Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-113

113. országos ülés május 1.1879. 295 magasabb birósági vagy administrativ hivataloknál. Azonban minden félreértés elkerülése tekintetéből kijeleatem e helyütt, hogy én nem ellenzem feltétlenül a magyar nyelvnek, mint állami nyelvnek, a népiskolákban kötelezőleg életbeléptetendő tanulását és tanítását. Csupán csak a mód, miképen, és a kiterjedés, a melyben az életbeléptettetni szándékoltatik, valamint azon felette eomplicált apparátus, az abban rejlő czélzattal — habár ez az indokolásban magas hangon tagadásba vétetik —-az, mi miatt a nem magyar nemzetiségek nem csekély mértékben aggódnak; és e nemzetiségeknek aggodalma nem alapnélküii, ha attól tartanak, hogy ily törvénynyel oly törekvések korszaka fog kezdődni, melyek fokozatosan ki fogják szorítani nyelvöket a nyilvános életből, az egyházi községekből s végre magából az iskolából s az egyházból is. Ez aggodalom indokolva vau már az eddigi keserű tapasztalattal is, mely szerint a a kormány — a törvényhatóságok és biróságok némely közegei a magyar nyelv érdekében a többiek rovására még az irott törvényt sem respectálják, sőt gyakran törvénytelen intézkedéseket legnagyobb szenvedélylyel foganatba vesznek. T. ház! Az eddig mondottakból — beszédem befejezéséül — azon következtetést vonom le: miszerint polyglott államokban általános elvként állván, hogy a szellemi és culturai érdekközösségnek nem kell kizárólag egy közös nyelvben nyilvánulnia — habár ez az állami nyelv is volna — a modern polyglott államnak nem lehet feladata, hogy az állami nyelvet más-ajkú polgáraira erővel rátukmálja. Az állam ily eljárással az állami nyelvben nyilvánuló érdekének körét túllépné, a nyelvben rejlő tisztán állami érdeket a nyelv érdekévé emelné, a mi az állam természetével és rendeltetésével összeegyeztethető nem volna. A határok e túllépése veszélyes is lehetne az állami érdekekre nézve; mivel a különféle nemzetiségeket, mint az állam socialis részeit, minden szükség nélkül az állam elleni oppositióra ingerelné. E nézeteknek élő kifejezést adott a nagy | magyar államférfi báró Eötvös József, a következő nagyfontosságú szavaiban (olvassa): „Tegyük fel, hogy van törvényhozásunk, melynek többsége a közügyek elintézésénél korlátlan hatalmat gyakorol, — hogy van közigazgatásunk, a mely a legszigorúbb centralisatió elvei szerint van szervezve; tegyük fel továbbá, hogy e törvényhozás többsége a magyar nemzetiség suprematiájára törekszik, s hogy ezen administratió a legtökéletesebb administrativ mechanismus nyújtotta egész hatalmat amaz érdekek tárgyában kiaknázza, mit érnénk el ez által? Odáig juthatnánk, hogy a községekben és megyékben a szabad mozgás megakadályoztatnék s hogy elnémulnának azon hangok, melyek sokakban félelmet gerjesztenek; odáig juthatnánk, hogy a kormány kezeiben összpontosított közoktatás nyelvünk terjesztésének eszközéül felhasználtassák: de hogy ez ország különféle nemzetiségei nemzetiségi egyéniségök öntudatát elveszítsék, hogy nemzetiségökért többé ne lelkesüljenek, ez utón ezt el nem érhetjük, a mint nem bírták elérni azok, kik a magyar nemzetiség irányában ugyanezen eszközökkel experimentáltak. Az egyedüli eredmény, melyre számíthatnánk, az volna, hogy a nyilvános élet színhelyéről száműzött mozgalom mélyebb gyökeret verne s hogy az ezúttal a magyar nyelv ellen irányzott antagonismus a magyar állam, az állami egység ellen irányulna.* A nagy magyar államférfiunak e szavaihoz commentár nem szükséges. Csak azt kívánnám, hogy azokat magyar testvéreink, mint a nagy hazafi komoly figyelmeztetését jól megjegyezzék, hogy folyton szemeik előtt lebegjenek, hogy kalauzul szolgáljanak nekik minden nagy horderejű állami kérdések eldöntésénél — a minő ezen törvényjavaslat is. T. ház! Minden államférfiú, a ki elvont mintaeszmék, aprioristieus formulák szerint akarná az államot és annak népeit kormányozni a nélkül, hogy az államban tényleg fennálló körülményeket tekintetbe venné, — az ép, az észszerű politika elvei ellen vétene, mert ennek mindenkor a tényekkel és a tényezőkkel számolnia kell. Ha vannak is a politikában törvények, melyek szerint az fokozatosan fejlődik, e törvények még nem változhatlan dogmák, nem absolut igazságok — vagyis Kant szerint nem oly eszmék, melyek minden vitán felül állanak. Ily természetű az állami eszme is; és azon állami eszme, melyet polyglott államban az uralkodó népfaj a többi nemzetiségekre, azok akarata ellenére mint csalhatlan dogmát, erőszakolni akar, az ily állami eszme az erőszak kérdésévé válik és ilyen minőségben egyideig mint általánosan szabályozó fenn is állhat. De a legnépszerűbb s talán minden nemzetiség által kedvelt állami eszme önmagában véve még nem képes államokat és népeket boldogítani; most nem ez eszmétől, hanem annak az állami viszonyokra leendő gyakorlati alkalmazásának módjától, annak bölcs kivitelétől függ az államok és népek boldogsága és haladása. Az előterjesztett törvényjavaslatban ily indokokon és feltételeken alapuló eszmének nyomát sem találván, azt a részletes vita alapjául el nem fogadom. (Helyeslések.) Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! Szándékom volt a szőnyegen fekvő törvényjavaslat általános tárgyalásának végével röviden felszólalni: minthogy azon-