Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-77
11. #m*g«s ilés márczims 4.1879. 3" 3 pedig azért, mert ha ezen nagyon helyes, de egyszersmind kétélű és ezért veszélyes intézményt be akarjuk hozni, garantiát kell keresnünk és találnunk, hogy ezzel az intézménnyel a, kormány vissza ne éljen. Tehát mig a kormányférfiak személyeiben, elveiben, teendőiben, egész kormányzati eljárásában és rendszerében az iránt, hogy visszaélések ne történhessenek, garantiát nem találhatnék, ezen elvileg nagyon helyes intézmények életbeléptetését gyakorlati szempontból kell elleneznem. Engedjék remélnem, hogy nemsokára meg lesz az az állapot, a melyet én is vágyva óhajtok, hogy szilárdabb alapokra lesz fektetve a magyar belügyek igazgatása; valamint, hogy meg lesz rakva az alapja egy loyaiis, következetes, és szakértő belügyi igazgatásnak. És ekkor komolyan hozzá kell fognunk ezen kérdés elintézéséhez. De addig, kérem a t. képviselő urat és elvtársaikat, hogy szíveljék meg azt, hogy úgy én és ez iránti nézettársaim, mint ők, a kinevezésben és választásban csupán eszközt lássunk a czél eléiésére; mert a ezél mindkettőnk előtt ugyanaz, t. i. a haza felvirágoztatása. Ha tehát ezen közös ezél elérésére vezető eszközök iránt eltérő nézetben vagyunk is, ne lépjünk egymással elkeseredett harczra akkor, ha elveink fenntartását akarjuk, hanem küzdjünk tárgyilagosan és loyalisan minden elkeseredettség nélkül, tiszteljük egymásnak jóhiszemű meggyőződését, mert csak így érhető el az, a mi mindnyájunk szivén fekszik, t. i, a haza felvirágoztatása. T. ház! Ehhez hozzá akarom még azt adni, hogy azok, a kik a kinevezési rendszernek a maga idejében való behozatalát óhajtják, ez által az önkormányzatot nem akarják teljesen kizárni, hanem csak korlátolni azon teendőkre, melyek tulaj donkép feladatát képezik. En úgy akarom felosztatni a közigazgatásnak teendőit. hogy a kinevezett tisztviselőre a végrehajtás legyen bízva, az ellenőrzés pedig és az önkormányzat természetszerű korlátaiban és terén a rendelkezési jog is maradjon a választott bizottmánynak, az önkormányzati testületnek. Ha e két tényező így közreműködik, úgy hiszem, el lesz érve az, a mit én is melegen óhajtok és a mit, úgy hiszem, a t. képviselő urak is óhajtanak : egy rendszeres, szerves, feladatának megfelelő közigazgatás, és el lesz érve az is, a mi nekem is szivemen fekszik, hogy t. i. az Önkormányzati tényezőknek is legyen a kellő szerves befolyása és működési tere, úgy hogy az önkormányzat és az állami igazgatás köztt a kellő harmónia meglegyen. (Nyugtalanság.) T. ház! Ma, mikor márcziusban tárgyaltatik a folyó évi budget, nem lehet szándékom a belügyi tárczának szervezéséről, tényezőinek munkaköréről, képességéről és tevékenységéről KÍPVH. NAPLÓ. 1878 — 81. 111. KÖTET. bírálatot mondani; majd őszkor lesz időm és alkalmam rá. Ugy hiszem, hogy a kormány, a ki hozzájárul a pénzügyi bizottság azon óhajtásához, hogy a jövő költségvetés már korán őszszel terjesztessék elő, az ez iránt elvállalt kötelességét teljesíteni is fogja; gondoskodván arról, hogy a jövő év költségvetése ne márczius, vagy május havában, hanem még a jelen év őszén tárgyaltassék úgy, hogy azoknak a reflexióknak, vagy indítványoknak, a melyek akkor ez oldalról fognak tétetni, gyakorlati eredményük is lehessen, a mi most nem lehetséges. Nem foglalkozom, t. ház, tehát a tárgygyal jelenleg bővebben, hanem csak egyre akarom még a t. belügyminister ur figyelmét felhívni. Azt hiszem, hogy az ő kezeibe is eljutott azon terjedelmes kötet, melyet a tisztelt honvédelmi minister ur a napokban működéséről a képviselek közt kiosztatott. Megvallom, hogy ez nagyon jó hatást gyakorolt reám és óhajtom, hogy a belügyminister ur is kövesse kormánytársának ezt a példáját és a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmával az ő nagyon fontos közigazgatási ágazatának működéséről, szervezéséről az egyes tényezők ténykedéséről szintén ily beható terjedelmes jelentést és felvilágosítást adjon be. Mert, t. ház, még azon esetben is, ha az ily jelentésnek ténybeli állításai és adatai tán nem volnának egészen megbízhatók, mégis nagy fontossággal brniak arra nézve, hogy vájjon hogyan képzeli magának a belügyminister ur a belügyi igazgatás munkakörét, annak szerves összeműködését, általában a közigazgatási rendszert és különösen az állami és az önkormányzati igazgatás köztti viszonyt. Midőn tehát ilynemű jelentés benyújtását a jövő évi költségvetés tárgyalása alkalmára hangsúlyoznám, kijelentem, hogy különben a költségvetés most szőnyegen levő tételét elfogadom. Elnök : Minden egyes tárcza előirányzatánál lehetnek általános szempontok, melyek egy részletnél sem adathatnak elő s ehhez képest csak általánosságban hozathatnak kifejezésre; lehetnek indítványok is, melyek ily általános szempontokra vonatkoznak s e helyen adandók elő. De minthogy a költségvetés a részletes tárgyalás alapjául már elfogadtatott: talán nem volna helyes minden egyes tárcza előirányzatánál újból azt a kérdést felvetni, hogy az általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik-e vagy nem? A mennyiben a tisztelt képviselő uraknak több oly észrevételei nem volnának, melyeket általánosságban akarnának előadni, áttérhetnénk az előirányzat pontonkinti tárgyalására. Lukács Béla: A t. elnök ur ezen kijelentésére vonatkozólag akarok egy megjegyzést tenni; miután magara is azon helyzetben vagyok, 45