errie]kedik-e, vagy sem, az úgy sem tőlünk, sem önöktől, hanem a törvényhozás minden tényezőinek összhangú működésétől és beleegyezésétől fog függni. Felhozatott, — a ministerelnök nr többször visszatért erre. — hogy mi mindig Boszniát és Boszniát hangoztatjuk, minden alkalommal; kapcsolatban ezzel felmerült, hogy mi épen azért, tudva azt, hogy Boszniából mi sem vonhatnék ki a hadsereget, úgy látszik nem elvekért, hanem azért küzdünk, hogy a kormányzási és ellenzéki. helyzet felcserélése történjék meg. (Halljuk!) Erre azt mondhatnám, hogy a ki oly gyakran visszatér ezen vádra, hogy az ellenzék és a kormányhelyzet változtatásáról van csak szó, az talán maga inkább a felcserelés ellen védekezik. mint hogy bármi más elv vezetné felszólalásában. Mert ha mi eljárásunk által nem elvet ostromlünk, ugyan mitől félti a t. ministerelnök ur a kormányzatot, ha mi jutnánk többségre? (Jetszés balfelöl.) Hiszen akkor az egész parlamenti vita tisztán a kormányzási és ellenzéki álláspontok felcserélése körül folyna. De nem foly a körül. Mert mi nem fogadjuk el azon példát, melyet a ministerelnök ur 7 hosszú éven át felmutatott, hogy akkor is fenntartsuk az ellenzékeskedést, mikor az ország annak alapja és indoka felett Ítéletét már kimondta, Nem szólunk mi rég múlt, megváltoztathatatlan eseményekről. Nem szólunk mi ma arról, hogy ezen berlini szerződés mennyiben köttetett helyesen vagy helytelenül; nem arról, hogy a boszniai occupatio mennyiben volt szerencsés és mennyiben nem. Mi egy actualis kérdésre: közjogunk magyarázatáról szólunk ; szólunk arról, mit teszünk, midőn e szerződést beczikkclyezzük, és hogy e beczikkelyezés a jóváhagyásnak egyedüli formája-e? Mert ha a t. kormányelnök ur bebizonyítja azt is, a minek bebizonyításánál addig óvatosan adós maradt: az a kérdés fennáll, a beczikkelyezés képezi-e egyedül a jóváhagyás helyes alakját, s nem teremthető-e a jóváhagyásnak egymás formája; és ezt a másik formát nem volna-e ezélszexűbb épen azon következmények kikerülésének szempontjából adoptálni, melyet a kormányelnök ur felhozott ? Mondom, erről van szó, egy actualis kérdésről, mely a napirenden tényleg fennforog. Ha e kérdésben véletlenül Bosznia occupatiója is, mint a berlini szerződés egyik kiegészítő pontja előfordul: ugyan kérdem, hol forduljon az elő, ha nem itt? Van-e más alkalom, melynél helyesebben, alaposabban hozzászólhatni ahhoz? Különben, t» ház, fogunk mi még találkozni kétségkívül a boszniai kérdéssel, mert a boszniai kérdés nem csak a múltban gyökerezik. Es én azt hiszem, hogy nem hosszú idő, talán csak pár hét fog eltelni, s e kérdés egy más alakban előttünk állami, s én reménylem, hogy a t. kormány elnök ur és a többség akkor el fogja ismerni, hogy jogosan tárgyalandó a képviselőházban. Ertem a boszniai admínistratio kérdését. A boszniai kérdés újra felmerül a ház előtt, többek köztt azon költségek alakjában, melyek azon szempontból okvetetlenül kéretni fognak. Hogyan kerüljük mi ki tehát e kérdés felhozásáf, midőn a kormány egész működése 7—8 hónap óta valóban nem terjed egyébre, mint a boszniai kérdés következményei körüli intézkedésekre; nem egyébre, mint azon, fájdalom, eléggé elő nem készített közjogi és pénzügyi müveletekre, melyeket a boszniai kérdés magával hozott. (Helyeslés balról.) Nem mi hozzuk fel a boszniai kérdést, feltolul az magától, s ott, hol nem tolul fel. a kormány és a t. többség hozza fel azon kényszerhelyzet alakjában, mely állítólag minden eljárásunkat, Összes financiális politikánkat, öszszes parlamenti beosztásunkat ezen egész ülésszakon át oly végzetteljesen sújtotta. De hogy ezen kérdés feihozá.sa kellemetlen, kellemetlen máimaga a szó is a tiszt, többségre nézve, azt értem, Kellemetlen, midőn a t. kormány és a t. többség érzi, hogy e szóban és ez ügyben egy mély sebet érintünk, hogy már magának a szónak említésében is vád rejlik rá nézve; hogy ha későbbi intézkedései teljesen azonosok volnának is azzal, a miket tán az egész ország hajlandó vagy kénytelen volna elfoglalni, még akkor sem látnák és követnék szívesen az ő vezérletét. (Tetszés a baloldalon.) Elhiszem és értem, hogy kellemetlen ez ügy érintése, mert ha valamikor együtt haladnánk is. még az esetben sem felejthetnők el a t. kormány múltját; (Helyeslés a, baloldalon) nem fekjtketnők el azt, hogy a kormányt e kérdésben nem egyszer — nem tudom, mások eljárása vagy a világesemények felett — az ámulok körében láttuk oly pillanatokban, midőn nem tudta, hogy az előbbi pillanatokban megtörténteknek mik a törvényhozási, mik az administrativ, mik a hadászati, mik a pénzügyi következményei. Nem felejthetjük el, hogy saját ezéljainak mértékével megítélve, sem volt képes sem az occupatio végrehajtásának megindításakor, sem annak befejezésekor, sem a parlamentaris actio megindításakor, sem ennek lefolytán, a helyzet magaslatára emelkedni. (Helyeslés balról.) Természetes, hogy a kormányt mindezen reminiscentiák, ezen emlékek kellemetlenül érintik; de természetes az is, hogy az ellenzéknek nincs oka ezen emlékek elől kitérni, ha a kormánynak és a többségnek van is oka. (letszés bafelöl.) Az igen t. ministerelnök ur egyébiránt nem szorítkozott a védelemre, hanem támadást is intézett ellenünk. Felhozta, hogy minek panasz-