Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-82

78 82. országos ülés márezius 10. 187P. állam által garantirozott vasutakra nézve fenntartatik; hogy például látunk vasutakat, melyekre az ország évenként milliókat áldoz s ezek maguknak palotákat építenek és tartanak igazgatókat, a kik jobban vannak fizetve, mint a ministerek. Ez helytelen. En nem irigylem senki gyarapodását, sőt örvendek neki, ha tanult és tevékeny ember minél jobb állásba jut. De, hogy az állam fizesse, azt nem helyeselhetem. Méltóztassanak elhinni, nem akarok példákat, eseteket idézni, ha csak általában szólok, hogy vannak oly másodrangú vasutak, melyek nem egy, de három igazgatót tartanak: egy személyigazgatót, egy üzleti igazgatót és egy technikai igazgatót, és e három igazgató mindegyike ministeri fizetést kap. Ez oly fényűzés, melyet a magyar állam meg nem bir; ám fizessék őket úgy, de csak akkor, mikor a garantia megszűnik és mikor az adózók már nem járulnak hozzá. De fontos, t. ház, a csoportosítás ránk nézve egy más szempontból is. Mi sokat panaszkodunk arról, hogy a magyar iparnak nincs tápláléka. Igaz, hogy az iparnak igen sok forrását elvágtuk, de azért nem lehet tagadni, hogy még vannak források, melyekkel az ország rendelkezik. Én azt hiszem, hogy ha a magyar államnak sikerülne az összes vasúti vállalatokat úgy a maga kezébe keríteni, hogy kimondaná azon elvet s ahhoz ragaszkodnék, hogy minden vasúti szükségletet, a mennyire csak lehetséges, az országban kell előteremteni, hogy épen csak, ha a force major, vagy ilyféle rendkívüli körülmény állott elő, akkor engedtetik meg, hogy valamit külföldről hozzanak, a többit mind otthon kell előteremteni: méltóztassanak elhinni, hogy egy oly roppant terjedelmes test, mint a minő a magyar vasúti hálózat, magában elegendő arra, hogy igen tisztességes ipart teremtsen; természetes, hogy ez csak úgy történhetik, ha az ország direct befolyással bir a vasutakra, ha úgyszólván irányt és szabályt adhatunk valamennyiöknek. A harmadik kérdés a tarifa kérdése. Mi történik ez időszerint? A t. közlekedési minister és az államtitkár urak legjobban tudják, hogy azon úgynevezett Ínséges vasutak kénytelenek minden úton-módon valami szállítmányt keríteni már csak azért is, hogy a látszatot megmentsék, hogy igazolhassák, hogy miért húznak fizetést az igazgatók s így egymással versenyeznek a tarifa leszállításában. Ennek aztán az a következménye, hogy jövedelmük még inkább csökken s az év végén a kamatbiztosítás még nagyobb, s a mikor viszont épen az országnak lenne szüksége arra, hogy a tarifa leszáilittassék, a mikor a kiviteli időszak bekövetkezik, akkor meg azt mondják, hogy ki kell zsákmányolni a helyzetet s emelik a tarifát a maguk belátása szerint, s igy az egyik esetben a közönség vészit, a másik esetben pedig az állam köteles a versengésből eredő veszteséget pótolni. (Igaz! Ugyvan! a szélső balon.) Én a versenyt mindig üdvösnek tartom, ám versenyezzenek a különböző vasutak egymás köztt, szállítsák le minél inkább a tarifát a közönség hasznára, ámde tegyék ezt akkor, mikor a különbözetet nem az állam fizeti meg. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Egy utolsó pontot akarok még felemlíteni, a mely nálunk rendkívül nagyfontosságúvá teszi a csoportosítás kérdését. Nem akarom most az okokat kutatni, különböző módon lehet azokat magyarázni, de el van ismerve mindenki által, maga a kereskedelmi minister ur minapában egv nagy, legalább terjedelmes beszédben, hosszasan mutogatta, hogy minő szerencsétlenül vannak építve a mi vasutaink. Ez tény, ezt nem lehet kétségbe vonni. A tervezet van elhibázva. Itt egy darab, amott egy darab vonalat építettek, s ha a térképet megnézzük, látjuk, hogy az egészben nincs meg a harmónia: egyik vonal nem vezet sehová, a másik meg megszakad ott, a hol folytatására legnagyobb szükség volna. Nagyoi fontos tehát a csoportosítás azért, mert ez által lehet segíteni a bajon, pótolni lehet a hiányos tervezetet; de épen ezért igen nagy óvatossággal kell eljárni keresztülvitelénél. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) Éu ezért nem is sajnálom egy cseppet sem, hogy a minister úrtól azt kellett hallanom, hogy a csoportosítást egy-két hó alatt nem lehet keresztül vinni, elhúzódik az a jövő év elejéig. Tudom, időre van szükség, hogy ezen kérdés minden oldalról megvizsgáltassák, meit ha a csoportosításnál nem járunk el kellő óvatossággal, ha annak eszméjét elhibázzuk, akkor a magyar vasutügyet mentheti énül tönkre tettük. En megvallom, nem osztom a t. minister urnak azon nézetét, hogy ezt véka alá kell rejteni, hogy a terveket titokban kell tartani, és hogy várjunk, míg előterjesztést fog tenni; én félek attól, hogy akkor már késő lesz; és én soha sem hiszem, hogy a vasúti rendezés kérdése a titkos működésnek tere legyen. A t. minister ur attól tart, hogy ha nyilvánosan beszélnők meg e dolgot, illetőleg ha a kormány nyilvánosan megismertetné a maga tervét, hogy az sok üzérkedésre nyújtana alapot. Először is én azt hiszem, hogy az üzérkedést nem fogjuk kikerülni sohasem; sőt meg vagyok győződve, hogy mentől titkosabban folynak ezen dolgok, annál több tápot fognak nyújtani az üzérkedésre, mert a minister ur nem lesz képes ezen tervezetek foganatba vételét oly diplomatice vezetni, hogy az érdeklett felek arról tudomást ne nyerjenek, ez az üzletvilágban merő lehetetlenség lenne ; másrészről pedig nagy kárral megy a titoktartás. En azt hiszem, hogy annyira kívánatos, hogy ezen dolog a lehető legnagyobb