Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-91
300 81. országos ülés jnáresdus 20. 1S79. ban, annak sehol sem látom nyomát. Pedig én azt óhajtom, hogy, ha szükséges, igenis emeljük fel a tanárok fizetését, de nem azért, hogy ugyanazon kevés tudomány mellett kényelmesebben élhessenek, hanem azért, hogy mód nyujtassék nekik a tanulásra, hogy ők is neveljék magukat, hogy azután nevelhessenek másokat is. Ha ezt el nem értük, nem értünk el semmit. Molnár Aladár t. képviselő ur azt mondja, hogy rósz néven vettem, hogy a néptanítók nyugdíjintézetére 100,000 forint szavaztatott meg. Engedelmet kérek, azt igenis nem veszem tagadásba, hogy a néptanítók köztt voltak sokan szegények, a kik elhagyták állásukat, midőn jobb állást kaptak. De hisz ministeri tanácsosok és államtitkárok is hasonlót cselekszenek; mikor jobb állásokat kaptak, elmentek. {Felkiáltás: Vasatakhoz!) Vasúti és bankári állomásokra is, szóval oda, a hol több volt a jövedelem. Nem kell tehát éhez valami sajátságos hajlam, megteszi azt a legtöbb ember, hogy ha szegődtetve van egy helyen, elmegy oda, a hol többet ígérnek. A néptanítók nyugdíjintézetének felállításánál azt vettem rósz néven, hogy a hol több ezer tanítóról van szó, ott a nyugdíjintézetet nem állítják fel maguk, mert itt csekély évi hozzájárulással, melyet egyikök sem érez meg, lehet teremteni oly alapot, a melyből több ezer ember egymást segélyezheti. De hogyha már azt tapasztaljuk, hogy okvetlen szükség van rá, hát akkor ne a népnevelési alapból vegyük a szükségletet, hogy aztán okot szolgáltassunk a miuisternek azt mondani: nem lehetett a népnevelési jobban fejleszteni, mert a törvényhozás nem szavazott meg erre nagyobb összeget. Mikor arról volt szó, hogy a ministerium takarékoskodjék, hát a vallásés közoktatási minister azt mondta, megtudok én takarítani a népnevelésnél 150,000 frtot. Hát persze meg lehet takarítani akár mennyit is. Helfy képviselő ur felvetette azon kérdést, honnan vegyük a pénzt? Hát azt mondom, vegyük a pénzt onnan, a hova most fordítjuk illetéktelenül. Itt van 200,000 frt felsőbb népes polgári iskolák szükségletére, fordítsuk azt a népnevelésre és mindjárt helyre lesz ütve, sőt még 70,000 frttal meg lesz ütve azon összeg, melynek megszavazását Zsilinszky képviselő ur ajánlja. Én igenis nagy fontosságot helyezek a népnevelésre, de az irányt, melyben az nálunk vezettetik, nem találom helyesnek és én a enlturalis haladást, mely ezen házban évek óta bizonyos tekintetben törvénynyé vált, nem tudom elismerni. Annak a culturalis haladásnak a czélja mindig az, hogy a tanítók fizetése emeltessék, én pedig azt kívánom, hogy a növendékek képzettsége emeltessék és én addig nem fogom elismerni a culturállamiság felé való haladást, mig én a növendékek képzettségét nem látom magasabb fokon, mint a minőn most vannak, Degré t. barátom nagy haladást lát a tanítókban a 30 évvel ezelőtti tanítókkal szemben. Kérdem, vájjon haladást lát-e a növendékeknél is a 30 évvel előtti állapottal szemben? Ez a kérdés. Ha vannak tanáraink tanítsanak, s akkor kész vagyok a legnagyobb áldozatok hozatalára is, abból a czélból, hogy az ilyen emberek segélyeztessenek. A népnevelc'snek én mindig alapjául tekintettem a jól és ezélszerüeu vezetett kisdedóvodákat. En azt mondom, ha más országokban a kisdedóvó jótékony intézmény, Magyarországban oly szükséglet, a mely nélkül Magyarország nem tud fennállani, {Ugy van! balfel'ől) mert mi a magyar nemzetiséget egyedül csak a kisdedóvodák által vagyunk képesek biztosítani. Azt mondják és vitatják mi nálunk, hogy a magyar nyelv köteles tantárgy legyen az iskolában. Ugyan mondják, ha köteles tantárgy lesz, vájjon fogják-e azért jobban tanítani? Hiszen tanulják most is. Én a tót vidéknek valóságos központjában, Liptó, Turócz, Arvamegyében akárhányszor ott vagyok; az országidon elég gyakran találkozom egy vagy több kis fiúval, a ki azt mondja: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!" De ez azután minden, a mit magyarul tud. Többet nem tud. És többet nem is igyekszik tanítani az a tanító, miért? mert a jutalmat, mely arra ki van szabva, megkapja úgy is; a többivel pedig ő nem törődik. De különben a legjobb akarat mellett sem taníthat többet az a tanító, a ki más szakmában is tanít, oly növendékeknek, kik e nyelvből mit sem tudnak, hanem ha a kisdedóvodák nem palotában, hanem kunyhóban helyeztetnek el és magyar dajkák által gondoztatnak, ott az új nemzedék mindkét neme megtanul magyarul és az iskolákban aztán magyarul lehet tanítani. Ha most csupa magyar embereket adunk tanítókul, nem használ semmit, mert nem tudnak a gyermekekkel beszélni. Nem mondom azt, hogy e kisdedóvodákat Magyarország 16—17 ezernyi községében egyszerre lehet felállítani, hanem lassanként lehet; és a városokban nem is kell, mert itt játék és a lustaságnak előmozdítására szolgálnak, de a falukon kell ezeket meghonosítani s ott két dolognak fognak szolgálni. Először annak, hogy midőn a szülők munkára mennek, biztosak lesznek, hogy gyermekök el van látva és nem jő bajba, másodszor pedig oly községekben, melyek magyar községekkel határosak, a magyar nyelvet terjeszteni, a nélkül, hogy ez által ellenszenvet idéznénk elő, mert az az ember, a ki ott lakik, nagyon jól felfogja azt, hogy gyermeke tőle is megtanul tótul, ráczul, oláhul, vendül, hanem ha magyarul nem tud, a szomszéd helységben sem értik. Ugy nemzetiség terjesztése, mint ^népesedés szem-