Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-89
236 89. országos ülés mórexius 18. 1879. ványok jogi természetének megvizsgálására s miután én továbbra is magamnak esalhatatlanságot épen nem vindicálok, kérem a t. Lázat, méltóztassék elfogadni Gullner Gyula t. képviselő ur indítványát, és méltóztassék egy 15 tagú bizottság kiküldését elrendelni. [Tetszés.) Szabad legyen ez alkalommal még Irányi t. képviselő ur határozati javaslatára reflectálni. Én csak ismételhetem azt, a mit tegnap mondtam, hogy nem azért óhajtom, hogy ezen határozati javaslat elejtessék, mintha az ügyet akarnám eltemetni, hanem azért, mert azt hiszem, hogy a ministerium kötelességének fogja tartani utasítás nélkül is speciális előterjesztéseket tenni, mihelyt a viszonyok arra kedvezők lesznek és megengedik. {Mozgás és felkiáltás a szélső balról : Csak ha a viszonyok megengedik! Ez elodázás!) Igenis, ha megengedik, mert ilyen kényes és nagyfontosságú tárgyat minden perczben nem lehet discutiálni, annál kevésbé pedig lehet czéiszerűen eldönteni. (Helyeslés jobbfelöl) Mondom, ha a viszonyok arra kedvezők lesznek, a ministerium kötelességének fogja tartani, az illető törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni. {Helyeslés jobbfelöl.) És ez alkalommal reflectálnom kell Mednyánszky t. képviselő ur előadására, a ki nyilatkozatomat a polgári házasságra nézve méltóztatott ezáfolni, holott én nem is nyilatkoztam a polgári házasságra nézve, hanem átengedtem a szót e kérdésben t, collegánmak Pauler minister urnak. Elnök: Szólásra senki sem levén feljegyezve, a vitát talán már befejezettnek jelenthetem ki. (Helyeslés.) Ha az önálló indítvány beterjesztője Irányi Dániel t. képviselő ur szóläsi jogával élni nem kivan, akkor, mielőtt a kérdést feltenném, fel fognak olvastatni a beadott indítványok és határozati javaslatok. Irányi képviselő ur szólani nem kivan. Baross Gábor jegyző {olvassa Irányi Dániel és azután Helfy Ignácz határozati javaslatát). Elnök: A tárgyalás folyama alatt törtónt nyilatkozatok folytán Helfy képviselő ur egy más indítványt adott be. Baross Gábor jegyző {olvassa): Határozza el a ház, hogy az általam és több képviselőtársaim által az alapok és alapítványok iránt beadott indítvány most függőben hagyassék, és a költségvetési törvény megalkotása után még ezen ülésszak alatt külön tanácskozás tárgyává tétessék. Elnök: Gullner képviselő ur szintén adott be egy indítványt. Baross Gábor jegyző (olvassa): A vallásés közoktatásügyi minister kezelése alatt álló alapok és alapítványok jogi természetének megvizsgálására válaszszon a ház egy 15 tagú bizottságot, oly utasítással, hogy jelentését még ez év folyamán mutassa be. Simonyi Ernő: Én a kérdéshez, különösen az indítványok szavazás alá bocsátásához kívánok szólani. Én úgy értettem tegnap, hogy a t. ház elfogadta azon nézetet, melyet először a vallásés közoktatásügyi minister ur tolmácsolt s azután Helfy képviselőtársam elfogadott, hogy t. i. az általa benyújtott határozati javaslat most szavazás által ne döntessék el, hanem a költségvetés tárgyalása után mindenesetre még ezen ülésszak alatt kerüljön tárgyalás alá. Ebbe belenyugodtunk mindnyájan, s ennek folytán elállottunk a szótól, és mindazok, kik azután szólottak, a Helfy által szőnyegre hozott igen fontos tárgyra nézve tartózkodtak véleményt nyilvánítani. Mert magától értetődött, hogy midőn egyfelől is, másfelől is közmegegyezés jön létre, akkor a további vita megszűnik. Hogy tehát erre nézve most egy más indítvány adassék be, azt én az eddigi gyakorlattal megegyeztethetőnek s a Helfy és Irányi elvbarátai irányában helyes eljárásnak nem tartom. Ezért azt óhajtom, hogy a határozati javaslatok vétessenek vissza. Elnök: Először is, t. ház, megjegyzem, hogy két egymástól egészen külön indítványról van itt a szó; az egyik az Irányi Dániel képviselő uré, a másik a Helfy képviselő uré: Irányi képviselő ur javaslatára nézve fogom először a kérdést föltenni. Igaz, hogy midőn Molnár Aladár képviselő ur tegnap felszólította Helfy képviselő urat, hogy indítványa tárgyalásának elhalasztásába nyugodjék bele, Helfy képviselő ur kijelentette, hogy ő kész arra, hogy indítványának tárgyalása most függőben hagyassék, s azon időben, melyet ő előadásában bővebben jelzett, még ezen ülésszak alatt vétessék tárgyalás alá. Igaz, hogy több oldalról a t. szónokok akkép nyilatkoztak, hogy ehhez hozzájárulnak és hogy azért nem kívánnák ők sem felszólalások folyamában Helfy képviselő ur indítványára kiterjeszkedni. De bocsásson meg nekem a t. képviselő ur, én azon vélekedésben vagyok, hogy egyes szónokok ilyetén nyilatkozatai a ház határozatát nem involválják. (Helyeslések.) Én a ház határozatát nem mondtam és nem mondhattam ki, mert minden általános vitának természete az, hogy a vita berekesztése után lehet csak a határozatokat kimondani. (Ugy van a jobboldalon. Mozgás a szélső balon.) Bocsánatot kérek, de a t. képviselő urak közül még többen voltak a szólásra felírva és hogy ezek mit akartak mondani, azt én nem tudhatom. Helfy képviselő ur indítványára nézve, — mind a mellett, hogy ő kijelentette, hogy kész annak tárgyalását elhalasztani, — különbözőkép