Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-76

o/jQ 76. országos ülés márczius 3. 1879. nál, de annál kevesebb hatást gyakorolt a nemzet képviselő-testületének többségére, mert azon idő óta — daezára a mindinkább növekedő szükségletnek — a menedékház országos segélyben nem részesittetett. Pedig önvédelmi harczunk jeles hőseitől naponta tömegesen érkeznek kérvények, őszintén megvallva siralmas kérvények, melyekben főleg az hangsúlyoztatik: hogy ha már élő halottként kell tengődniök az oly régóta sóvárgott, de mind ez ideig makacsul megtagadott erkölcsi elismerés hiánya miatt, könnyittessék fájdalmuk legalább azzal: hogy szállás, táplálék és ruházattal láttassanak el. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Minő érzést szül az — midőn ily jogos kérelmek a fedezet hiánya miatt elutasittatnak — az leirhatlan, — de el kell utasítani: mert a tőke alig 35 ezer frt és ez is nagy részben csak névleges összeg — melynek csekély kamataiból a menedékház összes szükségletei fedeztetnek. Az épület 100 rokkant honvéd számára már rég készen áll, de 50 hely üresedésben van a pénz hiánya miatt. Lehet, hogy a t. ministerelnök ur nyilatkozata által — kellemes meglepetésben részesülünk ; lehet, hogy a rendelkezési alap, homályos oldala — ily közszükséget pótló intézkedés által fog megvilágittatni; épen azért bátor vagyok a t. ministereluök úrhoz — a pénzügyi bizottságban tett nyilatkozatára támaszkodva azon kérdést s egyszersmind kérést intézni: „hajlandó-e a 200,000 frt rendelkezési alapból az 1848--9-ki szabadság harezosok menedékházát a folyó évre legalább ötezer frítal segélyezni" ? Nagy megnyugtatásomra szolgálna, ha kedvező válasz esetében a honvédelmi ministerium költségvetésének tárgyalása alkalmával ugyané tárgyban szándékolt határozati javaslatom benyújtása feleslegessé válnék. {Elénk helyeslés a szélső baloldalon) Tisza Kálmán ministerelnök: T ház! A nélkül, hogy mindazokra kiterjeszkedni akarnék, a miket, a mennyire érthettem, a képviselő ur felhozott, miután kérdést is intézett hozzám, kötelességemnek ismerem mégis nyilatkozni, mindenekelőtt megjegyezve, hogy a pénzügyi bizott f ágban egy pénzügyi bizottsági tagnak az ott jelenlevők által tán ismert felszólalására ott bizaltnilag tettem egy nyilatkozatot, de azon nyilatkozat, a mint tán a képviselő ur is tudja, a honvédmenházra nem vonatkozik; ez az egyik. A másik megjegyzésem az igazság érdekében az, hogy a képviselő ur, midőn azt mondja, hogy a volt honvédekért azon ő Felsége által legkegyelmesebben engedélyezett 5000 írton kivid semmi sem történt, tévedni méltóztatik, mert most is a volt honvédek segélyezésére 45,00} frt van a költségvetésbe felvéve. Ez természetesen nem oly összeg, mely minden emberbaráti czélzatnak eleget teend, de gondolom, a semminél mégis tetemesen több. De lényegileg kívánván nyilatkozni, csak azt válaszolhatom a képviselő urnak, hogy a rendelkezési alapnak már nevében és természetében fekszik, hogy az iránt, hogy az hova fog fordíttatni, soha és sehol egy ministerelnök a házban nyilatkozni nem fog, s arról, hogy a rendelkezési alappal mi történjék, határozatokat hozni soha sehol nem szoktak. (Helyeslés a jobboldalon.) A rendelkezési alap vagy megszavaztatok a kormánynak, vagy a bizalom hiánya alapján némelyek részéről megtagadtatik, de detaillirozása a dolog természetével ellenkezik. Tehát ez irányban a kérdésre sem igennel, sem nemmel egyáltalában nem felelek. (Helyeslés jobb/elöl.) Majoros István: T. képviselőház! Nagyon is méltánylom Nóvák Gusztáv t. barátom azon felszólalását, hogy a 48—49-iki rokkantak érdekében nemes szavát felemelte s különösen abban az érdekben, hogy e tárgyban a ministerelnök urat interpellálta. Mert csakugyan mindenkinek örvendetes tudomásul szolgált az, midőn a pénzügyi bizottságban Bujanovics képviselőtársunknak ezen nyilatkozatot tette. (Egy hang a jobboldalon: Horváihnak!) Elég az hozzá, hogy a pénzügyi bizottágnak egy tagja sokallván a 200,000 frtot, a ministerelnök ur azon nyilatkozatot tette, hogy azon összeg nagy része kegyeletes czélokra fordittatik s többek közt azt monda, hogy a régi honvédeknek évenkint 5010 frt adatik. Nem tagadom, hogy a minister urnak ebbeli és 1875-ben kieszközölt 5000 frt segélyezésére is visszaemlékezvén, csakugyan hitelt adtam felvilágosító szavainak; azonban a mit most Nóvák t. barátomnak válaszul adni méltóztatott, nem nyugtat meg, de nem is kielégítő. Én azt tartom, hogy a mit utolsó szavaiban hangsúlyozni méltóztatott, hogy a rendelkezési alap oly bizalmi ténye, adománj-a az államnak, melyről a ministerium számolni nem tartozik, nem egészen áll. Igaz, számolni nem tartozik, de ugy hiszem, hogy egy lelkiismeretes ember, ha jótékonyság- czéljából pénz bizatik reá kezelés vagy szétosztás végett, nem feledkezhetik meg arról, hogy azok, a kik 4 8—49-ben a haza önállóságáért vívtak és most szorongatott állapotba, szegénységbe jutottak, a segélyt valóban megérdemlik. Hogy ezen 5000 frtra nézve eiutasítóJag nyilatkozik a ministerelnök ur, az nagyon elszomorító dolog. Ennélfogva én, mini mondám, azon jó reménységben voltam, hogy kész lesz a fejedelemtől a 48—49-iki íionvédek részére 5000 frt kegyadományt kieszközölni, és feltételeztem felőle annyival is inkább, hogy a jelen alkalmat fel-