Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-84
84. ortüágos ülés náreziBg 12.187t. 125 gyűlés permanentiája, ha higgadtan megfontoljuk a dolgot, indokul bizonynyal nem szolgálhat. En a magam részéről, nem tehetek róla, de egyéni nézetem szerint azt tartom, hogy a baj vagy csapás, mely az ország egyik részét éri, a munka szünetelésének helyesen indokául nem szolgálhat, {Helyeslés jobb/elölj mert azért lehet dolgozni, és nem zárja ki, hogy az ember ne méltatná kellően a veszélyt, sőt mentől több a baj, szerintem annál többet és szorgalmasabban kell dolgozni, (Helyeslés jobbfelől.) Azt azonban, hogy a fölfüggesztés fölött kiván-e és hogyan a t. ház határozni, a ház böleseségére bízom. En ezeket csak általánosságban kívántam megjegyezni. (Tetszés.) Kállay Ödön: T. ház! Engem Szeged város szerencsétlensége egyáltalában nem indít arra, hogy idő előtt elkezdjem a kormány elleni kritikát. (Tetszés.) Majd eljön az idő, midőn a kormány eljárását megbirálhatjuk. Azt gondolom, ma még nincs annak az ideje, de igenis ideje van annak, hogy fölszólítsuk és fölhívjuk a kormányt, hogy kettős erélyét megfeszíteni és mindent elkövetni méltóztassék arra, hogy a szerencsétlenek a lehetőség szerint megmentessenek és az éhezőknek kenyér adassék. (Tetszés.) Majd ha eljön az idő a kritikára, akkor majd megróhatjuk a kormányt. A mi a permanentiát illeti, én a ministerelnök úrral tartok s azt mondom, hogy gyászolhatjuk a szerencsétlenséget, de Magyarországnak annyi teendője van, hogy azzal,* ha munkálkodunk, nem fogjuk örömünket kifejezni a fölött, hogy Szeged városát a viz elborította. Lelkünkben gyászolhatunk, de azért a munkát tovább folytathatjuk. (Helyeslés és tetszés.) Elnök: A t. ház az üléseket tovább folytatni kívánja, föl fognak olvastatni az indítványéi? interpellátiós könyvbe netalán foglalt bejegyzések. (Fölkiáltások a szélső balon: Nem akarjuk folytatni az ülést. Szavazzunk!) Indítvány tétetvén az iránt, hogy a mai ülés függesztessék föl, szavazással szükséges a kérdést eldönteni. Kérem tehát azon képviselő trrakat, a kik az ülés fölfüggesztését kívánják , méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség a fölfüggesztést nem kívánja. Madarász József: En nem tanácskozom. (Madarász József a teremből távozik.) Horváth Gyula jegyző: Az indítványkönyvben bejegyzés nincs. Az interpellátiós könyvben bejegyzés van (olvassa): Uráuyi Imre a só szállítása és elárusítása ügyében a pénzügyminister úrhoz. Elnök: A t. képviselő ur az ülés folyama alatt a -szokott időben interpellatióját meg fogja tenni. Következik az 1879. évi államköltségvetés részletes tárgyalása : a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetésének részletes tárgyalása. Antal Gyula jegyző (olvas) : Bányakapitányságok. Rendes kiadások: XVIII. fejezet, 9. czím. Rendes bevételek: VII. fejezet. 7. czím. Kiadás. Személyi járandóságok és dologi kiadások együtt 62,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa) : Bevétel összesen 100,000 frt. Elnök: A bevétel 100,000 frtban beállittatik a költségvetésbe. Antal Gyula jegyző (olvassa): Földtani intézet. Rendes kiadások: XVIII. fejezet, 10. czím. Kiadás. Személyi járandóságok, és dologi kiadások összesen 28,000 frt. (Elfogadjuk!) Elnök: 28,000 frt megszavaztatik. Antal Gyula jegyző (olvassa): Statistikai hivatal. Rendes kiadások. XVIII. fejezet. 11. czím. Kiadás. Személyi járandóságok : 21,370 frt. Lukács Béla: T. ház! A statistikai hivatal előirányzatánál óhajtok pár megjegyzést tenni azon határozati javaslatra, melyet a pénzügyi bizottság tett. A statistikai hivatalra előirányoztatik 52,700 frt; azosiban ugy a minister ur a budget indokolásában, valamint a pénzügyi bizottság a maga jelentésében tudomására kívánja hozni a t. háznak, hogy ezen dotatió mellett a statistikai hivatal az árúforgalmi statistikát még nem készítheti el; s ez okból a pénzügyi bizottság utasítani kívánja a kormányt, hogy az árúforgalmi statistika előkészítésére vonatkozólag előterjesztést tegyen a háznak. Azt hiszem, t. ház, hogy az árúforgalmi statistika fontosságát felesleges fejtegetnem. Az Ausztria és Magyarország közt legközelebb lefolyt közgazdasági kiegyezési tárgyalásokból tudjuk, mily nagy szerepet játszottak azon adatok, melyek az ország közgazdasági helyzetére, kivitelére és behozatalára, és az ország ipari.... (Folytonos zaj.) Én kérem a t. elnök urat, méltóztassék vagy csendet tartani a házban, vagy pedig felfüggeszteni az ülést. Elnök: Csendet kérek, mert ily zajban a tanácskozást folytatni nem lehet. Lukács Béla: T. ház! Mondom, felesleges az árúforgalmi statistika fontosságát hosszasabban bizonyítgatni. Tudjuk azt, t. ház, hogy az Ausztria és Magyarország köztti belső forgalomra nézve a statistikai hivatal állított össze bizonyos kimutatásokat, melyek 1875. végéig terjedtek; 1875-től kezdve azonban ezen kimutatások összeállítása beszüntettetett. Az osztrák-magyar monarchia ég a külföld köztti forgalomra nézve készíttetnek most kimutatások és állíttatnak össze statistikai