Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-104
lOé. orsíigo* Ülés április 8. 1SÍ9. 175 én mint kormány, miután a törvény máskép szól, azt meg nem változtathatom, a kapcsolat j megnyitását meg nem engedhetem. De midőn a j másik, szóban levő vonal mielőbb létesítése iránt 1 is minden biztosíték megadatott, megvallom, nem birnám igazolni, s nem tartanám igazolhatónak azt, hogy ezen állapot a törvényhozás által meg j ne változtattassék, s azon igazán scandalumnak | nevezhető körülmény, hogy a 100 mértföldeken keresztül vasúton utazónak a kész vasút mellett kocsin kelljen egy fél óráig menni, tovább is fenntartassék. Én ezen okoknál fogva kérem a javaslat elfogadását. (Helyeslés jobbfelöl.) Zay Adolf: A ministerelnök ur előbbi kijelentése megnyugtatásomra szolgált annyiban, hogy Ráth Károly képviselőtársam kisebbségi véleményéhez járulok; mert kijelentette, hogy a magyar pénzügyeknek kárt nem okoznak, kik e javaslatot ellenzik, most én annál szivesebben elfogadhatnám Ráth képviselőtársam kisebbségi véleményét. A t. ministerelnök ur ma ismételve kijelentette, hogy akkor, midőn Bécsben az új kölcsön kötéséről volt szó, e vasutügy egy oldalról sem hozatott szóba. Én ezt neki szó szerint elhiszem. „Akkor" talán nem volt szóban, de tudjuk, hogy a t. ministerelnök ur érveléseinél és különösen ünnepélyes kijelentéseinél egyes szavakra szokott súlyt fektetni. Jól van, súlyt fektetek én is. „Akkor"' talán nem volt szóban, mert akkor valószínűleg már nem szorultak erre, mert kötés ez iránt már volt a kormány és a pénzügyi körök köztt. Ezen sejtelmemben megerősített engem a háznak egy közkedveltségű tagja, kinek auctoritisát és loyális jóakaratát talán a ministerelnök ur sem fogja kétségbevonni. A közlekedési bizotts-ígban ugyanis Ivánka Imre t. képviselő ur határozottan azt mondotta, hogy mondjanak a ministerek, a mit akarnak, ő meg van győződve, hogy a pénzköröknek ezen befolyása megvan és gyakoroltatott is. Köszönje ezen kijelentést a ministerelnök ur Ivánka képviselő' urnak. E kijelentés az én sejtelmemet meggyőződéssé érlelte. Nagyon sajnálom, hogy a magyar kormánynak bizonyos idő óta minden vasúti előterjesztése a t. háznak, hogy úgy fejezzem ki „partié kouteuseje." Az utolsó időkben, midőn vasúti előterjesztések kerültek a ház elé, mindig azt tapasztaltuk, hogy vagy egészen terméketlen kiadást kellett tennünk, vagy valamely gyanús üzletet kellett betakarnunk, vagy — csaknem minden esetben fontos országos érdeket kellett feláldoznunk. Megvagyok győződve, hogy a kormánynak mai előterjesztése e szomorú lánezolatuak méltó szemét fogja képezni. Én ez előterjesztésben azon jogos igények feláldozását látom, melyeket az 1874: XXVII. t. ez. nekünk biztosított. E törvényczikknél fogva jogunk volt követelnünk a román korHiánytól, hogy Ő építtesse ki a plojesti utat, I mint a vercierovai vonalat 1878. augusztus 17-ig. | A kiépítés nem történt meg. Méltóztatnak emlé| kezni és ma Ráth Károly t. barátom is emlé| keztette a házat, hogy 1874-bea, mikor ezen törI vény, mint javaslat tárgyaltatott a házban, több 1 oldalról, sőt a ministerelnök ur részéről is ! komoly aggodalmaknak, ellenvetéseknek adatott kifejezés. Akkor Helfy Ignácz képviselő ur egész határozottan követelte a kormánytól, hogy mondja meg, minő garautiákkal bir az iránt, hogy a román kormány a maga szerződésbeli kötelezettségét teljesíteni fogja. Akkor fölszólalt a kormány részéről e háznak ma nagy sajnálatomra leköszönt volt t. elnöke, az akkori pénzügyminister Ghyczy Kálmán, és ezeket monda: „Azt kérdezi Helfy t. képviselő ur, hogy mit csinálunk, ha mégis négy év alatt nem épül ki ezen pálya; háborút csak nem fogunk Románia ellen indítani? Sokkal kisebb okokért és ürügyekért folytattattak ugyan már háborúk, mint a milyen okot szolgáltatna Románia szószegése, melyet bekövetkezendőnek nem tartok. De épen a képviselő ur volt az, a ki itt a házban már többször említette, mennyire kell tartanunk attól, hogy elébb-utóbb a keleti kérdés fog felmerülni. Ki számíthatja ki azon esélyeket, melyeket ezen kérdés felmerülése Európára hozhat ? Támadhat eunek alkalmából háború és háború esetében a nemzetek számot szoktak vetni minden bántalmakkal. Ha csakugyan bekövetkeznék, a mit azonban nem hiszek, hogy Románia szavát szegné meg, annak következését ily esetben csak magának tulajdoníthatná." Tehát 1874-ben a kormány részéről egész határozottsággal az lett mondva, hogy ha a romániai kormány megszegné kötelességét, a mit akkor a kormány nem hitt, akkor „Acheronta novebo: Parturiunt montes, nascitur ridiculus mus." A kormány e hangzatos fenyegetés után nem tett semmit, ámbár a keleti bonyodalmak és az azok közben fölmerült viszonyok erre az ügyre nézve nagyon is előnyösek voltak. Voltak helyzetek, midőn Románia legfontosabb érdekeinek megóvását, a maga fennállását csakis az osztrák-magyar kormány jóindudulatától vélte függőnek lenni. S mit tett a kormány? Nem tett semmit, ámbár a múlt évben május 18-án, midőn ez iránt kérdést intéztem a t. közlekedési mhiister úrhoz, ő is csaknem olyan irányban nyilatkozott, a mint 1874-ben Grhyczy Kálmán. Azt mondta a t. közlekedési minister ur, hogy Románia Ausztria-Magyarországgal szemben nagyon simulékony hangulatban van, és ezt a t. minister ur az akkori külügyi viszonyokból magyarázta meg és kilátásba helyezte, hogy ezen simulékony, ezen puha hangulat könnyű dologgá teszi, hogy Magyarország ez iránti érdekei teljes
