Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-105

500 10S- országos fiién április 8. 187*. nek egyik fele az állam által garantiroztatott, de a másik fele nem volt garantirozva. Nehéz volt ezt teljesíteni, de nem volt lehetetlen. De vájjon igy állott-e a kérdés később, az mindenesetre kérdéses. Annyi bizonyos, hogy ekkor már mind az engedélyesek, mind a kormány azon jelentésében, melyet 1872-ben az új törvényjavaslat beterjesztése alkalmával beadott, más álláspontot foglaltak el. A kormány azon indokolásában, melyet a törvényjavaslattal együtt beterjesztett, maga kijelenté, hogy akkor teljesen kivihetetlenek voltak az engedélyokmány feltételei. Hogy ki volt az oka, hogy az egyezkedés oly hosszúra nyúlt és végrehajtható nem volt, — ez mindenesetre oly kérdés, mely fölött dönteni a birák feladata leend. Erre mindeneseire befolyással volt azon körülmérry, hogy 1871. évig, tehát két évvel az engedélyokmány megállapítása, után, nem volt eldöntve a komáromi pályaudvar kérdése, mely csak az 1871-iki egyezmény alapján nyert megoldást. Az tehát, hogy 1872-ben ugy állott-e a dolog, mint 1870-be >, mindenesetre kérdéses és birói fölfogástól függ. vájjon ezen mulasztás miatt az engedélyesek a cautio elvesztésére fognak-e ítéltetni ? Ez mindenesetre kétséges. Előttem a főindok, mely engem arra birt, hogy ezen törvényjavaslatot elfogadásra ajánljam, az. hogy az engedélyokmány 6. szakasza mondja, hogy azon esetben, hogy ha a kimutatás kellő időben nem történik meg, az engedélyokmány megszűnik és a biztosítási összeg elveszettnek tekintendő Tehát mind a kettő együtt, nem pedig csak az egyik; és igy nem lehet a cautiót elveszettnek tekintetű és az engedélyokmányt fenntartani akarni. Hogy pedig a kormány az engedélyokmányt megszűntnek nem tekintette, kiviláglik mindazon tárgyalásokból, melyek időközben folytak, s melyek alapján az új törvényjavaslaínyujtatott be a tör vényhozásnak. Mert vagy megszűnt a cautio és akkor az engedélyokmány is; ha pedig ez utóbbi meg nem szűnt, akkor felfogásom szerint tiszta a következtetés, hogy maga a cautio sem szűnhetett meg. De nemcsak az engedély-okmány 6. §-a mérvadó e tekintetben, hanem mérvadó az engedély-okmány 30. §-a is, mely azt mondja, hogy az engedélyokmány elenyészik akkor is, ha a határidő elmulasztása politikai és financiális válságok által igazoltatik. E kifejezés mindenesetre tág értelmű, mely elégséges alapot nyújt arra, hogy az engedélyesek, kik a bekövetkezett politikai és financiális válságokra hivatkoznak, a cautio elvesztésére ne Ítéltethessenek. Ezeket megjegyezvén, tartozom még igen röviden Eötvös Károly képviselő urnak egy válaszszal, ki a múlt alkalommal felhozta, hogy miként lehet szó a cautio visszafizetéséről, midőn maga az engedélyesek jogutódja, az érdekelt bank mérlegéből kitörülte ezen követelést. Erre vonatkozólag bátor vagyok megjegyezni, hogy a képviselő ur akkor szintén nem biztos alapokra alapította feltevését, hanem a hírlapok közleményeire. Hogy pedig azok tévesek, e tekintetben bátor vagyok hivatkozni arra, hogy azóta volt alkalmam az illető banknak 1877. és 78-ik évi üzleti jelentéseit megtekinteni, és ezekben ezen cautio mindenütt mint activ-követelés szerepel. S igy kétségtelen, hogy azon hírlapi közlemények, melyek a t. képviselő ur állítását alapította, a tényeknek nem felelnek meg. A t. képviselő ur azt is mondotta, hogy a jogügyi bizottságnak kötelessége lett volna, hogy vagy vád alá helyezését indítványozza a ministeriumnak, ha az hibákat követett el, vagy pedig a törvényjavaslat visszautasítását javasolja. Én előttem, t. ház, eltekintve mindazon jogi érvektől, melyeket a jogi bizottság t. előadója bőségesen kifejtett, a kérdés pénzügyi szempontból úgy áll, hogy ha a per az állam által elveszíttetik, az állam nemcsak a cautiót, hanem annak 8 évi kamatait, melyek már is 300,000 frtot tesznek, tehát összesen 950,000 frtot tartoznék az engedélyeseknek megfizetni. Ezzel szemben ma úgy áll a dolog az egyezségi javaslat alapján, hogy nemcsak a cautiót, a tőkét tel| jes 650,000 frtban nem kell készpénzben visszafizetni, hanem annak csak egy részét, vagyis , 600,000 frtot. Ezt én az államkincstárra nézve I a dolgok jelen állásában előnyösnek látom és nem szeretném koczkáztatni azt, hogy ezen törvényjavaslat el nem fogadása esetében az állam 600,000 frt helyett esetleg 960,000 frtot legyen kénytelen fizetni. De van még egy szempont, mely előttem j mérvadó, hogy t. i. oda kell törekednünk, hogy mindezen függőben levő kérdések — szerencsére nincsen már sok hátra — melyek hitelünkre károsan és nyomasztólag hatnak, megoldassanak és hogy az állam elleni ezen peres követelések megszüntethessenek. Ezen kérdés is egyike azoknak, melyet az állam érdekében áll megszüntetni, j s ezen indokok alapján kérem a t. házat, mél; tóztassék ezen törvényjavaslatot elfogadni. (Helyes; lés jobbfelöl.) Tisza Lajos : T. képviselőház! Minthogy a vita folyamában nevem felemlítésével hivatkozás történt reám oly ügyben, mely az én hivataloskodásom, mint közlekedési ministernek hivatáloskodása idejében is, mint függő kérdés folyamaiban volt: bátor leszek lehetőleg röviden álláspontomat szemben ezen ügygyei előadni, valamint szavazatomat is indokolni. [Halljuk!) Az itt szóban levő vasút kiépítése, valamint az egész üzletnek keresztülvitele az én meggyö-