Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-111

111. országos ülés április 29. 1871>. 259 ket hallottam volna felhozni, a melyek bárkiben is a törvényjavaslat helyessége iránti meggyőződést megingathatnák. Hanem teszem azért, mert ezen törvényjavaslatnak egy oly, nemcsak intentióin, hanem szószerinti értelmén is túlmenő magyarázat adatott, a melyet — azt tartom — helyreigazítani okvetlenül szükséges. Mielőtt ezt tenném, esak azt kívánom megjegyezni azon képviselő urnak, a ki a törvényjavaslatnak ezen magyarázatot is adta, — Polit képviselő urnak — hogy ha nem követem is a keleti és nyugati állámfejlemények fejtegetésének terére ; de arra igenis kénytelen vagyok őt figyelmeztetni, hogy ne kívánja, hogy mi épen a nyelv tekintetében a hozzánk legalább legközelebb eső keleti fejleményeket vegyük figyelembe. [Tetszés) Mert ha a legközelebbi Kelet fejleményeit vennők figyelembe, jelesen a Szerbiában levőket, akkor nem ilyen törvényt kellene hoznunk, (Elénk helyeslés) hanem akkor a magyar nyelvet, mint tan-nyelvet az egész államban egyedül használhatóvá kellene tenünnk. (Élénk helyeslés.) Mert nem kell elfelejteni, hogy Szerbiában, igaz, magyarok igen kevesen vannak, de románok nagyobb arányú számmal a szerbekhez képest, mint szerbek Magyarországon. (Igaz!) Ne ajánlja tehát nekünk a képviselő ur a keleti fejlemények követését; mert nem is fogjuk ugyan követni, még ha ajánlaná is; mert nem fogunk semmi szempontból és semmi viszonyok közt igazságtalanok lenni: de ha követnők, nehezen fognának örülni ennek épen azok, a kiknek nevében ugyan, de nem hiszem, megbízásából szokott a képviselő ur beszélni. (Tetszés.) De, t. ház, a képviselő ur elnyomásról, erőszakolásról beszél; beszél az érzelmek, a nemzetiségek felizgatásáról, és szembe állítja e törvényjavaslatot az 1868-iki törvényekkel. És itt kezdődik az, a hol határozottan más értelmet ád e törvényjavaslatnak, mint a melylyel bir. Mert az 1868-iki népiskolai törvény tannyelvről beszél ; azaz, hogy a népiskolákban az anyanyelv legyen a tanításnak nyelve. Ezen törvényjavaslat pedig nem azt mondja, hogy a magyar nyelv legyen minden iskolában a tannyelv; de sőt meghagyja a tannyelvet úgy, a mint az 1868-iki törvény megállapította. Csak azt mondja, hogy miután akár tessék a képviselő urnak, akár nem, magyar államban élünk; miután a magyar államban legalább a felsőbb közigazgatási és kormányzati nyelvnek magyarnak kell lennie: adassék meg a haza minden fiának a mód, hogy ezt a nyelvet már a népiskolában megtanulja. Ez .az a roppant, ez az a borzasztó, ez az a nemzetiségeket elnyomó intézkedés. (Tetszés.) Azt mondja a képviselő ur: hogy ha a magyar nyelvnek van fejlődési, van mívelődési túlsúlya, nem kell azt erőltetni, el fog az úgy is terjedni. De hát nem lehetne ezt megfordítani? Ha a Magyarországon élő, nem magyar ajkú népfajok nyelvének van fennállhatási, van fejlődési képessége, — a mint szerintem van — akkor a miatt, hogy a magyar nyelvet meg találják tanulni, lehet-e azon nyelveket félteni? Polit Mihály : Ha az állami hatalom kezében van, akkor lehet félteni! Tisza Kálmán ministerelnök: Ha lehet, akkor ez esak egyre mutat. Ha azért, mert a magyar nyelvet, mint tudományt, megtanulták, félni lehet attól, hogy elfelejtik saját nyelvüket: akkor azután furcsa világításban áll előttem az, a mi ezen törvényjavaslattal szemben felhozatott. Mert ha ez a félelem, akkor hol leljük fel annak indokát, hogy azt akarja a képviselő ur, hogy a népiskolákban ne tanalják meg a magyar nyelvet? Abban, hogy attól fél, hogy ha. megtanulják a magyar nyelvet, az ország polgárai még talán meg is találják egymást érteni és hogy nem lesz meg többé a konkolyhintésnek a lehetősége. (Élénk tetszés.) Én a nemzetiségi kérdésben, ámbár most is jónak látta a képviselő ur a kormány eljárását nemcsak chauvinisticusnak, ha-nem qualificálhatatIannak is nevezni, a szerb nemzetiségűek irányában .... Polit Mihály: ügy sem lesz eredménye! Tisza Kálmán ministerelnök: Akkor hát miért haragszik érte a képviselő ur, ha úgy sem lesz eredménye? (Elénk derültség.) Mondom, daczára mindezeknek, a nemzetiségi kérdésben az erőszakos, a túlhajtott magyarizálásnak szószólója sohasem voltam és nem is leszek; mert meggyőződésem, hogy a nemzetiségi — nem az államiról beszélek most — a nemzetiségi terjeszkedésnek kényszer utján ideje ma már lejárt. De azt tartom, hogy a nélkül, hogy bár a legmesszebb menő szabadéi vüségnek is a nemzetiségekkel szemben ártanánk, vagy is az ellen hibáznánk : azt csakugyan lehet kívánni, óhajtani magyar szempontból, hogy a haza minden polgárának legyen módja az állam nyelvét megtanulni, s ha tetszik, midőn magyar szempontból ezt óhajtani lehet, másfelől pedig azt mondom, hogy viszont állami szempontból — és nem a magyarság, de a hazában lakó más ajkú nemzetiségek iránt — kötelesség, gondoskodni arról, hogy nekik a mód megadassék, e nyelvet, mely az állam nyelve, megtanulni, (ügy van!) S minthogy e törvényjavaslatnak intentiója, tartalma semmi egyéb, mint ép e lehetőségnek 33*