Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-105

j 9 Í 106. ersrógos ttléi április 3. 18Í9. sincs jóváhagyva, a mennyiben a komáromi vonal i tervezete megállapítva egyáltalán nem lett. Az engedélyesek ennek folytán ismételve felterjesztésekkel járultak a ministeriumhoz és kimutatták azt, hogy a szerződésnek, az engedély-okmány feltételeinek mindaddig meg nem felelhetnek, míg ezen komárom-érsekujväri vonal meo állapítva nincs. De súlyt fektettek azon nehézségekre is, melyek abból erednek a vállalat finaneirozása tekintetében, hogy egy és ugyanazonos társaság a jövedelmekre egységessé tett vonalának két része egészen heterogén, a mennyiben az egyik kamatbiztosítást élvez, másika pedig ilyet nem élvez. A ministerium méltányolta ezen nehézségeket és az engedélyesek indítványát fogadta el, a mely olyképen vélte áthidalhatónak ezen nehézségeket, hogy az állam által az engedély okmányban és törvényben biztosított kamat osztassák fel minden túl terhelteié se nélkül az államnak, az egész vonalra és a részvények és prioritások az egész vonalra szóljanak; természetes, azon kamatbiztosítás erejéig, a mely előbb a vonal csak egy részére volt engedélyezve és megállapítva. A ministerium méltányosaknak, sőt jogosaknak találta az engedélyesek ezen észrevételeit, a melyek kapcsán egyúttal erélyesen és ismételve sürgették az engedélyesek a komáromi vonal megállapítását; e tekintetben terveiket is bemutatták, és kérték a ministeriumot, hogy egy olyan módozatot találjon, hogy ők az engedély-okmány- I ban vállalt kötelezettségen tu\, az ottani erődítések miatt meg ne terheltessenek, mert ezen vonal költséges volta, különösen az ottani árterek és áradási viszonyok miatt ugy is nyilvánvaló volt. A ministerium — mondom — elfogadta ezen előterjesztést olyképen, hogy az eredeti engedélyokmány, illetve az 1871: XL. törvényczikk módosítása iránt, egy novellát készített; és azt a képviselőháznak be is nyújtotta, a mely azon elveket, a melyeket jelezni szerencsém volt, kifejezésre hozta. Ezen novella az 1872-ben véget ért országgyűlésen a körülményeknél fogva tárgyalásra nem került, a napirendről leszorult. Ennek folytán a status quo ante, a mely egyrészről az engedélyesek, másrészt a ministerium részéről inpossibilisnek lett kimondva, ismét visszaállott, ,és az engedélyesek azon kérdéssel fordultak a ministeriumhoz, hogy a dolgok ilyen állásában már most mi történjék? A ministerium erre. azt felelte, hogy kész azon elvek alapján, melyek a novellában előteijesztetí javaslatban lefektetve voltak, az engedélyesekkel a viszonyt folytatni és utasította őket, hogy már most fogjanak hozzá a vállalt finaneeirozáshoz; még pedig egy alternatívát állított fel, azon alternatívát: hogy vagy az eredeti okmány alapján bocsássák ki a papi- | rokat, vagy pedig a novella értelmében tegyék azt Az engedélyeitek ennek ellenében, egy kissé késedelmesen, egy alaposan, illetve hosszasan kidolgozott promemoriában kifejtették mind e két alternatívának keresztülvihetetlenségét. Az elsőre nézve megjegyezték, hogy az eredeti engedélyokmány alapján, azért nem bocsáthat] fik ki az értékpapírokat, mert már átlátta a ministerium is, hogy ilyen amphibicus természetű papírok, hol egyik részvény kamatbiztosításban részesült, a másik ilyenben nem részesült, a piaezon egyáltalában nem értékesíthetők. Az új egyezmény értelmében pedig azért nem tehetik, mert a fennálló törvénynyel szemben nem bocsáthatnak ki papírokat, melyek ezen törvény feltételeivel határozottan ellenkeznek, melyek egy még el nem fogadott törvényjavaslatra hivatkoznak; oly törvényjavaslatra, melynek a képviselőház által való tárgy altatásának időpontja sem határozható még meg. Ezen nehézségek után, melyek megoldására nézve egy út sem látszott nyitva állani, kijelentették engedélyesek azt, hogy ők ezen szerződéstől, illetve engedélytől elállanak, s a viszonyt felbontottnak tekintik, és kérik a t. kormányt, hogy nekik cautiójukat visszaadja. Erre azt a választ nyerték, hogy szerződésszegőknek tekintetnek, cautiójuk elkoboztatik, és velők minden további viszony megszakittatik. Ezen stádium tartott egy ideig. Az engedélyesek ezen határozat ellen óvást tettek, utóbb pedig egy beadványayal járultak a ministeriumhoz, melyben kijelentették, hogy ők nem ugyan a régi alapon, mert az inpossibilisnek bizonyult, hanem új feltételek mellett készek ismét felvenni az alkudozások fonalát, és esetleg a vasatat ki is építeni. Ezt hosszas alkudozások követték, melyek azonban már nem azon irányban indultak, hogy a vasút kiépíttessék, hanem i kább, hogyan bonyolntassék le a múltból eredeti viszony, nevezetesen az engedélyesek három millióban felszámított kártérítési követelésére nézve, melytől elállani utóbb készeknek nyilatkoztak, hogy ha nekik a 650,000 frtnyi cautió visszaadatik. Ezen alkudozások culmináltak egy törvényjavaslatban, mely még egy korábbi ministerium által a ház számára elkészült: és a melv nagyban és egészben analóg azzal, mely ma a t. ház asztalán fekszik. De ezen törvényjavaslat elő nem terjesztetett, mert a közlekedési mioister személyében változás állott be. Az alkudozások később ismét felvétettek, ugyanazon alapon indultak, mint az előbbiek, és befejezésöket találták azon egyezményben, mely e törvényjavaslatban formulázva van, mely jelenleg a ház asztalán fekszik. Ez a tényállás. Már most két részre akarom az érveket osztani, melyek e törvényjavaslat elfogadása mellett szólanak. Ez érvek egyrészt jogiak, másrészt méltányosságiak. Az igazságügyi bizottság első sorban ter-