Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-90

&0. országos ülés márczius 13. 1S7Ü. 273 liítattak s a telekkönyv megmentésére szükséges pénzösszeg kíutalványoztatott. Ez t. ház, minden egyéb, csak nem válasz. {Igaz! JJgy van! a szélső balon.) Az igazságügy minist er ur ezen nyilatkozata nem elégítette ki a közlekedési ministert, s ezért bővebben nyilatkozott akként, hogy a mit Nóvák képviselő fölhozott a percsorai gátra vonatkozó­lag, hogy t. i. oda katonaság lett volna rende­lendő, ez a lehető legnagyobb kapkodás lett volna. Szórul-szóra ezek szavai. Bocsánatot kérek, de már én ezt sem tekintem válasznak, mert én a percsorai gátra vonatkozólag egyetlenegy szót sem mondtam, azt nem is érintettem, s ha csakugyan kapkodást kell keresnem, akkor azt a közlekedési mimster ur válaszában találom fel. De még méltóztatott geographiai előadást is tar­tani, azt magyarázva, hogy Percsora nem Szeged, és hogy ezek egymástól három mértföldnyi távol­ságra feküsznek. No hát igen természetes dolog, hogy válasznak ezt sem tekinthetem, legfeljebb azon megjegyzéssel élek, hogy Szeged nem Percsora! Ámde a t. péüzügyminister ur is részt vett a megnyugtató válaszok adásában, kijelentvén, hogy Dá'.id pénzügyi igazgató az adóhivatalt nagy örömünkre megmentette. (Közbeszólás a szélső halról: Fontos szolgálatot tett!) Ezen válaszok, t. ház, nekem önkénytelenül egy régi magyar példabeszédet juttattak eszembe s ez azi Mást beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. Lássuk most a kormányelnök urnak több­szöri nyilatkozataiból, minő megnyugvást merít­hetünk? Azt méltóztatott mondani Kállay Ödön t. képviselőtársamnak, hogy a mi az életmentési dispositiókat illeti, melyek megtételére a képviselő ur felszólított, valóban igen nagy szemrehányást érdemelnék, ha azokkal mostanáig vártam volna. Ezen nyilatkozatra szabad legyen Lukács kor­mánybiztosnak egy márczius 13-án kelt távira­tával felelnem: „A mentési müvek, miután Do­rozsma községnek 25 csónakot kellett volna általadul, nem látszanak elégségeseknek; nekem magamnak sem jutott egy csónak rendelkezé­semre." Már én azt hiszem, t. ház, hogy ezen sürgöny szelíden kifejezett szemrehányást De hogy a 14 ezer lelket számláló Dorozsmára oly körülmények köztt, midőn nem véletlenül, hanem nagyobb veszély kikerülése szempontjából kész­akarva bocsáttatik az árviz reájuk, ily esetben kellő mentésről nem gondoskodni, hanem bevárni és megengedni azt, hogy a szerencsétlenek éle- j tűket veszítsék, és számtalanok tönkre és kol­dusbotra jussanak, igazsága van a kormányelnök urnak, hogy nagy szemrehányást érdemel. (Igaz! ügy van! a szélső balon.) Engedje meg a t. ház, hogy egy szomorú KÉPVH. NAPLÓ 1878—81. IV. KÖTET. tényt eonstatálhassak. (Halljuk!) Tudjuk azt, hogy Szegedet és elpusztult vidékét egy csapat kor­mánybiztos lepte meg; megengedem, azon jó szándékkal, hogy küldetésüknek minden irányban megfelelnek, azonban nagy fájdalmunkra épen az ellenkező történt. Ha a kérdést igy állították fel: hogy 78,600 lélekért — mert ez volt valódi létszáma a néhai Szeged város lakosságának •— a kisebb számú, vagyis 14,000 lelket számláló Dorozsma városa áldoztassék fel, mielőtt ez foganatosítta­tott, két követelménynek kellett volna előbb eleget tenni. Az egyik követelmény az, hogy ezen nagy áldozat árrán Szeged valóban meg­mentessék, a másik követelmény az, hogy mielőtt az ár Dorozsmára bocsáttatott, az ottani polgá­rok jó előre figyelmeztettek volna és különösen kellő számú mentőeszközökkel láttattak volna el, (Igaz! a szélső balfelol) nem ugy, mint a szo­morú tapasztalás mutatja, hogy senki sem lett előre értesítve. Ez positiv tudomásom, ez alig czáfolható meg. Mindezen jogos követelmények rováson maradtak, elpusztult Dorozsma, elpusz­tult Szeged, no a mi mégis némi vigasztalásul szolgál, megmaradtak a kormánybiztosok, a t. kormány dicsőségére. De a t. kormány maga is meggyőződött, — fájdalom nagyon későn, — a mentőeszközök hiányáról; mert valamennyi Dunameliéken levő város felszólittatott minden rendelkezésére lévő csolnakot és dereglyét rög­tön Budapestre^ küldeni továbbszállítás végett. T. ház! Én nem ítélném el ezen cynicus nyugalommal vezetett intézkedéseket, ha tudnám, hogy hatalma van a kormánynak arra nézve, hogy a vonulandó elemeknek parancsolhasson, hogy várjatok, mig mi mentő-eszközeinket oda­szállítjuk, ha ilyen erőkkel rendelkeznék a kor­mány, akkor azt mondanám, hogy jó, jobb későn, mint soha. De az idézett sürgönyben Lukács még azt is mondja, hogy a város most már nagyon csen­des. Azt elhiszem, mert a halottak világszerte csendesek szoktak lenni. De még e hó 16-án is, a nagy katastrófa után 5 nappal, lássuk, minő intézkedésekkel talál­kozunk : „Egyedüli biztos tanyául Szegeden ez idő szerint a „Csongrád" és „István" gőzösök s az uszályhajók szolgálnak, melyek közül az „István" naponta néhányszor, megrakodva néppel és érték­tárgygyal, Algyőre utazik fel, honnan a nép vasúton menekül tovább több irányban. Ez alatt a „Csongrád" folyton parton állva, felveszi az újonnan megmenteiteket, derék kapitánya Hadzsi Emil pedig akközhen fáradhatlan ment ember­életet véghetlen veszélyek közepette. Égbekiáltó bíín és lelkiismeretlen könnyelműség, hogy itt, hol a menekülni szándékozók száma 50—60 ezerre 35

Next

/
Thumbnails
Contents