Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-92

346 ®2* országos ülés különböző források tárházába vannak letéve, — s ügyvéd és biró a jogesetek feletti kutatásban — a Corpus juris eltérő commentatorai, decisiók, osztrák törvény, országbírói szabályok, rendeletek során végre a már XX. kötetet haladó döntvénytár labirynthusába jut; ámde téved, ha azt hiszi, hogy onnan már biztos irányadást meríthet, mert tény, hogy legfőbb itélőszékünk külön tanácsai több fontos jogelvek alkalmazásában egymással ellentétes állást foglalnak el, s eltérő ítéletet hoznak, — igy a per szerencséje gyakran az itélő-tanács számának koczkájához van kötve, — ugyanazon ügyben — egyiknél nyertes, másiknál vesztes Ítélet hozatik; s nem kell mondauom, hogy az ily eljárás, mennyire árt a bíróságok tekintélyének, az állami legfőbb hatalom nevében kiadott Ítéletek s igazságszolgáltatás hitelének, és mennyire megingatja annak részrehajlatlanságáhozi bizalmát. Ha ez utóbbi bajnak egy részbeni orvoslása az új perrendtartási javaslatban czéloztatik is — nem válik se kisebbé, se kevésbé sürgetőssé — a codex megalkotásának szüksége, mely, ha nem is lesz valami unicum, a tökély mintaképe, mely miatt a nonura praematur in annum szabály alá kellene esnie, hanem legyen csak egészséges elvekkel, világosan kidolgozva, — akár új, akár átvettmíí, s kifogja elégíteni a köz- és magánérdeket. Jogéletünk e betegsége ellen a legjobb orvosság, mely leghamarabb adatik, kivált akkor, midőn azon abnormis situatióban vagyunk, hogy Magyarországon két különböző polgári törvénykönyv van érvényben. Szabad legyen még egy jogintézményünk betegségére felhívni az igen t. minister ur figyelmét — ez a telekkönyvnek igen sajnálatos állapota. Nem szükséges érintenem, hogy a telekkönyvnek alapjai a vagyoni jogok biztonságának, de csak addig, a mig hü és tiszta képét mutatják a birtokok mindenkori tulajdoni és teherállásának. S ha az állam a maga jól felfogott feladatának ismerte ezen intézményt megalkotni, saját czíme és hitele alatt vezettetni, nem kisebb feladata és érdeke azt életképes, haszonvehető állapotban fentartani. Ma az ország nagy részében a telekkönyvek rendeltetésöknek meg nem felelnek azért, mert bátran merem állítani, hogy vannak megyék, melyekben a községek kisnemesi és úrbéres telekkönyvi biríoki iveinek legalább fele helytelen, nem a valódi, tulajdoni és birtokállapotot mutatja, s e miatt haszonvehetetlen. Ennek habár egyik oka a darabonkénti föld adás-vevésnek, átíratásának gondatlan elhanyagolása, — a min csak közvetve lehet segíteni, — de legfőbb oka abban rejlik, hogy a hagyatéki ügyekben, a köteles birói eljárás a nagykorú örökösökre nézve 1860. évtől fogva elejtetett, márezins 21. 1879. a miből temérdek joghátrányok és károk származnak. Népünk, ha haláleset és örökösödés áll elő, tudja, hogy százalékot kell fizetni, ebbe beleélte magát; de a községi jegyző elöljárói is, a pénzügyi hatóságok szoros felügyelete s a máskénti büntetés hatása alatt felveszi a halálesetet és leltárt, beadja az adóhivatalnak; kirovatik és befizettetik az illeték és ezzel az örökös a hagyatéki eljárást befejezettnek hiszi, ámde nemcsak államfinanciális, hanem magánjogi tekintetben is, azaz oly hiedelemben van, hogy a százalék befizetése folytán a birtok már reá telekkönyvileg is átíratott. S hiheti és igényelheti is mintegy, — nem ok nélkül, nem jogosulatlanul. Ha az állam tudja azt, hogy az örökhagyó után ki az örökös? Midőn az illeték reá kivettetik, midőn az adó tőle követeltetik, igen természetes ennek azon okoskodása, hogy ő immár az ország nyilvánkönyvébe az örökölt földnek tulajdonosául van jegyezve; be van pedig nemcsak abba, a hol az ő tartozási rovata van, hanem abba is, a mely reá nézve a jog és követelés rovatát tartalmazza, t, i. a telekkönyvbe, mely szinte az állam nyilvános könyve, s hogy épen azért fizetteti az állam a százalékot, hogy őt az így megadóztatott, vagy illetékeit föld birtokjogában is elismerje — nyilvántartsa, megvédje — ez okoskodástól a logicát nem lehet egészen megtagadni. Ámde az állam most nem gondol azzal, hogyan igazodik el a nagykorú örökös az örökölt birtok jogi tisztába hozatalával, biztosításával : igaz, hogy szabadságában hagyja folyamodni a bírósághoz, kérelmezni külön hagyatéki tárgyalást, vagy hirdetményi eljárást, ámde e tekintetben a köznép, a kisbirtokos a nyitva levő, de csak tetszésére hagyott utat önkényt nem követi; részint indolentiából, részint a költekezéstől tartózkodásból nem jelenik meg a hagyatéki ügyben bíróság előtt, csak ha beidéztetik, berendeltetik; s mi a következése? Az, hogy a hagyaték rendbeszedése, beszavatolása, átíratása elmarad egy s két nemzedéken át mindaddig, mig egyszer az öröködések lánczolatában kiskorú válik érdekeltté, s a mikor aztán egy helyett két, esetleg három régi elmaradt hagyatéki ügy is összefoglalva tárgyaltatik, tetemes bonyolultságával a dolgoknak — egyszersmind kárával a kiskorúaknak is: vagy pedig addig, mig esetleg pénzkölcsön, vagy birtokeladás, egy telekkönyvi actus szükségét idézi elő, akkor aztán a kényszerűség költséges hirdetményi eljárásra készteti, s ekkor időben és pénzben drágán kell az örökösödési osztályt igazoló okmányokat előállítani, — s mig e nehéz és hosszadalmas ut czélhoz juttatja, se kölcsönt nem kap, sem a vétel-