Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-93

S68 93. országos ülés máreziua 22. 1S79. zetnél igenis bővében megvannak ezen előnyökül | kínálkozó nemzeti tulajdonságok; azonban a ( helyett, hogy azokat a honvédintézmény előnyére felhasználni törekednének, inkább teljesen elnyomni iparkodnak azokat, és oda igyekeznek, hogy a hotivédség minden különleges nemzeti jellegétől megfosztassák és mindenben a sorhad mintájára szerveztessék; hogy igy a honvédcsapatok ne legyenek egyebek, mint a sorhadnak reservzászlóaljai. Ide irányulnak legnagyobbrésztt az újabb időben a honvédség szervezésére l nézve létrejött intézkedések; sőt ezt a ezélzatot jórészben maga a honvédelmi minister ur is bevallani látszik, ama terjedelmes, hivatalos könyvben, a melyet a t. ház tagjai köztt kiosztatni méltóztatott, remélem azért, hogy tanulmányozzuk. Én legalább tanulmányoztam. A honvédintézmény körében az utóbbi évek óta létrejött szervezeti változtatásokról a hivatalos adatok nyomán készült ide vonatkozó könyv 12. lapján szóról szóra ez olvasható: „ A magyar királyi honvédség háború idejében a közös hadsereg támogatására, illetőleg kiegészítésére levén hivatva, az összes haderőnek lehetőleg egyöntetű szervezése tekintetéből szükségessé vált, hogy a honvédségnek eddigi szervezete, illetőleg beosztása megváltoztattassák." Ez eléggé világos indokolás. Ezzel aztán áttér ama hivatalos könyv a dandár- i beosztásra. Lássuk tehát ezen új dandárbeosztást. Ezelőtt a honvédségnek 20 dandára volt; most azonban a sorhadi rendszernek megfelelőleg — mint az indokolás mondja — a honvédség 20 dandára összeszorittatott 14 nagyobb létszámú dandárra, még pedig a következőképen. A budapesti kerületben van a 79—80-ik számú dandár, a szegediben a 45—46-ik számú dandár, a kassaiban a 77 — 78-ik számú, a pozsonyiban a 73 — 74. számú, a fehérváriban a 81—82, az erdélyi kerületben a 75—76. számú és a zágrábiban a 83 — 84. számú dandár. 83 — 84 számú dandár. Ezt azért ismétlem, nehogy valaki azt gondol ja, hogy 84 honvéddandár létezik; mert bizony csak 14 dandár van. Tehát mit jelentsenek ezek a számok: 79—80, 45—46, 77—78, 73_74, 81 — 82, 75—76 és 83—81? Miért nem neveztetnek ezen honvéddandárok saját sorszámaik szerint, egyszerűen 1—2. stb. 14-ik honvéddandárnak ? Vagy inkább a magyar nemzeti jellegnek megfelelőleg, miért nem neveztetnek el e dandárok régi szokás szerint egyes kiváló hősök neveiről, mint: Hunyady-, Zrínyi-, Bocskay-, Bethlen-, Eákóczy-dandár? Hogy ez mennyire emelné a legénység öntudatát, anuak bizonyítására nem szükség messzebbre visszamennem, mint az 1848/49-iki időkre, a mikor pl. Lehel-, Hunyady-, Bocskay-huszárok, Zrinyiés Rákóczy-gyalogesapatok stb. örök nevet vívtak ki maguknak. (Derültségjobbfelöl.) Engedelmet kérek, nincs ezen nevetni való. De, mikor én ilyen régi magyar időkre emlékeztető nemzeti hősök neveit említem és e győzhetetlen hősök neveiről óhajtanám a honvéddandárokat elnevezni, talán akkor sokat is kívánok. Azonban lássuk, miért nem jelöltetnek tehát a dandárok legalább az 1-től kezdve 14-ig folyó saját sorszámuk szerint, és miért neveztetnek 46, 46, 83 és 84 stb. bizonytalan számokkal? Ez is azon rendszerből foly, a melyet hangsúlyoztam, t. i. hogy a sorhad gépezete igy kívánja Ugyanis, mivel pl. a Budapesten fekvő sorhad utolsó dandárának száma 78: ezért kellett abudapesti kerületi honvéddandárokat 79—80. sorszámmal jelölni; mivel a Szeged vidékéről mozgósítandó sorhad utolsó dandára 44: azért a szegedi honvéd-dandárság száma 45. és 46., és igy tovább; szóval, a mint azt ezen beosztási számok is mutatják, a honvéddaudárok a mozgósítás pillanatától kezdve megszűnnek tulajdonképeni honvéddandár lenni és egyszerűen átalakulnék a sorhad 45, 46, 73, 79, 84 stb. számú dandáraivá. Kell-e ennél ecclatánsabb bizonyíték arra nézve, hogy a honvédség önállása még ezen kisebb harczászati egységekre nézve is teljesen meg van semmisítve? Megengedem ugyan, hogy a háromszáz év óta sikerrel gyakorolt „Vakulj magyar!"-féle theoria kedvéért, mozgósítás esetén lesz tán egy vagy két honvéd-hadosztály egyesítve, azonban a hadrendi beosztás szerint tény, hogy a honvédlegénység nagy része, annak zöme dandárok szerint, sőt — mint látni fogjuk — kisebb csapattestek szerint is, osztatik be a sorhad közé. És mi következik ebből? Hát az következik, hogy a honvédség jóformán csak Kanonenfutter, csak ágyutöltelék. (ügy van! a szélső baloldalon.) Nem szükség ugyanis rámutatnom azon nemes hajlandóságra, a mely a granicsár tábornokokban a magyar nemzet iránt uralkodik, miután ez közismeretű. Ennek csak megérintése után, joggal feltehetjük, hogy tekintettel a mostani hadrendre, a honvédséggel mozgósítás, illetőleg háború esetében azon bánásmód fog bekövetkezni, a melyben a poroszok a bajorokat részesítették az 1870—71-ki nagy franczia háborúban; tudniillik a legveszélyesebb positiók elfoglalására — pl. a j Gravelottenál, vagy a második orleansi ütközetnél — mindenütt a bajorokat indították. Hadd hulljanak a bajorok, a dicsőség majd a poroszoké lesz! Ugy is lett. Ezekről a magyar-szerető granicsár tábornokokról szintén feltehetjük, hogy a nagyobb számú sorhadi csapatok közé beosztott honvéd-dandárokkal szintén ugy fognak bánni, mint a hogy a poroszok bántak a bajorokkal. El fogják a honvédeket vezényelni első vonalban a legveszélyesebb helyekre, tekintet nélkül arra, hogy a honvédség állománya nagy részben csa-