Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-113

118. országos ülés májas 1. 187f>. 311 az, a mit t. képviselőtársam kinyilatkoztatott: hogy t. i. ő nem chanvinista, azt mondám magamban : de mégis chauvinista. [Derültség a balon.) Felhozatott a bizalom a törvényjavaslat indokolására. A bizalom kérdése vettetett fel és az egyetértés. A bizalom uraim, az oly valami, a mit törvény által erőszakolni nem lehet, az magától jön, de akkor, hogy ha az kölcsönös. Hallottam mondani többektől és épen t. képviselőtársam Molnár Aladár monda, hogy tegyük meg mi az első lépést. Hiszen mi románok megtettük ezt már évekkel ezelőtt. A legőszintébben tettük meg és mindazonáltal nem tapasztaljuk, hogy ugyanazon bizalommal fordulnának felénk. Hanem ilyenek már meg szoktak történni. A bizalom kezdeményezésére nézve én bátor vagyok a tételt megfordítani s meggyőződésem szerint azt mondani, hogy az első lépést tegye meg az, kinek kezében a hatalom; az közeledjék elébb, mert annak több eszköze van a kölcsönös bizalom egyengetésére. T. barátom a jó egyetértést említette. A jó egyetértésre, uraim, én egy oly törvényjavaslatot tartok ezélhoz vezetőnek, a mely lehetővé teszi oly községekben, a hol két elem, illetőleg a román és magyar népről szólok, a többiekre is érthető, közösen lakik, a melyben kimondatik az, hogy tanítsuk a magyar nyelvet román községekben s viszont a román nyelvet magyar községekben, akkor lelkem minden erejéből elfogadom azt. De midőn azt találom, hogy egy futilis ürügy alatt, t. i. hogy a nemzeti államnyelvnek nagyobb tért akarnak adni. mint azt a józan ész és a törvény, a jog megengedi, midőn ez, az egyik fél humiliatiójával történik s nyelvének megvetésével, háttérbe szorításával, akkor megvallom, hogy ily egyetértést én felfogni képes nem vagyok. Csak még egy képviselőtársamnak akarom megadni a hála tributumát, és ezt megadni kedves kötelességem; ez Mocsáry Lajos t. képviselőtársam, a kinek meggyőződés, hazaszeretet és a különféle nemzetiségek iránti kímélet beszél szónoklatában ; és a kinek elég férfiassága volt, daczára azon pressiónak, a melyet a chauvinismus nálunk a napi sajtóban gyakorolt és saját pártjának lebeszélése daczára, az igazság mellett felszólalni. Előttem annyira kimagaslik, mint kimagaslik az értelem a szenvedélyek felett. Nagyon jól esett az nekem, mert én, midőn azt láttam, hogy találkozott legalább egy magyar képviselő e házban, a ki merészalt a torrens ellen küzdeni, az elkövetni szándékolt jogtalanságot s erőszakoskodást nyíltan rosszalni és ez által a magyar nemzetnek egy oly szót mondani, a mit eddig e házból nem hallott: én reményleni kezdek, hogy követőkre fog találni, mert én tökéletesen bízom a magyar nemzet józan eszében, és igy hiszem, hogy e felszólalás propagandát fog csinálni. Fogadja köszönetemet érte. Valamint meg kell említenem, hogy ezen ház elnökétől is oly szót hallottam, a mit e házban hallani eddig alkalmam nem volt, a midőn arra figyelmeztetett bennünket, és különösen figyelmeztette pedig azokat, a kik a törvényjavaslat mellett fognak felszólalni, hogy higgadtsággal szóljanak: ez, mondom, oly pártatlanság, oly nemeslelkűség, hogy nem tehetem, hogy hálás elismerésemet nyilvánosan ki ne fejezzem. Már most ezek után röviden meg fogom mondani, miért nem fogadom el ezen törvényjavaslatot. (Halljuk !) Először is a paedagogiai szempont az, a mire már több képviselő reflektált. Én ezen törvényjavaslatnak szerkesztőjétől nem irigylem azon felfedezés! dicsőséget, a mit tett, hogy épen a népiskolákat tartja arra hivatottaknak, hogy azokban nyelvet tanítsanak. Ha ez volna a hivatása a népiskoláknak, akkor be kellene hozni az ó-classicai, görög és latin nyelveket, sőt a frauezia és más művelt nyelveket is. Azon gyermekek, a kik a téli időben alig három-négy hónapig járnak iskolába, nyáron pedig egyáltalában nem járnak, ha hetenként egy, mondjuk két-három órát tanulják a magyar nyelvet, akkor, mikor az ekéhez visszatérnek, egészen elfelejtik azt, a mit tanultak, s így a fáradság: kárba megv, de ez még nem nagy baj. Nagyobb baj az. hogy azon időt nem tudták egészen felhasználni, hogy valamit tanuljanak saját nyelvükön és igy tudatlanságban maradnak. Én nem látom át practikus hasznát annak, hogy a népiskolákban a magyar nyelvet tanítsák. Az mondatott ugyan, hogy a gyermekeknek lesz alkalmuk beszélni valakivel, mert ott lesznek, mint Madarász t. képviselőtársam monda, minden járás székhelyén, az állam tisztviselői. Én részemről nem kecsegtetem magamat azzal, hogy a népiskolából az eke szarvához visszakerült gyermek ne hogy elfeledjen magyarul, majd elsétál a hatodik községbe csak azért, hogy a tens szolgabiróval magyarul discuráljon. A tanítók sorsára nézve azonban a törvényjavaslat valóságos jogeonfiscatiót tartalmaz. Mert azon jogot, melyet bona fide szereztek maguknak, hogy tanítói diplomájuk folytán taníthatnak, négy év múlva elvesztik. (Előadó: Nincs benne!') Benne van a 3-ik §-ban. Nyelvet nem lehet igy tanulni. Az a szegény tanító, kinek 40—50 írt fizetése van és azt is kínosan kell becassálnia, nem mehet el a városba, hogy magyarul tanuljon. Erre pedig kényszeríteni hivatalvesztés mellett, midőn alig képes magát s családját nagy nélkülözések köztt fentartani, még költekezzék is egynehány hónapig több éveken át, ez több mint kegyetlenség.