Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-95

te, S»5. országos ülés márczins Sé, 1879. érvénye tekintetében a jóváhagyási jogot gyakorolták volna és sem Francziáország, sem Anglia, sem Poroszország, illetőleg később Kémetország, sem Sardinia, sem Itália e szerződések megkötésekor a parlamentnek ilyes jogát fenn nem tartották, s maga e berlini szerződés is a contrahens hatalmak által aláíratott ily jog fenntartása nélkül. T. ház! ügy hiszem, hogy felesleges annak további bizonyítása, hogy e kérdés tekintetében Európaszerte mily eljárás volt és van gyakorlatban. A mi engem illet, szükségesnek tartottam erre hivatkozni és ezeket kifejteni; mert szerintem a szokás a tudomány szerint nemcsak a magánjogi viszonyokban, hanem sokkal nagyobb mértékben, nemzetközi tekintetben eminens jogforrást képez, a mire e kérdésnek megvitatásánál a jogosság és méltányosság szempontjából alaposan hivatkozni nem csak lehet, de kell is. (Helyeslés jobbfeltfl.) T. ház! Miután e kérdést az Európaszerte dívó alkotmányos szempontból igyekeztem megvilágítni, bátor leszek a t. ház kegyes engedelmével azon kérdésre is reflectábii, hogy hazánk törvényei miként arányúinak e kérdéshez. (Halljuk!) En, t. ház, nem osztozhatom azok nézetében, kik e kérdés tekintetében azt hiszik, hogy hazánknak erre vonatkozó törvényei, ha talán ép nem is hiányosak, de talán nem eléggé határozottak ; én ellenkezőleg azon meggyőződésben vagyok, hogy törvényeinknek ép ezen részei tökéletesen kielégítők; sőt örömmel constatálhatom, hogy az általam elvetett Európaszerte dívó szokással is minden tekintetben s lényeges vonásaiban megegyezik. E tekintetben, t. ház, bátor leszek magára a törvény szövegére hivatkozni, s ha méltóztatnak megengedni, fel fogom olvasni az 1867: XII. t. ez. 8. §-ának következő részét: „a birodalom diplomatikai és kereskedelmi képviseltetése a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések, mindkét fél ministeriumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett, a közös külügyminister teendői közé tartoznak. A nemzetközi szerződéseket mindenik ministerium saját törvényhozásával közli." Bátor leszek, t. ház, ezen törvényen kivül még az ugyanezen évi XVI-ik, illetőleg az 1878. évi XX. törvénynek 3-ik czikkére hivatkozni, a mely vonatkozással az előző czikkre, a posta és távirdaszerződésekről szólván, azt mondja: „Ilynemű újabb szerződésekre nézve, az alkudozás és a szerződés megkötése mindkét törvényhozótest alkotmányos jóváhagyásának fenntartása mellett csak a külügyminister által történik." Az első törvény, t. ház, (Halljuk!) különbséget nem téve a nemzetközi szerződések különböző fajai között, azokra nézve kivétel és különbség nélkül rendeli, határozza és megkívánj a, hogy azok mind a két fél ministeriumának egyetértésével és azok megegyezése mellett eszközöltessenek. Erre nézve tehát a törvény két synonim kifejezéssel hangsúlyt fektet; de egy szóval sem rendeli és egy szóval sem kívánja meg azt is, hogy a szerződések jóváhagyása a törvényhozástól függ. Ellenkezőleg, a második törvény névszerint elősorolja mindazon szerződéseket, a melyek érvényéhez a törvényhozás jóváhagyása szükséges. Már most, t. ház, e két törvényt egymás mellé állítva, tisztán, határozottan és világosan áll előttünk az, hogy a berlini szerződés ezen categoriába nem esik; tehát ennek érvényességéhez, logicai szigorral következtetve, a törvényhozás jóváhagyása nem szükséges. A törvény világos, a törvény határozott (ügy van! jobbfelöl. Ellenmondás balfelöl) és az Európaszerte dívó szokással is megegyez. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy ezen törvénynek megvannak mindazon kellékei, a melyeket határozottság tekintetében a tudomány a, törvény szövegétől egyáltalában megkövetel. És én azoknak, kik daczára ennek azt hiszik, hogy ezen törvény hiányos, vagy hogy ezen törvény nem határozott, csak azt mondom, hogy ezt azért mondják, mert olyasmit kivannak és azt óhajtanák, a mi a törvényben nincs. Mert äz ő speciális kívánságukra a törvény az én nézetem szerint igen helyesen, alapot nem szolgáltat. (Helyeslés a jobboldalon.) Ez volt a törvényes szempont, t. ház, és hogyha nem fogok terhére válni a t. háznak, bátor leszek ugyanezen kérdést, még eg)^ harmadik szempontból, mely szintén igen fontos, egy pár szóval megbírálni. A harmadik szempont a gyakorlati kivitel szempontja, (Halljuk! a jobboldalon) a mely azért fontos, mert hiába iratik a törvény, ha azt a gyakorlat nem sanetionálja, az soha nem lép hatályba, (Igaz! a jobboldalon) Ugyan, t. ház, hova jutnánk az általam czáfolt elvnek alkalmazása által? Nem volna e bármely monarchia külügyi képviselete megbénítva, lehetetlenné téve, ha azon monarchia nevében tett kötelező nyilatkozatok a velünk szerződő hatalmakkal szemben csak kétes, csak feltételes, csak esetleges érvényűek lennének? (Igaz! a jobboldalon.) Ha ez már egységes parlamenttel bíró országokra nézve is oly felette káros és oly nagy hátránynyal jár, kérdem, mennyivel vészthoz óbbnak bizonyulna csakhamar a mi monarchiánkra nézve, a melynek sajátságos alkotásánál fogva két parlamentje van, s igy könnyen megeshetnék, hogy a mit az egyik jóváhagyott,