Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-80
30 80. országos ülés mirezivs 7. 1878. említett 5.600,000 forintnyi tökét, mely kamatoz atlanul hever a vasmííveknél és pedig némelyikénél kilátás nélkül, hogy az valaha kamatokat hoz, sőt inkább évről-évre fogyasztatik, és méltóztassék ezen tőkéből a kellő összeget a mondott czélra fordítani. Vagy talán méltóztassék ezzel kapcsolatban bizonyos szövetséget létesíteni a diós-győri és egyéb magán vasgyárak köztt vagy általában más belátása szerinti utat felkarolni, hogy a vasipar támogattassék s a felvidéki vasipar körében a közjólét a további sülyedéstöl megóvassék s ekként megfeleljen azon képviselőházi határozatnak is, nem facultativ betűjében, mely a vasipart megölheti, hanem positiv szellemben, mely azt a felvidéken felelevenítheti. Ez előirányzatot különben elfogadom. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminister: T. ház! Noha az előttem szóló t. képviselő ur positiv indítványt nem tett, mégis pár szóval reflectálni akarok az általa elmondottakra s azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy én is nagy súlyt fektetek ezen kérdésnek oly értelemben való elintézésére. Nekünk ugyanis igen nagy szükségünk van vassínekre nemcsak az államvasutaknál, hanem a garantirozott vasutaknál is, s midőn ezen szükséglettel szemben az országnak bőségben van vasércze, vannak olvasztói, vannak vasművei, részint magánosok, részint az állam kezében, feladatomnak tartom oly intézkedések megtételét, melyek által a czél, a vasipar emelése minél előbb eléressék. A tanácskozások már meg is kezdettek, hogy a vassín-szükséglet miként legyen az országban előállítható; és én azon reménységben vagyok, hogy ezen irányban a czél minél előbb el fog éretni s lehetséges lesz a felföld vasiparának emelését elősegíteni. (Helyeslések) De különösen fontosnak tartom azon czél elérését, melyet a képviselő ur felemlített s legelőször is megemlítem itt, hogy a Martini-sínek gyártásáról nem lehet általában úgy nyilatkozni, hogy az beszüntetendő lenne, mert a régi sínek felhasználására ez a legalkalmasabb mód. Igaz, hogy ez magában véve nem elégséges s azért minél előbb át kell térni a bessemer-aczél gyártására, hogy az országban ez a rendszer is ineghonosuljon s a vasutak innét az országból fedeztessék aczél-sín szükségleteiket. Én meg vagyok győződve, hogy ezen czélt is el lehet érni és ezen czél elérése czéljából, gondoskodni fogok a szükséges intézkedések megtételéről. (Élénk helyeslés.) Ennél már sokkal nehezebb a kőszénbányák kérdése, melyekre szintén kiterjesztettem figyelmemet s remélem, hogy ez irányban is az állam érdekei minél előbb sikerrel lesznek megóvhatok. (Helyeslés.) Stoll Károly: T. képviselőház! 12 év alatt többször volt alkalmam a fémbányászatnak kiválólag a magyar hazára elismert nagy fontosságáról szólani, és a pangás okait ecsetelni; hivatkozom itt csak azon véleményre, melyet mint a kérvényi bizottság előadója Selmecz és más bányavárosok kérvényére e t. házban indokoltam, és azon jelentésre, melyet mint a bányajogi bizottság előadója a bizottságilag tárgyalt bánya-törvényjavaslattal és egy, a bányaerdők kérdésének megoldására czélzó javaslattal beterjeszteni szerencsés voltam. De mellőzve ezeknek is részletezését: szorítkozom a bányaerdők kérdésére, mely csak törvényes sanctióval oldható meg, miután bányát mívelni költséges, gyakran nagyon költséges beruházás nélkül nem lehet, költséges beruházásokat pedig kivált az 1871. szomorú tapasztalatok után törvényes biztosíték nélkül senki sem koczkáztat. A bányamívelésnél tudvalevőleg főszerepet játszik a tüzelő és építő anyag, a fa, nagyfontosságú tehát a bányaerdők kérdése. Ezen kérdés a mohácsi vész után keletkezett, mind fontosabb és fontosabb lett az és terjedt azon mérvben , a milyenben az újból felvett kincstári bányamívelés terjedt. A múlt és jelen századból kötetek egész sora hever archívumainkban, melyek a magánbányaiparosok sérelmes panaszait tartalmazzák. E kérdéssel a múlt századtól kezdve minden országgyűlés foglalkozott; meg is oldotta azt az 1844-ki országgyűlés oly módon, mely a kérdés elismert nagy fontosságának megfelelt. Elhalasztatott azonban a törvény szentesítése, és az 1848-ki események bekövetkeztével végleg elmaradt az. Az 1854-diki általános bánya-törvény a törvényes gyakorlat fentartásával függőben hagyta a kérdést, de az állapot tűrhető volt, sőt 1868-ban a m. pénzügyminister ur felismerve ezen fejlett és terjedt iparnak nagy fontosságát, czélszeru intézkedésével nagy lendületet adott a magyar fémbánya-iparnak, de ez csakhamar megszűnt, és következett a mai napig tartó nagy pangás az 1871 -ki pénzügyministeriumi intézkedés következtében, mely egy tollvonással megsemmisítette az 1868-ki üdvös intézkedést és megszakította a több, mint százados törvéäryes gyakorlatot, melynek alapján milliók ruháztattak a fém bányaiparba. Minő kárt szenvedett ezen önkényes, egyoldalú intézkedés által a bányaerdő-kincstár, a magániparosok, az köztudomású. A bányaerdők kérdése 1871. óta napirenden áll, annak megoldását és pedig együttesen a bányatörvény nyel, kilátásba helyezte gróf Zichy ! József kereskedelmi minister ur, de csakhamar
