Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-66

66. országos ülés február 19.1879. 35 minden államra, és különösen a magyar államra nézve, sajátszerű helyzetében; azonban kétségtelen az is, hogy a pénzügyi deficit magában véve még nem a legnagyobb baj ; és én ismerek egy sokkal nagyobb bajt, és ez a morális és politikai deficit egy állam életében. A pénzügyi deficit még egy erőteljes nemzeti egyéniséget sohasem ölt meg, erre a történelem példát nem mutat fel; de a történelem mutat fel oly esetet, a midőn egészen rendezett pénzügyi és anyagi viszonyok köztt élő nemzetek és azok államai tönkre mentek azért, mert nem volt meg fennállásuknak erkölcsi és politikai feltétele. És engem a költségvetés még azon esetben sem nyugtatna meg, ha a pénzügyi eredmény sokkal kedvezőbb volna, és hogy ha a deficit helyett, egy igen jelentékeny felesleget mutatna fel. Egy állam költségvetése nemcsak a számokból áll, a melyek rovatait betöltik; egy állam költségvetése visszatükrözi az állam intézményeit, az állam törekvéseit és eszközeit: ennélfogva arra nézve, kit egy állam érdekel, kétségkivül legérdekesebb az, a mi a számok megett van, és engem, ha a költségvetésre tekintek, nem a számok aggasztanak, melyek a költségvetésben foglaltatnak, hanem az, a mi a számok mögött van. A mi aggaszt, az a költségvetés széliemé. [Halljuk! Halljuk!) Oly nemzet államának költségvetése ez, a mely még nem jött tisztába magával nagy missiója iránt, a mely missiójának teljesítésére még nem találta fel az eszközöket, és a mely az államot nem szervezte úgy, a mint azt legfontosabb érdekei követelik. A régi Magyarország költségvetése ez, a mely még nem találta magát bele új helyzetébe s e helyzetből folyó feladataiba; a régi Magyarország municipális szelleme lengi át e költségvetést és nem az egységes, erős magyar államé, mely kell, hogy ideálja legyen a mai Magyarországnak. — És midőn ezen kifejezést használom, hogy „régi Magyarország", ne méltóztassanak azt hinni, hogy kicsinylem az elmúlt korszakot, kicsinylem a nagy küzdelmeket és a nagy embereket, kik e küzdelmekben részt vettek, melyet az akkori kor egy ellenséges államhatalom ellen folytatott. Tisztelettel és kegyelettel kell gondolnunk azon korszakra, melyből politikai életünk legfényesebb alakjai ragyognak felénk. De sőt bizonyos tekintetben magasabban áll az elmúlt korszak a mostaninál; mert akkor nagyobb volt a lelkesedés, nagyobb volt az idealismus és nagyobbak voltak az elhatározások. De mégis van egy vonás, mely az elmúlt korszakot különösen jellemzi, s ez a municipális szellem, mely az akkori viszonyoknak szükségképi következménye volt. A nemzet egy ellenséges hatalommal állott szemközt, mely megtámadta az alkotmányt, megtámadta a szabadságot és megtámadta a nemzetiséget. A nemzet pedig védelmi harczot folytatott ezen államhatalom ellen, hogy megvédjs a nemzet legfőbb javait s természetes, hogy ezea védelmi harczban igyekezett megerősítem minden a védelemre alkalmas pontot, hogy a nemzet legfőbb javait megóvja a megsemmisüléstől. S igy ismét nagyon természetes, hogy a muuicipiamokban találta fel azon pontokat, melyek, ha megerősíttetnek, a legnagyobb ellenállást fejthettek ki, s igy ezen intézmény állara életünkben a legnagyobb jelentőségre jutott, a legnagyobb hazafiak ragaszkodással és kegyelettel vették körül. Meg voltak győződve arról, hogy mert azon korszakban csakugyan igen jó szolgálatokat tettek a nemzetnek, a szabadságnak, az alkotmánynak és a magyar nemzetiségnek legnagyobb biztosítékait képezik; s a hangulat oly erős volt, hogy midőn alkalom nyilt reá, 1861-ben hatalmasan fellobbant, nem csökkent 1867-ben s mikor 1870-ben a magyar törvényhozás a közigazgatás rendezéséről intézkedett, akkor a közigazgatás szervezése ismét municipális alapon vitetett keresztül, s a közigazgatás szerkezete ezen alapon áll jelenleg is. Hogy nálunk a municipiumok cultusa kifejlődött, az törtéacimileg és élettanilag megmagyarázható ; hogy az elmúlt korszakban az akkori politikai nemzet a muuicipiumokat használta fel a szabadság védelmére, szintén igen czélszeríí s helyes volt; de nem érhetett bennünket nagyobb szerencsétlenség annál, hogy a municipális felfogást átvittük oly korszakba, midőn a viszonyok teljesen megváltoztak, midőn a municipiumok természetüknél fogva nem lehettek eszközei nagy czéljainknak és feladatainknak, midőn a municipális szervezet annyit jelentett, mint lemondani legmagasabb czéljaink, legéletbevágóbb érdekeink | megvalósításáról. S hogy a viszonyok 1S67 óta lényegesen változtak, nem szükséges bővebben bizonyítani. S azért csupán két fomomeutamra akarok szorítkozni. A municipális korszakban az államhatalom fenyegette szabadságunkat s nemzetiségünket. Ma az államhatalom a mi kezünkben van. Mi az államhatalmat úgy használhatjuk fel legmagasabb nemzeti czéljaink megvalósítására, a mini akarjuk; úgy szervezhetjük az államot, a mint nemzeti érdekeink igénylik. S ha az elmúlt korszakban az államhatalom volt legfőbb veszélye a szabadságnak és a nemzetiségnek, úgy ma az államhatalom nemzeti hatalmunk és erőnk legnagyobb kútforrása, nemzeti érdekeink megvalósításának leghatalmasabb eszköze és biztosítéka. De ha megszűnt a veszély, mely bennünket felülről fenyegetett az elmúlt korszakban, keletkezett azóta egy másik veszély, mely alólról fenyegeti a magyar állam alapjait, s ez a veszély