Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-113

118. országos ülé^ niájns 1.1S79. 299 a magyar nyelvről van szó; de nagyon természetesnek találta, midőn önökre ágy, mint reánk, a német nyelvet nem mint tantárgyat, hanem mint tannyelvet erőszakolták saját hazai nyelvünk kiszorításával. Ez nem ellenkezik a paedagogiai princípiummal, de ha mi önöknek mindnyájuknak módot nyújtunk arra, hogy mint bármely más magyar ember, a legmagasabb hivatalokra eljuthassanak, akkor ez ellenkezik a paedagogiai elvekkel. Én, megvallom, én minden oldalról vártam volna a támadást ezen törvényjavaslat ellen, csak a nemzetiségi képviselő urak részéről nem. Hisz ha mi magyarok és különösen ha mi képviselőház nemzetiségellenes politikát akarnánk követni, épen az ellenkező eljárással élnénk: törvénybe igtatnók, hogy nem szabad alkalmat nyújtani az idegen ajkú nemzetiségeknek magyarul tanulni. [Igaz!) Hisz így sokkal inkább elérnők a czélt. Önök igen jól tudják, hogy a hivatalos nyelv a magyar ; tudják, hogy a főkormányzat legfőbb ágazataiban a magyar nyelv használtatik, hogy a legfőbb bíróságoknál szintén a magyar nyelv használtatik, szóval a kormányzati és közigazgatási körök a magyar nyelvet használják. Ha tehát mi megvonjuk az idegen ajkú polgároktól a lehetőséget, hogy megtanulják a magyar nyelvet, az azt jelenti, hogy kizárjuk őket a legfőbb kormányzati és közigazgatási körökből. Hisz épen ez ellen tiltakozhatnának azután legesélyesebben, mert a hivatal elnyerésére képtelenné lennének ez által. Polit Mihály: Megfelelt erre Szabovljevics Mihály képviselőtársam. Helfy Ignácz: Volt, és ezt sajnálattal említem, hogy volt úgy Zay, mint Polit képviselő urak beszédében egy passus, a melyről meg vagyok győződve, hogy ez saját küldőik kebelében is mély visszatetszést fog előidézni. Ugy az egyik, mint a másik hivatkozott arra, hogy ők azon szerencsétlenség alkalmából, mely Szeged városát érte, úgy, mint minden más honpolgár, ők is adakoztak, úgy, a mint fajrokonaik is ; és ime most ilyen rútul háláljuk meg ezt azzal, hogy a magyar nyelvet rá akarjuk kényszeríteni a nemzetiségekre. No ebből, t. ház, csak az következik, hogy azon t. képviselő urak nem sajátították el a biblia azon mondását: hogy a jobb kezed ne tudja meg azt, mit a bal kezed ád." Ellenkezőleg, önök, t. képviselő urak, ha bal kezökkel adnak valamit, mindjárt oda tartják jobb kezüket, hogy valamit kapjanak. De hiszen adakoztak a szegediek részére más európai országok, sőt az Óceánon túli országok is, a nélkül, hogy ezért valami jutalmat vagy remuneratiót várnának. Tegnapelőtt kapott a ministerelnök ur Chicagóból 8 ezer frtot. Nem hiszem, hogy a chicagóiak ezért valami igényekkel lépnének fel Magyarország irányában. Meg vagyok győződve, hogy beszédeik ezen passusa, küldőiknek nem igen fogja tetszését aratni. Azt mondják a t. képviselő urak, hogy mi annyira természetesnek találjuk, hogy saját nemzeti nyelvünket mint palládiumot védelmezzük, de nem ismerjük el ezen jogot a nemzetiségekre nézve. Bocsánatot kérek, de ez csakugyan elferdítésen alapszik. Ha itt arról lenne szó, hogy legkisebb mértékben is meg akarjuk szorítani a nemzetiségeket nyelvük tanulásában, akkor ez igaz lenne, de hiszen mi az eddigi tanrendszert meghagyva, csak azt kívánjuk, hogy az állam nyelvét is vegyék fel tantárgyul. Ugyan kérem, a t. képviselő ur, a ki annyira jártas a többi országok alkotmányában, tud-e oly államot a világon, hol meg nem kívánja a felügyeleti joggal okvetlenül biró állam azt, hogy az ő hivatalos nyelvét, ha van ilyen, az iskolákban taníttassa? Polit Mihály (közbeszól): Belgium és Svájez. Helfy Ignácz: Mondtam, hogy a hol ki vau mondva, hogy van hivatalos nyelv. [Helyeslés a szélső halon.) Ez merő lehetetlenség. És egyáltalában, ha nem is lenne úgy, miként lehet józan észsze] állítani, hogy egy áj nyelv megtanulása által csorbát szenved a nemzetiségi individualitás. Hiszen akkor mi mindnyájan — és sokan vagyunk ilyenek a házban -— kik valamely idegen nyelvet elsajátítottunk, minden ilyen nyelv elsajátításával csorbítottuk saját nemzetiségünket? Nem, t. képviselő uraim! Itt nem erről van szó; vallják meg őszintén, hogy önök nem féltik saját nemzetiségöket; igen jól tudják önök, hogy e tekintetben nincs mit félteniök. Ellenkezőleg, önök attól félnek, hogy azon szerep, melyet évek óta folytatnak, meg fog szűnni, a mely perczben az önök fajrokonai a mi faj rokonainkkal barátságosan és testvériesen érintkezhetnek. (Helyeslés balfelöl) Azt mondják önök, hogy ez által megingattatik azon testvériség, a mely fennáll a különböző nemzetiségek köztt. Ugyan mondják meg, hol volt eddig ez a testvériség? Pedig nem volt behozva e törvény; eddig 1868:XLIV. törvéiryczikkel ürügy sem volt adva arra, hogy hozzá nyulunk a nemzetiségekhez: és kevésbbé ragadtak meg önök miaden alkalmat arra, hogy megtámadjanak bennünket, hogy nemzetiségi kérdést csináljanak mindenütt, a hol lehet? Ne beszéljenek önök megingatásról akkor, mikor semmi megingatni valót nem látnak. Sokkal mélyebb benyomást tett természetesen reánk azon támadás, melyet ezen törvényjavaslat ellen az én t. barátom, Mocsáry Lajos intézett. 0 két szempontból támadta meg ezen törvényjavaslatot. Először is nemzetiségi szempontból, t. i., hogy hazafiúi aggodalma van az 38*