Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-84

133 84. országos ülés márezius 12. 1879. veszélyről értesültem, az volt, hogy minden áron, 1 bárminő szakadás történt, a mennyi emberi erővel lehetséges, azt újra betölteni kötelességüknek tartsák; ezen pontok pedig körülbelül 2000 Ölnyire esnek azon helytől, hol a távirdai hivatalok vannak; az én embereimnek pedig ott Tan helyük, a hol veszély van. {Helyeslés.) A helyzet ott nagyon nehéz. Az alföldi vaspálya, mely felhasználtatott rögtönzött gáttá, 22 lábbal fekszik a nulla felett, a viz pedig, habár a szakadás után némi apadás állott be, mégis körülbelől 25 lábnyi, tehát 3 lábbal még mindig magasabb, mint az alföldi vasút eredeti töltése volt. Erre tehát nyúlgátat kellett csinálni, [Halljuk! Halljuk!) a mely meg is védte Szegedet, mint méltóztatnak tudni, addig, mig a vihar nem jött. Mihelyt a vihar bekövetkezett, az a nyúlgátakat lesöpörte, és pedig 20 ölnyi szélességben. Ha csendes idő és nappal lett volna, a veszélyt rögtön meg lehetett volna akadályozni. A baj azonban éjjel történt, midőn minden munkás, daczára a legszigorúbb intézkedéseknek, szétszaladt. A munkások már este 9 órakor, mikor még szakadásról szó sem volt, több izben alarmiroztattak, katonasággal vitettek vissza és a mikor látták, hogy nincs baj, újabban hozzá fogtak a munkához. De a viharban a fáklyák elaludtak; a hab keresztülcsapott a töltésen, de ezen habot a viztől megkülönböztetni ily időben nem lehet. Kern volt tehát mást mit tenni, mert mint mondám, a fáklyákat eloltotta a szél és eső, mint hajnalig várni és megnézni, hogy mi az a mi történt, lehet-e azon segíteni; Herrieh ministeri tanácsos jelenté, hogy rögtön oda fog menni, és a szakadást betölteti a mennyire az emberileg lehetséges. A töltésen azonban 20 ölnyi szakadás történt, a melyen 2—3 lábnyi viz ömlik be, úgy, hogy ez elérheti a niveaut, mielőtt az elzárás megtörténhetik. Ugy vagyok értesülve, hogy közegeim mindent megtesznek a szakadás kijavítására, de az mindeddig nem sikerült. Mihelyt értesültem arról, hogy a szakadás megtörtént, a nálam megjelent fiatal embereket, a kiknek csónakokat is rendeltem — körülbelül 80-an vannak — külön vonattal elküldöttem, hogy Szatymázon át menjenek Szegedre. A harmadik intézkede melyet tettem, az, hogy jó előre odaállittattam a vasúti kocsikat az osztrák államvaspályára, hogy a menekülteket, a kellő időben elvihessék. Mindez ideig azonban igen kevesen jelentkeztek, mert a lakosságnak legnagyobb része a hajóhídon átment TJj-Szegedre, s a gyermekek és asszonyok előre elvitettek, részint Torontálmegyébe, részint pedig máshová. Ez ideig értesüléseim szerint menekülteket csak egy vonattal szállítottak el, azonban úgy intézkedtem, hogy 18 ezer ember egy nap alatt elszállítható legyen, minthogy többet az ottlevő vasúti erővel tovább szállítani lehetetlenség. Ennyi embert elszállítani sem kis feladat, de mint mondám, az előleges intézkedések általam megtétettek, és húsz vonat képes onnan menekülteket szállítani. További értesítést ekkoráig nem kaptam, mert közegeim nem juthatnak a távirdához, mert ez távol van azon ponttól, a hol a szakadás történt. Ez az, mit a képviselőháznak jelenteni kötelességemnek tartottam. Simonyi Ernő: T. ház! Én azt hiszem, hogy a szerencsétlenséget, a mely Szeged városát és annak környékét érte, mindnyájan egyenlően érezzük. Én tökéletesen elhiszem a minister urnak azt, hogy ő nem oka annak, hogy távirati tudósításokat nem kap, ugy mint a beliigyminister sem; hanem azt már méltóztassanak megengedni, én megbocsáthatatlan dolognak tartom, hogy az összes ministerium nem volt képes az iránt intézkedni, hogy onnan rövid időközönként tudósításokat kapjon. Az utolsó távirat, melyet a t. belügyminister ur bejelentett, reggeli 3 óráról szól. Az igazságügy és pénzügyminister 9 órakor kaptak tudósítást, melyek közöl az egyik a törvényszékre, a másik az adóhivatalra vonatkozik, de vájjon azóta kaptak-e vagy nem, azt nem tudom. Meglehet az is, hogy azóta megszakadt az összeköttetés. De minden esetben egy összeköttetést fenn kellene tartani, és azt fenn lehet taríani a kormány részére. A belügyminister ur oda küldötte Lukács ministeri tanácsost, a közlekedési minister ur oda küldötte Herrieh tanácsost, és a kormánybiztos is ott van helyben. Ezzel ugy látszik azt hitték, hogy meg van téve minden. Nem tudom, emlékeznek-e még reá a képviselőház tagjai — én akkor Francziáországban laktam — mikor a Loire kiöntése rettenetes veszélyt idézett elő. S mi történt? Mindjárt az első hirek megérkezte után maga a császár kocsira ült, magával vivén a belügyministert, a közmunka ministert és a státusministert, oda ment a helyszínére és igyekezett azonnal segélyt nyújtani a szűkölködőknek. Méltóztassanak megengedni, ha 25 láb magas a viz, akkor Szeged városának házait legnagyobbrészt elborítja, ugy, hogy nem is látszanak ki. Az a néhány magasabb épület pedig iszapra lévén emelve, ki tudja, hogy ha a talaj elázik, képes iesz-e magát tartani, vagy nem. Szegeden 70,000-nél több ember van ; még kenyerök sem lesz. Intézkedett-e a minister ur, hogy legalább kenyérrel és a legszükségesebb élelmi szerekkel elláttassanak? Mondatott, hogy Temesvárról küldöttek kenyeret. De mit ér az a kevés kenyér, melyet Temesvárról küldhetnek? Az első intézkedés legalább is az volna, hogy enyhítsék az éhséget. Ha kénytelenek az emberek házaikat és vagyonukat elveszteni, legalább az életben maradók