Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-77

35U 77. országos üléi márczias 4. 1879, Ez úgy áll. Pauaszolkodnak, mi is panaszolkoduuk, de országszerte folyik a panasz, hogy épen a kinevezett hivatalnokok, a pénzügyi tisztviselők, a pénzügyi közigazgatás az, a mely ma a legtöbb panaszra, a legtöbb aggodalomra ad okot. [Igaz! Ugy van! a .szélső halfelöl.) Ott vannak az adófelügyelői hivatalok, ott vannak a tanfelügyelők, ott vau a pénzügyi közigazgatás óriási apparátusa, ezek ellen van ma panasz országszerte, kik kinevezett hivatalnokok. Rendszertelen működésük, meglehet, hogy a törvény szigorú korlátai között mozog, de gyakorlati életben a törvény ily alkalmazásával összeütközésbe jönnek a közvéleménynyel, az élet kívánalmaival; és igy a törvény végrehajtásánál nem annak czélszerííségét, hanem tisztán az állam rideg érdekeit tartják mindig szem előtt. (Igaz! Úgy van! a szélső balfeWl.) Mert ők bureaukraták, a kiknek, mint tudjuk, mint ők magukat ki szokták fejezni, szivök nincs; kik előtt a kincstár minden; azt hiszik, hogy az államnak tesznek szolgálatot, midőn a törvényt úgy alkalmazzák, mely alkalmazás, meglehet, betű szerint helyes, de az életben a legellentétesebb eredményeket hozza létre. Ez aztán előidézi azt, hogy az állam és a közönség, mint ellenség néznek egymással szembe, s egymást ellenségnek tekintvén, harczra kelnek egymással, mert a bureaucraták az állam egyedüli képviselőinek tartván magukat, s az állam érdekeit vélvén csupán végrehajtani, az ellentétes nézetet idézik elő a közönségnél. Holott a dolog nem igy áll, mert az állam nem egyéb, mint a társadalom összege, és az állami tisztviselő épen úgy tisztviselője az államnak, mint a közönségnek. (Helyeslés a szélső balról.) Nem értem tehát, hogy épen a mai időben, midőn a példák mellettünk bizonyítanak, miért ellenségei az illetők a választásnak? Azt mondják, hog}^ szükséges bizonyos nemzetiségi szempontokból központosítani a hatalmat a kormány kezébe. Mi történt Francziaországban ? Nem a központból kinevezett hivatalnoki kar idézte ott elő a harczot, mely rósz következményű lehet Francziaországra nézve? Vájjon az ottani centrálisait kinevezett hivatalnokok nem azt idézték-e elő, hogy épen ők, a kinevezett hivatalnokok az állami hatalomnak ellenségeivé lettek és ma az állami hatalom a kinevezett hivatalnokokkal harczot vív Francziaországban. (Ugy van! a szélső balon.) De uraim, vájjon miért volna nekünk szükségünk nemzetiségi szempontból a kinevezésre? Azért, hogy talán a kormány magyar nemzeti szempontból fogja a kinevezéseket eszközölni? De hiszen ez egyéni dolog. Ki biztosít bennünket, hogy egyik-másik ministerium egyik-másik egyén irányában, kit kinevezni óhajt, ezen tekinteteket fogja-e alkalmazni? De ha úgy állana is a dolog, ellensége volnék ezen rendszernek, mert a nemzetiségi küzdelemben e fegyvert használni nem óhajtom, mert a nemzetiségi kérdés megoldását ez utón csak karddal való megoldásnak tekintem. Egyébiránt én a nemzetiségi kérdésre nézve egészen más véleményben vagyok. A nemzetiségi kérdés ma ugyanaz, a mi volt a múlt századokban a vallási kérdés. Akkor ez volt etappeja a hódító politikának, ma a nemzetiség az. A vallási kérdést nem a törvények oldották meg, hanem a kor szelleme. Ez fogja megoldaiú a nemzetiségi kérdést is, nem azon törvények, melyeket mi hozunk. Mig az ország minden népében a cultura nem fogja megérlelni azt: hogy mit tartozunk adni az államnak, és mit a társadalomnak, mig a cultura ezen eszmét nem fogja megérlelni, nem fog megoldatni a nemzetiségi kérdés, s mig a külügyi politika nem fog oly irányzatot követni, mely nem a hatalmi terjeszkedésben találja a végczélt: addig lesz nemzetiségi kérdés, mint volt vallási kérdés, mert a hódító politikának mindig kell etappot keresni magának. (Helyeslés a szélső baloldalon) Ezek után, t. ház, áttérek a jelenlegi kormány közigazgatási politikájának áttekintésérc. (Halljuk! a szélsőbalon.) Ha az országban panasz merül fel, ha elégedetlenség nyilvánul a közigazgatás iránt, ennek oka nem egyéb, minthogy két oly rendszer van a jelenlegi kormány kiigazgatási politikájában összehozva, melyek harczot vívnak egymással, s e hareznak hátrányát a közönség érzi meg. (Ugyvan! a szélsőbalon.) Nem lehet azt mondani, hogy a kormány politikája teljesen az autonómia megsemmisítésére van irányozva, mert a kormány megmutatja azt, hogy ime a megyéket megtartotta, a választást fenntartja. Azt sem lehet mondani, hogy a kormány politikája tisztán a centralisatióra irányul, mert hiszen az autonómia barátainak azt mondhatja, hogy a kinevezett hivatalnokokat is fegyelmi ügyekben alárendeli a közigazgatási bizottságoknak, melyekben a megyék választottjai vannak. Az igaz, de azért mégis centralizál itt is, mert fenntartja a főispánoknak azon jogot, hogy minden esetben felterjeszthesse az ügyet a ministeriumhoz, s végleg a ministerium határoz. Nem mondhatni tehát, hogy határozottan ez irányban, vagy amaz irányban halad a kormány. Mert ime az adókezelés, az adók beszedése a megyei, a községi hatóságok és végrehajtó közegek kezeiben van letéve, az a feletti közintézkedés a közigazgatási bizottságok hatáskörébe van áttéve. Azt mondja a kormány az autonómia barátainak, ime elég van téve az autonómia követelményeinek, a közigazgatási bizottságban a megye képviselői vannak. Igen, de az adófelügyelőknek meg van adva a jog, hogy appel-