Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-104
190 104. ©rgeágwi ülés április 2.187t. folyamodványára, még ezen év január havában maga is közreműködött nevezett hazabocsátása érdekében: mindannak daczára, hogy közös hadügyministeri rendelet is létezik ezen tartalékosok hazabocsátása érdekében: nevezett Brünauer Ambro máig is Zvornikban a 60-ik számú gyalog-ezrednél van egészen szabályellenesen, most már mint orvos, viszatartva. Kérdem a tisztelt honvédelmi minister urat: mondja meg — tud e módot arra, bogy az ily hallatlan önkénynek határ szabassék; miért tartatik vissza nevezett egyén, s tartatott vissza eddig is szabályellenesen, a szabály által biztosított egyéni jog megsértésével; s fog-e lépést tenni, ha kell, ő Felségénél, hogy nevezett egyén visszabocsáttassék családja s társadalmi élete körébe ? Elnök: Az interpellatió közöltetni fog a bonvédelmi minister úrral. Méltóztassanak meghallgatni a holnapi napirendet. (Halljuk!) Első tárgy a román fejedelemséggel, vasúti csatlakozások iránt, 1874. évi május 31 -én kötött egyezmény némely határozatainak megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat harmadszori felolvasása; továbbá az igazságügyi bizottság jelentése és az idevonatkozó törvényjavaslat a magyar északnyugati vasút kiépítésére vonatkozó 1870. évi XLI. t. ez. hatályon kivül helyezéséről ; azután az elnök megválasztása; továbbá a mai határozat szerint azon 21. tagú bizottságmegválasztása, mely az ő felségeikhez intézendő hódolatteljes feliratot szerkeszteni és átnyújtani fogja. Azon esetben, t. ház, ha a jelzett törvényjavaslat tárgyalása egy órára be nem fejeztetnék, bátor vagyok indítványozni, hogy az elnökválasztás, és a 21 tagú bizottság megválasztása egy órakor minden esetben eszközöltessék, (Helyeslés.) Ha ezt méltóztatik elfogadni, (Elfogadjuk!) kimondom határozatképen, a mit előterjeszteni bátor voltam. Egyszersmind kötelességem a t. háznak jelenteni, hogy a ministerelnök ur a szegedi ügyekre vonatkozólag előterjeszteni igért exposeját, ha az idő engedi, a holnapi ülés folyamán kivánja megtartani. Ha az idő nem engedné meg, akkor ezen exposé előadása a pénteki ülésben fogna megtörténni. Jelentem egyszersmind a t. háznak, hogy a pénzűgyminister ur a holnapi ülésben kivan, ha az idő megengedi, válaszolni Urányi Imre képviselő urnak márczius 12-én, a sóárak iránt hozzá intézett interpellatiójára. Ugyancsak a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister ur kivan válaszolni Wahrmann képviselő urnak a dalmátországi liszt- és gabonavitel tárgyában tett interpellatiójára. Egyszersmind a holnapi ülésben — természetesen szintén ha az idő megengedi — fogja Apponyí gr. képviselő ur indokolni ma beterjesztett határozati javaslatát. Ha mindezt méltóztatik elfogadni, a holnapi ülésre kitűzött napirend ezzel ki van merítve. (Helyeslés.) Zay Adolf: Csak azt a kérelmet volnék bátor a holnapi napra nézve előterjeszteni, miután Urányi Imre t. barátom nincs itt, legyen kegyes a t. pénzügyininister ur válaszát más időre halasztani. (Helyeslés.) Elnök: A jövő ülés holnap 10 órakor fog tartatni. Az ülést berekesztem. (Az ülés végz'ődik 2 óra 6 perczkor.)