Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-112

112. országos ülés április 30. 1879. 285 miután az ő fizetése utódára megy át, a hitfele­kezetek nyugdíjintézetei pedig oly szervezetet nem nyerhettek, melynél fogva a különben szol­gálatképes — talán épen jeles — tanítónak is ellátására kötelezhetők lennének? Mennyi bajnak, kellemetlen összeütközésnek és elháríthatlan nehéz­ségnek a forrása rejlik ebben! A törvényjavaslatnak elfogadása esetén, hazánkban a már feledékenységbe ment földesúri és jobbágyi viszonynak egy új neme fogna deere­táltatni, a szellemi jobbágyság, melynek objec­tumai a nem-magyar-ajkú nemzetiségek, a me­lyeknek az „urak" nyelve megtanulására való kötelezettsége pedig a census in recognitionem dominii directi szomorú szerepét fogná képviselni. Ezeket röviden érintve, én a törvényjavas­latot mind czélszerííségi és szükségesség!, mind jogi, mind nemzetiségi és hitfelekezeti, mind paedagogiai szempontból kárhozatosnak, veszé­lyesnek, a nemzetiségek és autonóm egyházak féltékenységét és súlyos aggodalmait a legnagyobb mérvben felidézőnek ; s ennélfogva sem administra­tiv szükségességnek, sem az úgynevezett nép­souverainitás folyományának nem, hanem az állam jól felfogott érdeke diametralis ellentétének, tehát az államhatalommal való visszaélésnek tartom. En azon teljes meggyőződésben, hogy ezen javaslat törvényerőre emelése következtében e szegény, szerencsétlen ország magyar- és nem magyarajkú lakói egymást még kevésbé fogják megérteni, mint eddig: annyival mélyebb sajnál­kozással fogadtam annak benyújtását, mivel az, fájdalom! csak új ürügyéül fog szolgálni annak, hogy az azt ellenzők vagy helytelenítők, a hazafi­ság és jóakarat hiányának ép oly olcsó, mint alaptalan szemrehányásával illettessenek. Ezek után én a törvényjavaslatot nemcsak általánosságban a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadhatom : hanem, miután, mint jeleztem, én azt elvben sem üdvözölhetem, még azt a re­ményt sem táplálom, hogy a részletes tárgyalás folyamában azon elfogadható módosítványok, vagy javítmänyok fognának tétethetni. Tanuságosnak tartom végül, annak bizonyí­tékául, minő ellentétbeu áll e törvényjavaslatnak indokolása és általában előterjesztése azon elvek­kel, a melyeket a jelen kabinet igen tisztelt elnöke, valamint az illető szakmini ster 18 évvel ezelőtt, mikor a képviselőházban a magyar alkot­mány visszaállításának kérdése komolyan vitat­tatott, hirdettek, ezen két államférfiúnak 1861. má­jus 14. és 22-kén elmondott beszédeiből a kö­vetkező szavakat emlékezetbe hozni. Tisza Kálmán ur igy szólt: „Van egy szempont, melyről megfeledkez­nünk nem szabad, mely azt igényli, hogy midőn hazánk alkotmányos szabadsága és törvényes függetlensége érdekében felszólalunk, nyugtassuk meg egyszersmind hazánk minden rangú, ajkú és hifelekezetű lakosait az iránt, hogy az ő érde­keikről sem feledkezünk meg és azok irányában a democratia igényei s a teljes jogegyenlőség kívánalmai szerint intézkedni akarunk." Továbbá : „ fannak több kérdések, melyeket meg kell említenünk mind azért, hogy bebizo­nyítsuk, miszerint mi egy valóban szabadelvű politikát óhajtunk követni, mind pedig azért, hogy hazánk minden lakosait legnevezetesebb érdekeik irányában megnyugtathassuk. Kettő ezek közül s talán a két legfontosabb, az indítvány­ban igen helyesen említve van. Ugyanis a ha­zánkbeli nemzetiségeknek és hitfelekezeteknek a teljes jogegyenlőség alapján megnyugtatása s ezzel ellenkező törvényeink megváltoztatása. Mind­két tekintetben pártolom én az indítványt, mert valóban alig lehet valami kívánatosabb, mint hogy hazánk minden lakója mind nemzetisége, mind vallása tekintetében tökéletesen egyenjogú legyen." Trefort Ágoston ur pedig ezeket monda: „Bocsánatot kérek, ha felszólalásom kiin­duló pontjául egy, a tárgytól talán távolfekvő eszmét használok, a status mindenhatóság esz­méjét. Ezen eszme kútforrása legnagyobb részt a politikai bajoknak a continensen, mert ezen esz­méből fejlődött ki azon nézet, miszerint az ad­ministratiónak mindenbe avatkoznia kell akként, hogy az embert születésénél megragadja és a sírig üldözi, magáról azt tartván, hogy ő az egyedüli üdvezítő. Sola administratio salvifiea. E tan apostolai Szent-István koronája országai­ban irgalmatlanul experimentáltak s nehéz meg­határozni, vájjon mutételeiknél az erkölcsi és jogérzet hiánya, vagy pedig a politikai ügyet­lenség vitte-e a főszerepet." Viszont: „Mi a többi Magyarország terüle­tén élő népfajokat illeti, én azok fejlődését nem­zetiségi irányban nem akarom akadályoztatni, mert a nemzetiségek elnyomatása, valamint a szabadsággal össze nem fér, ugy rósz és czélt­tévesztő politika. Szerbek, oláhok, németek, szlávok s ruthének — vigyék saját municipalis ügyeiket, saját nyelvükön, használják az isko­lákban azon nyelvet, mely nekik tetszik, hn a nemzetiségek benső kifejlődését ugy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe avat­kozni a statusnak joga sincsen. De e külön nem­zetiségeknek teendő coneessiókat csak a jog­egyenlőség alapján lehet tenni, — s valamint a vallások köztt nem lehetnek privilegialis vallások, ugy a nemzetiségek köztt sem lehetnek Magyar­ország területén privilegialis nemzetiségek." Es később, mikor az alkotmány tényleges visszaállítása küszöbön állott, maga a törvény­hozó testület is 1866. február 26-káróli felter-

Next

/
Thumbnails
Contents