Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-96

46 96. országos ülés márMÍmk 25. 1879, oly hézagot hagy, a mely a ministerelnök ur valóságos szándékát előttünk érthetlenné teszi, beszédében azt mondta, hogy azon berlini szerződéshez mindenki hozzászólhat, elmondhatja a magáét, mondhat ezt vagy amazt; ime tehát megvan adva ,a parlamentnek azon joga, hogy határozhat. A t. előadó ur már tagadta ezen jogot és azt mondta, hogy ez csak formakérdés. Egy másik felszólaló képviselő ur perborrescálta, hogy a parlament hozzászóljon e jóváhagyás kérdéséhez, a melyet ő az államfő absolut jogának tart; Apáthy képviselő ur meg inductiv s constitutiv fejtegetésével szintén elütni óhajtotta az országgyűlést a szerződésekre vonatkozó e jogától. Hogy ennyi felszólalás között, mely mind a kormányoldalról történt, melyik felszólalásban nyilatkozik a való igazság, nem tudom kideríteni ; de úgy tűnik fel nekem, hogy ezen törvényezikk beczikkelyezése kérdésénél, inkább a dialektika s sophisma játsza a főszerepet. Ezen eljárás nagyon hasonlít azon hittérítőéhez, a ki sehogy sem birván megértetni tanítványával a szent háromságot, végre a következő fejtegetésbe bocsátkozott: (Hollóik a szélső baloldalon.) „A hol kettő van, ott egy is van, tehát kettő meg egy a három — ez a háromság." A tanítvány azt mondta reá: a hol három van, egy is van, három meg egy az négy, tehát a háromság négység. T. ház ! Én a berlini szerződés tárgyalására nézve azon kérdést állíthatom fel magamnak, vájjon ezen szerződés bemutatása megfelel-e azon közjogi fogalmaknak, követelményeknek, a melyeket a mag) ar közjog e tekintetben előir s ugy találom, hogy azoknak nem felel meg. Politikai tekintetben azt kérdem, hogy vájjon megfeiel-e ezen szerződés tárgya azon érdekeknek, a melyek a magyar országgyűlést vezérlik, s úgy találom, hogy nem felel meg. Ezeknél fogra, a mint előadott beszédemben indokoltam, én ezen szerződést az általános tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. {Elénk, helyeslés a. szélső baloldalon.) Pulszky Ágost: T. ház! Annak daczára, hogy szembeötlőleg ki van fáradva a t. ház figyelme, legyen szabad mégis azon két beszéddel szemközt, melyet a t. túloldal oly nagy applausussal fogadott, azon álláspontot védelmeznem, a mely meggyőződésem szerint e kérdésben egyedül helyes és a melynek azon határozati javaslatunkban adtunk ez oldalról kifejezést, melyet tegnap Szilágyi Dezső t. barátom nyújtott be. Nehéz helyzet az, melyben a túloldallal szemben vagyunk. — Folytonosan ellentétet tapasztalunk hónapok, sőt mondhatnám még hosszabb idő óta, a kormány programmjai, a helyzet és az eljárás, az ígéretek által felkeltett várakozás és a teljesítés, az indokolás és a javaslatok, az elmélet és gyakorlat között. És midőn mi ezen folytonos ellentéteket elemezni és részletesen szemügyre venni kívánjuk; midőn a különböző, egymással ellentétes és össze nem férő indokokat, melyek a javaslat nyomtatott papírjain megférnek egymás mellett, az életben is tényleg egymással szembe akarjuk állítani; midőn Szilágyi Dezső t. barátom tegnapi beszédében azon különféle argumentumokat, melyek a túloldalról felhozattak a kormány javaslata és annak formája tekintetében, a t. túloldal szempontjából czáfolta: — mi azon ellenvetéseid találkozunk, hogy saját argumentumainkban van az ellentét. Az igen t. ministerelnök ur Szilágyi Dezső t. barátom okoskodásának előzményei és consequentiái között, a között, a mit a jóváhagyási jog mint kellék tekintetében mondott, és a között, a mit a beczikkelyezés következményeire vonatkozólag felhozott, ellentétet iparkodott kimagyarázni. Pedig nem itt, hanem a ministerelnök ur indokolásában van az ellentét; van az ellentét azon felfogásban, mely a parlamentaris jog előzményeit és a szerződés jogérvényességének antecedentiáit összezavarja azon eonsequentiákkal, a melyek egy törvényből származhatnak. Nem a mi okoskodásunkban van hiba, hanem azokban az okoskodásokban, melyek alapjául szolgáltak a ezáfolatoknak, és mert természetes, hogy az ellentétes argumentumokat ellentétes szempontokból kell megbírálni — ezen ellentétekkel szemközt bennünket inconsequentiával vádolni nem lehet. Ott van az iuconsequentia a kormány eljárásában, a mely ezen egész ügyben, még azon mozzanat tokban is, melyekre vonatkozólag talán mentségül szolgálhatnak a kül események, vagy a melyekre nézve a kormány actiójának különböző stádiumaiban, a melyekre nézve mindnyájan egyetértettünk az eljárás szükségességével, oly sajátságos következetlenségek és incorreetségek hozattak minduntalan felszínre, a melyek lehetetlenné tették, hogy azok, a leik egy praemissából indultak ki, a kormányt az egyéb eljárás bármely stádiumában támogathassák. {Halljuk! Halljuk!) Hivatkozom azokra, a kik állandóan és a tárgyalás bármely stádiumában épen úgy, a mint ez a kiegyezési tárgyalásoknál történt, az egész bosnyák kérdés körül bármely pillanatban határozott álláspontot foglaltak, vájjon nem voltak-e egymásután kénytelenek támogatásukat ezen kormánytól megvonni, a mely lépésrőllépésre, esetről-esetre, helyzetről-helyzetre önmagával folyton inconsequentiába jött. {Ugy van! a baloldalon.) Érezte ezt jól maga a kormány; midőn az argumentatió ellentétességének vádját hozta fel ellenünk, nemcsak azokra terjeszkedett ki, a mik ez alkalommal itt mondattak, hanem oly praeee-