Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-78

78. országos ülés márczíus 5. 1879. politikai jelentőséget növeli azon szem elől nem téveszthető körülmény is, hogy az ország némely vidékein az államjavak gazdászatával egyes na­gyobb teriiletek lakói foglalkozván, azoknak mond­hatni egyedüli keresetforrását képezik. Mindezen fontos s eléggé nem méltányolható indokoktól vezéreltetve, jelen felszólalásom tár­gyát egyedül az államjavak költségvetése, az elmúlt időkbeni kezelési rendszer megbirálása s jövőre nézve követhető némely egyes intézkedé­seknek javaslatba hozatala fogja képezni. Az elbírálást s a javaslatok tételét meg­könnyíti nékem azon kedvező körülmény, hogy az államjavaknak 10 évi kezelési eredményéről 1867-től 1877-ig a zárszámadásokból a legrész­letesebb s a leghitelesebb kimutatásokat bírjuk, hogy ezen fontos anyagot a maga egész valójá­ban feíölthessük, elkerülhetlenüí szükséges be­vezetésül a kezelési eredmény- mint beszédem főtényezójével megismerkedni; nem épen a leg­kellemesebb feladat közé fog tartozni a t. ház­nak ezen hosszas fejtegetést, mely majdnem ki­zárólag számokkal foglalkozik, meghallgatni, de mert ez még e házban tüzetesen elmondva nem volt, taláu megengedi nekem a t. ház, hogy be­cses figyelmüket a számesoportozatok elmondá­dásával érdemen túl is fárasztani fogom. A 10 évi zárszámadás a következő eredmé­nyeket tünteti fel s ezt a zárszámadásokból idézem. Az 1867 — 68. évi költségvetés előirányzata szerint előirányoztatott: I. A bányászatnál bevétel 21.006,678 frt kiadás 20.681,399 „ fölösleg 325,279 „ Tényleges eredmény volt bevétel 30.899,732 „ „ kiadás 28.310,515 „ „ „fölösleg 2.589,217 „ fi. Az erdészetnél előírva bevétel 1.776,693 „ „ kiadás 1.389,682 „ „ fölösleg 887,001 „ Tényleges eredmény volt bevétel „ kiadás fölösleg 111. Gazdászatnál előirt bevétel „ „ kiadás „ „ fölösleg Tényleges eredmény volt bevétel „ kiadás 2,141.994 1.454,495 687,499 3.809,859 1.743,858 2.066,006 „ fölösleg 3.118.864 „ 1.625.664 „ 1:493,182 „ Az 1869. évi költségvetési előirányzat sze­rint előirányoztatott: I. A bányászatnál bevétel 23.877,900 frt „ kiadás 22.723,300 „ „ fölösleg 1.154,900 „ Tényleges eredmény volt bevétel 34.440,634 frt „ „ „ kiadás 34.389,044 „ „ „ „ fölösleg 51,590 „ II. Az erdészetnél előírva bevétel 2.307,600 „ „ „ kiadás 1.693,600 „ „ „ fölösleg 614,000 „ Tényleges eredmény volt bevétel 2.155,983 „ „ kiadás 1.589,158 „ „ „ „ fölösleg 566,225 „ III. Gazdászatnál előirt bevétel 3.958,500 „ „ „ kiadás 1.645,700 „ „ „ fölösleg 2.312,800 „ Tényleges eredmény volt bevétel 3.569,216 „ „• „ „ kiadás 1.748,447 „ „ fölösleg 1.820,789 „ Az 1870. évi költségvetési előirányzat sze­rint előirányoztatott: I. A bányászatnál bevétel 16.530,500 frt „ kiadás 15.31^,800 „ fölösleg 1.214,700 „ Tényleges eredmény volt bevétel 30 166,733 „ „ „ „ kiadás 33.341,183 „ „ „ „ fölösleg 2.474,450 ,. II. Az erdészetnél előírva bevétel 2.642,000 „ „ kiadás 1.849,800 „ fölösleg 792,200 „ Tényleges eredmény volt bevétel 2.493,226 „ „ „ „ kiadás 1.666,741. „ „ fölösleg 926,485 „ III. Gazdászatnál előirt bevétel 3.888,300 ,. kiadás 1.736,800 „ „ fölösleg 2.151,500 „ Tényleges eredmény volt bevétel 4.417,582 „ „ „ „kiadás 1.656,948 „ „ „ „ fölösleg 2.760,634 „ Az 1871. évi költségvetési előirányzat sze­rint előirányoztatott: I. A bányászatnál bevétel 13.574,070 frt „ kiadás 11.723,033 „ „ fölösleg 1.851,100 „ Tényleges eredmény volt bevétel 9.277,084 frt „ ,. „ kiadás 10.726,782 „ „ „ hiány 1.449,698 „ II. Az erdészetnél előírva bevétel 5,256.206 „ „ „ „ kiadás 5.247,244 „ fölösleg 8,962 „ Tényleges eredmény volt bevétel 3.620,330 ., „ „ „ kiadás 4.556,753 „ „ „ „ hiány 936,423 „

Next

/
Thumbnails
Contents