Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-92

93. országos ülés márczins 21. 1879. 341 b) hogy ezen intézkedésnek megfelelőieg a kir. tábla deeenrralisafiója iránt szintén tegyen javaslatot; végre c) hogy ezekkel kapcsolatban, a törvényszé­kek és a kir. ügyészségek kisebb administratio­nális házi ügyeinek kezelését a pausehalis rend­szer érvényesítésével a leendő kir. táblák, tör­vényszékek és ügyészségek között megosztván, a központi igazgatást egyszerűsítse, sa ministerium ily viszonyokkal szemben szükségtelen személy­zetének nagy számát reducálja, illetőleg hogy a központi igazgatást újból organisálja. Hosztinszky János: T. ház! Bátor leszek a t. ház kegyes engedelmével jogszolgáltatásunk érdekébea némely szerény észrevételt tenni, — szokásomhoz ki ven, lehető rövidséggel és egész tárgyilagossággal. Észrevételeimet jogszolgáltatásunk jelen hely­zetéből és a gyakorlati életbői fogom meríteni k-s azon czélból előterjeszteni, hogy igazság­szolgáltatásunk rendes menetében mutatkozó nehézségekre felhívjam az igen t. képviselőház­nak és az igazságügyministernek figyelmét, a ki első sorban van hivatva jogszolgáltatásunk érdekeinek megóvására és előmozdítására. (Hall­juk! Halljuk!) T. ház ! Tudva van a t. ház előtt, hogy a törvényszékek számaink leszállítása, a birák, bírósági hivatalnokok és a segélyszemélyzet lét­számának apasztása nem azért történt, mert azt jogszolgáltatásunk érdeke, a törvényszékek terü­letének czélszerűbb beosztása, avagy a közönség jogos igényei követelték volna, sőt ellenkezőleg ezen érdekeknek részbeni megsértésével azért történt, mert azt az országnak zilált pénzügyi helyzete úgyszólván reánk parancsolta. Az ország pénzügyi helyzetének követel­ményében tehát, és nem a jogszolgáitatás érde­kében vagy reformjában rejlik annak oka, hogy törvényszékeink és bíráink száma sokkal kisebb most, mint volt előbb. A törvényszékek és a birák számának le­szállításával szemben azonban az ügyforgalom nem apadt, sőt ellenkezőleg napról napra növek­szik, a mint azt nemcsak az igazságügyminister ur költségvetése előirányzatának indokolásában, hanem az állandó pénzügyi bizottság is jelen­tésében elismerni kénytelen volt. Ily körülmények köztt a munkaerő nem lehet minden bíróságnál kellő arányban a folyton növekvő ügyforgalom által előidézett munkahal­mazzal, minek következménye a hátralékok fel­szaporodásában és az igazságszolgáltatás rendes menetének lassúságában fog előbb vagy utóbb mutatkozni még akkor is: ha a bíróságoknál minden rendszeresített állomás betöltve marad, és a birák és a hivatalnokok nemcsak kellő szakképzettséggel, hanem szorgalommal és buz­gósággal a munka feldolgozásához napról napra hozzálátnak. Ez a helyzet, t. ház, jogszolgáltatásunk terén, a melyre én az igen t. igazságügyminister urnak figyelmét felhívom. Ezen helyzet azt követeli, hogy kettős éberséggel őrködjünk a fölött, hogy az amúgy s megzavart arány, mely jogszolgáltatásunk terén a munkaerők és a feldolgozandó munka köztt mutatkozik, közbejöhető események folytán meg inkább meg ce zavartassák, hogy igazság­szolgáltatásunk rendes menetében oly nehéz­ségekkel ne álljon szemben, melyeket legyőznie nem lehet. (Helyeslés.) Es ezen közbejöhető események egyikét tartom éu a bíróságoknál időről időre megürülni szokott állomásoka*, ha azok idejekorán be nem töltetnek, és e miatt az ügyek felszaporodván, a szükséges munkaerő hiányában, elintézetlenül bevernek jogszolgáltatás:mk hátrányára és a közönségnek érzékeny kárára. Én részemről tehát felhívom az igen t. igaz­ságügyminister urnak figyelmét ezen körülmény fontosságára és azon bajok súlyos voltára, melyek bekövetkeznének akkor, ha jogszolgáltatásunk jelen helyzetében is, a megürült állomások kelle­ténél huzamosabb időn túl betöltetlenül hagyat­nának. Legyen az arány a munkaerők és a fel­dolgozandó munka köztt mindenütt lehetőleg igazságos, ne legyen sehol kevesebb, a hol többre van szükség és sehol több, a hol kevesebbel beérhetik. (Helyeslés.) Elismerem, sőt megelégedéssel constatálom, hogy az igen t. minister urnak figyelme ezen körülményre kiterjedt, a mennyiben mtercnlare ezímén szokásos levonásoknál száztól 6 helyett 4 forintnak levonását hozza javaslatba, e szerint tehát a helyzet követelményeinek megfelelni jogszolgáltatásunk érdekéb n intentiójában van, engedje meg nek m azért az igen t. igazságügj­íiiinister ur, hogy én az ügy fontosságánál fogva arra kérjem ez alkalommal: hogy az ige való­sággal testté váljék, hogy az intentió ne marad­jon csupán intentió, mint az gyakrabban történni szokott, hanem hogy intentióját érvényesítse min­denkor, a mikor azt érvényesíteni jogszolgálta­tásunk és az adózó közönség érdekében szük­séges, érvényesítse akkor is, ha az intercalaris jövedelem által kezeit némileg kötve érezné; mert higyje el az igen t. minister ur, hogy azon tényleges kár, melyet a megürült állomásoknak kelleténél hosszabb időn át betöltetlenül hagyása jogszolgáltatásunk érdekein, a közönség jogos igényein, és a birói és hivatalnoki kar jogérzü­letén ejt, sokkal érzékenyebb, hogysem az inter­calaris jövedelem által pótolni lehetne. De hogy intentióját érvényesíthesse, múlhat-

Next

/
Thumbnails
Contents