Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-95

28 25. országos ülés márezius 24. 1879. pedig, hogy az e törvényjavaslat által ugy vau jóváhagyva, hogy az országgyűlés többé nem is mozdulhat. (Tetszés és derültség a jobboldalon.) A ki ebben igazságos, tárgyilagos megtámadást lát, nem pedig a minden áron való megtámadásnak vágyát, azon én nagyon csudálkozom. (Helyeslés a középen.) A képviselő ur különben, mondom, maga is érezvén érvelésének gyengeségét, szükségesnek tartotta a „tudomás vétel" szón megakadni. No hát az a „tudomás vétel" szó, az igaz, az eredeti javaslatban benne volt. De azt is talán tudja a t. képviselő ur, hogy nem ellenemre, hanem teljes készséges hozzájárulásommal hagyatott ki onnan. (Közbekiáltás balfelöl: Az osztályokban !) Ha az osztályokban történtekre lehet másnak hivatkoznia, én is hivatkozom az osztályokban történtekre. Azon osztályban, a melynek én vagyok tagja, nem hozatván indítványba ezen szónak kihagyatása, magam voltam bátor kérni a t. osztályt, hogy az előadóját utasítsa, hogy ha a központi bizottságban a kihagyatás szóba hozatik, járuljon hozzá ezen javaslathoz. Erről az osztálynak akkor jelen volt tagjai tanúságot fognak tenni. (Ugy van! a jobboldalon.) Meg is mondom, hogy miért? Azért, mert én legalább azon nézetből indulok ki, hogy a kinek joga van valamit tudomásul venni, annak joga van azt tudomásul nem venni, annak joga van a felett ezt vagy azt mondani. Mert nem az, hogy mit mond, hanem az, hogy hozzászól, képezi a jognak kifejezését. (Derültség a baloldalon.) Tessék rajta nevetni, de azért igy van. Ez az, a mit a tudomásvételről mondani akartam. Egyébiránt van egy más okom is. Nemzetközi szerződéseket — igaza van a képviselő urnak — másféléket is szoktak beczikkelyezni — és szoktak beczikkelyezni bűnösök kiadására vonatkozókat is, nem magánjogi nemzetközi szerződéseket, mint a mely kitételt a képviselő ur állítása szerint én használtam volna. Én, tisztelt képviselő ur, nem szoktam minden beszédemet, kivált a nyomtatási hibákat is, revideálni. De egyébiránt megeshetik — kin nem esik meg — hogy rögtönzött beszédben egy szó máskép csúszik ki a nyelven, mint a hogy épen akartuk. De igenis, nemzetközi szerződéseket, melyek az állampolgárok magánjogi viszonyait érintik. De ezt csak mellesleg megjegyezve, én azt hiszem, hogy a beczikkelyezési formula correetsége ellen, úgy, a mint az most van, a t. képviselő urak szintén nem fognak kifogást tenni. Emlékeztetem őket egy előzményre; én szeretem a praeeedenseket tanulmányozni. 1873-ban, gondolom, vagy 1874-ben egy nemzetközi szerződés beczikkelyezéséről volt szó. A kormány úgy kívánta beczikkelyeztetni, hogy heiybenhagyatván, az ország törvényei közé igtattassék vagy beczíkkelyeztessék. Az osztályok tárgyalták és az osztályok központi előadója Pulszky Ágost t. barátom igen fényesen bebizonyította, hogy azt a szót ki kell hagyni, az tökéletesen felesleges, s az egyedül correct beczikkelyezési mód az, a melyet én most a berlini szerződésre nézve ajánlottam. (Tetszés és derültség jobb felöl. Mozgás balfelóí.) Ebből tehát valami hátrányt és a paritás hiányát kimagyarázni, azt gondolom, valóban nem lehet, és hozzá teszem még, hogy én, a ki — hibásan vagy nem, azt nem kutatom, — addig, mig az 1867: XII. törvéuyczikk érvényben áll, a paritásra nagyobb súlyt fektetek, mint bármi másra, kötelességemnek tartottam azon módozatot választani, melyet mindig választott a magyar törvényhozás azon módozattal szemben, mely a monarchia másik törvényhozásában ezen szerződésre nézve követtetett, azaz — tessék meggyőződni. — valahányszor nemzetközi szerződés, mely ott törvénybe nem szokott iktattatni, azon klausulával közöltetik, hogy a reichsrath két házának hozzájárulásával: mindannyiszor ugyanazon szerződés Magyarországon a mi praxisunk szerint a törvénykönyvbe beczikkelyeztetik. Ugy az alakra, mint az eljárásra nézve tehát, bármint vélekedjünk is máskülönben, a paritás szempontjából azt hiszem, minden támaszthatott igénynek megfeleltünk. (Helyeslés jobb felől. Ellenmondás balfelöl.) A t. képviselő ur azt mondja, hogy minő hiba, igy az országgyűlésnek jóváhagyását mintegy kieskamotirozui. De hát, t. képviselő urak, nem gondolták-e meg ezt akkor, a mikor a napirendre tűzést sürgették, ha ily veszedelmesnek találják? Hisz nem én voltam, a ki sürgettem, Bécsben az ellenzék, itt az ellenzék tette. Az igaz, meg vagyok róla győződve, hogy sürgették azon reményben, hogy itt és ott a törvényhozások meg fogják a jóváhagyást tagadni. De kérem, ha az önök sürgetésének ellent" nem állhatván a kormányok, engedtek, akkor ne méltóztassanak a kormányokat vádolni, hogy isten tudja miféle alattomos úton akarják kiescamotirozni a parlament jóváhagyását. (Tetszés a jobboldalon.) Hisz én megmondtam ismételten, hogy nem látom szükségét; én hivatkoztam rá, hogy a kormány eljárása szempontjából meg volt a dolog beszélve ; hivatkozhatom ma is, hogy ez az önök részéről a bizalmatlansági kérdésnek, a másik ellenzék részéről a vád alá helyezésnek tárgyát képezte. (Zajos felkiáltások a szélső balon. Ugy is kell! Jobbfelöl derültség. Halljuk!) Mindez irányban tehát minden megtörtént. Hogy most tárgyaljuk, ez, nem tagadhatom, kénytelen vagyok elismerni, ez nagy ellenzéki diadal; nem önök vítták ki először: a monarchia másik államában levő hű barátjaik, de mindenesetre ellenzéki diadal. (Elénk derültség a jobboldalon.) Ha azután a csata