Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-91
91. országos ülés máreznis 20. 1879. 303 mosom legyen, azt tisztességesen meg kell fizetnem. És bátran ki merem mondani, hogy ha van az urakban igazságérzet, akkor önök is igazolni fogják, hogy nehezebb munka a néptanításnál a világon nincsen, (ügy van!) Ez valóságos lelketölő, testet gyötrő művelet, és ha van valaki, a ki a haza leghasznosabb napszámosa, ezek azok, ä kik megérdemlik, hogy a mindennapi darab kenyér gondjaival ne törődjenek. (Ügy van!) A múlt alkalommal történt, t. ház, egy szegény tanító feleségét láttam betegen; megkérdeztem, hogy mióta fekszik, tudtomra adták, hogy három hónap óta. Három kis árva gyermeke siránkozott keservesen kenyérért. De megvillant az agyvelőmben az a gondolat, hogy hiszen a magyar képviselőház évenként a néptanítási szükségletre, s az ily tanítók segélyezésére bizonyos pénzösszeget szokott rendelni, azt mondtam neki: barátom, az ön sorsán segíteni lehet, mutatok én egy utat, a melyen egy kis pénzhez juthat: szedje össze a községtől szegénységi bizonyítványát, vegye ki a doctortól a betegségi bizonyítványt, én majd a folyamo- i dásra ráírom az igazság szavát, [Derültség jobbfel l) megkérem a minister urat, legyen irgalmas azon összegből, melyet az országgyűlés megszavazott, adjon önnek egy pár forintot. Oh! istenem! mi történt! (Derültség.) Azt hiszik, hogy adott a minister ur a szegény tanítónak egy fillért is? Akart adni. De hát hiába, megtörtént velem az a szerencsétlenség, múlt évi deczember 17-én, a mire nem készültem, hogy bizonyos tekintetben a minister ur tárczáját kellemetlenül érintettem és épen e napról kellett datáltatuia a visszautasító végzésnek és a szerencsétlen semmi segélyt sem kapott. Miképen cselekedjünk, t. ház, ha az országgyűlés által ily czélokra megszavazott összegből egyforma mértékkel nem osztatik az igazság? Emlékszem, t. ház, akkor, midőn még kivül voltam e t. ház keretén, 1871-ben, mikor b. Eötvös József volt Magyarország vallás- és közoktatásügyi ministere, a ki bizonyára, ha eszméit keresztül viszi, ma nem kellene itt ily dolgokkal elkeseredve foglalkozni, de hogy kik miatt nem vihette keresztül eszméit önök tudják, érinteni nem akarom és uraim, megbotránkozott ezen párt, én nagyon élénken emlékezem a dolgokra, a midőn b. Eötvös József a költségvetés tárgyalása alkalmával jelentette, hogy bizonyos összeget a népnevelési czéloknál megtakarított; e pártról történt a felszólalás, innen jeleztetett, hogy e rovatnál nem lehet semmit megtakarítani és ugyanezen párt részéről tétetett az indítvány, hogy a népnevelési szükségletre előirányzott összeg 1.000,000 frtra felemeltessék és a képviselőház többsége akkor belátva ezen ügy komoly természetének azon oldalát, melytől függ államiságunk biztosítása is, megszavazta ez Öszszeget, azon időben tehát a nemzetgyűlés feladata magaslatán állott, de a mióta a megboldogult Eötvös b. sírjában szendereg, s a minister ur jött a vallás és közoktatásügyi tárczához, s én nem hiszem, hogy ez a minister ur akaratival és tudtával történnék, mert sok történik ott, a miben ő ártatlan, a miről épen semmit sem tud, hanem vannak bizonyos bureaucraták, kik nem törődnek a népnevelés magasztos ügyével ugy, miként arra törekedniök legszentebb feladatuk magával hozná; s igy történik, hogy örökös panasz van uton-utfelen. Én Zsilinszky képviselő ur indítványához járulok legroszabb esetben, ha a t. ház nem fogadná el az én indítványomat, mert nem tehetek róla, de én hű akarok maradid a 70-iki képviselőház cselekvényének emlékezetéhez. Azt hiszem, mindenütt lehet és kell is gazdálkodni, ha szükséges, még magunknál is. De a haza leghasznosabb napszámosaival a gazdálkodás annyi lenne, mint a magyar állameszme elleni bűn. Ennélfogva én líj indítványnyal lépek a t. ház elé és kérem ezen tételt egy millióra emeltetni. Baross Gábor jegyző (olvassa Csatár Zsigmond indítványát): „A vallás- és közoktatási ministerium 1879. évi költségvetésének népnevelési rovata alatt előirányzott 670,000 frt emeltessék 1 millió frtra. Bessenyey Ernő: T. képviselőház! Én csak igen röviden Simonyi Ernő t. képviselőtársam egyik enunciátiójára kívánok reflectálni, mit nem mellőzhetek hallgatással. O azt mondta, hogy ő a népnevelési előhaladást attól feltételezi, hogy mit tudnak a tanítványok; és azt kérdi: hát többet tudnak-e a tanonezok most, mint tudtak ezelőtt 30 évvel. Ez oly vád a néptanítók ellen, melyet annálinkább nem hallgathatok el, minthogy, ha van a hazában testület, mely közbecsülésre érdemes, ez azon testület, mely oly kevés fizetéssel teljesíti kötelességét. Azt állítom, hogy aki ily enunciátiót tesz, aztán 10 esztendő óta nem volt iskolában; mert megbocsásson t. képviselőtársam, nem 30 esztendővel, hanem ezelőtt 10 esztendővel tessék csak visszatekinteni és látni fogja, hogy a népnevelés oly haladást tett, különösen a falusi iskolákban, a hol arra felügyelet volt, a hol az illető falusi értelmes polgárok csak néha is betekintettek az iskolába, mondom, a népnevelés oly haladást tett, melyet eltagadni egyáltalában nem lehet. (Helyeslés.) En csak ezen szavakkal kívántam visszautasítani Simonyi képviselő ur állítását. (Helyeslés.) Kijelentem, hogy elfogadom Zsilinszky képviselő ur indítványát. Simonyi Ernő: Csak azt akarom kijelenteni, hogy nemcsak 10 esztendeje nem voltam
