Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-114
330 114. országos ülés májns 2. 1879. állított létezőnek, hanem önként, a mint ez itt a mi román iskoláinkban is több helyen történik. Molnár Aladár képviselő urnak azon enuntiátióját, melyben beismeri a magyarok és románok érdekközösségét, örömmel veszem tudomásul. Azon felhivására pedig, hogy a kölcsönös bizalom és testvéri egyetértésnek mi románok adjuk jeleit, azt kérdem: hogy mi által? minő utón és módon ? Én meg vagyok győződve, hogy erre a magyarok, mint az államhatalmat kezelők volnának hivatva első sorban jó példával elől menni. Kérdem azonban, hogy a tárgyalás alatt levő és minden más eddigi politikai és törvényhozási tényeiket ilyennek tartja-e ő? A románok a magyaroktól az ő jól felfogott existentiájuk érdekében is elvárják a jogos és igazságos előzékenységet, addig pedig őseinkkel igy felelünk: „Senatus et populus romanus benefieiis et injuriae memor esse sólet. Caeterum Hungária, quoniam non poenitet, delicti gratiam non facit, foedus et amicitia dabuntur quummeruerint t: . T. ház! Ezek előrebocsátása után, becses engedelmével, áttérek a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatra. Valóban rövid 10-—12 év alatt temérdek csapás érte a hazát idegen, anyagi erőinket tönkre silányító idegen terhek átvállalása, szellemi és anyagi érdekeinket feláldozó kiegyezés, ennek közelebbről még fatalisabb alakban megújítása által; ehhez járultak időnkint a különböző közegészségi és elemi csapások, melyek mindössze véve, a haza jövőjéről komolyan gondolkozó hazafit különben is képesek kétségbe ejteni; jó lélekkel és lelkem teljes meggyőződéséből állítom azonban, hogy ezen törvényjavaslatnál, melylyel a nem magyar nemzetiségű honpolgárokra a magyar nyelv erőszakolása czéloztatik, a hazát nagyobb szerencsétlenség nem érte, ez koronája az összes eddigi politikai és elemi calamitásoknak. Ha egy államot téves és rósz politika következményei, minők a mieink, vesztett csaták után külellenség dúlása és sarczolása, minő volt újabb időben a franczia nemzeté, dögvész-járványok és más súlyos elemi csapások érik, mindezen súlyos és nagy bajokból rövidebb vagy hosszabb idő' alatt a szerencsétlen állam regenerálhatja magát polgárainak egyetértő és összhangzatos munkálkodása által; a midőn azonban egy államban annak polgárai közti az egyetértés helyett az egyenetlenség ádáz magva hintetik el; a midőn egy államban az erősebb jogosítva érzi magát a gyengébb nemzeti éiete és existentiája ellen törni, ilyennek találom pedig én a szőnyegen levő törvényjavaslatot, melynek világos, de be nem vallott czélja az erőszakos magyarosítás által a nem magyar nemzetiségű polgárok nemzeti existentiáját megsemmisíteni. I Az ilyen politika, mely nélkülözi az igazság j és őszinteség főfeltételét is, és sehol nem ered) ményezte az államok eonsolidatióját, mert jusj titia est regnorum fundamentum. Fentebbi állításaim igazolására legyen szabad egyelőre az úgynevezett közoktatási bizottságnak ezen javaslatot beterjesztő jelentésének néhány tételére hivatkoznom. Felemlítem azonban mindenekelőtt, hogy midőn ezen javaslattal a közoktatási bizottságban komolyan foglalkozni kezdettek, annak fatális következményeitől maga a cuitusminister ur is visszariadt, kinyilvánítván, hogy minden szelídítő propositiókat készségesen elfogad, a bizottság több tagja, s köztük a magyarosítás igen jeles és veterán tagja, Csengery képviselő ur is oda nyilatkozott, hogy még nem formáit magának a javaslat czélszerűsége és szükségessége felől helyes fogalmat, hajlandóságát jelenté ki annak elhalasztására; maga a tüzzelvassal magyarosító Grrünwald urnak is támadtak aggodalmai; mit jelent ez t. ház? Azt, hogy ezen férfiak igen nagy erőszakot követtek el saját lelkiismeretükön és jobb meggyőződésükön, mielőtt ; ezen attentatumot aláirtak volna. Találkozik azonban a bizottságban egy I bátor férfiú, Baross fiatal képviselő ur személyé! ben, ki bölcs és veterán társait quasi dorgálásaival belekényszerítette, beleugrasztotta a törvényjavaslat elfogadásába. Enigmaticus dolog előttem, nem hiszem, hogy Baross urat választói erre megbízták volna. Hanem lássuk, mit mond a bizottság indokoló jelentésében. „Egy pillantás a nemzet múltja és közoktatása történetére meggyőzhet mindenkit arról, hogy a századokon át idegen nyelv, és elégszer idegen befolyás alatt álló magyar nemzet, azon nemzet, melynek léte bizony, leginkább van nyelvéhez fűzve, soha sem gondolt arra, hogy állami nyelvének tanítását, már a sok nemzetiség kölcsönös megértése lehetőségének biztosítása érdekében általánosítsa". Tehát maga a bizottság beismeri, hogy egy nemzet léte annak nyelvéhez van kötve, és mégis ezen törvényjavaslattal a más nyelvű nemzetekre a magyar nyelvet tartja méltányosnak és igazságosnak erőszakolni; továbbá, t. ház, általános szempontok által vezéreltetve, a bizottság nem ringatta magát azon képzelődésben, hogy ily speciális törvényjavaslat, meglepő gyors és általános eredményeket fog felmutatni. j A bizottság jól tudja, hogy a közélet és I jelesen a közoktatás terén sok oly viszony fejj lődött ki, melyekkel számolni kell, és a melyek I csak akkor szűnnének meg itt akadályul szol| gálni, ha az állam ezen törekvésében a leginkább [ illetékes factorok részéről, ép annyi hazafiság, mint jóakarattal találkoznék.
